2p

Miután pénteken még úgy tűnt totális kudarccal zárul a héten tartott klímakonferencia, így a megkötött kompromisszumos megállapodást is többen örömmel nyugtázták. A megkönnyebbült nyilatkozatok mellett ugyanakkor nem maradtak el a kritikák sem, mely szerint félmegoldás született amikor csak arról állapodtak meg, hogy a globális felmelegedés elleni nemzetközi szerződéshez vezető tárgyalásokat meg fogják kezdeni.

Csalódott fogadtatás

Kínának kellene többet vállalnia?

Természetesen az Egyesült Államok illetékeseinek is meg volt a véleményük a megállapodásról. Noha az egyezség nagyrészt "pozitív", néhány szempont "komoly aggodalomra" ad okot - közölte az Egyesült Államok a washingtoni Fehér Ház szóvivője útján. "A legnagyobb fejlődő országoknak is vállalniuk kell valamit" a terhekből - közölte Dana Perino az amerikai delegáció képviselője.

Washington már korábban értésre adta: csak olyan éghajlatvédelmi - a globális felmelegedésért nagyrészt felelős gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló - megállapodást tart elfogadhatónak, amelynek minden jelentősebb kibocsátó, így a rohamos tempóban fejlődő Kína és India is részese.

Kanada osztja azt az amerikai álláspontot, amely szerint nem elegendők azok a vállalások, amelyeket a fejlődő országok tettek a bali konferencián. "190 ország képviselteti magát itt. Ebből 38 ma beleegyezett, hogy kötelezettségvállalást tesz, már csak a maradék 150-ből kell néhányat meggyőzni" - fogalmazott John Bird, a kanadai kormány környezetvédelmi minisztere.

Csalódott civilek

A civil szervezetek csalódásuknak adtak hangot, miután az Egyesült Államok követelésére kimaradt a megállapodásból a gázkibocsátásokra vonatkozó minden számszerű adat, valamint azok csökkentésének szükségessége, csupán a nemzetközi klímaszakértői csoport (GIEC) munkájára hivatkoznak: a szakértők azt javasolták, hogy a fejlett ipari országok 10-40 százalékkal csökkentsék 2050-ig gázkibocsátásaikat. Mint Jean Jouzel francia klimatológus hangsúlyozta: ezzel a Föld elkerülné a 3 Celsius foknál nagyobb felmelegedést, a világ "nem sülne meg, de továbbra is melege lenne".

A Természetvédelmi Világalap (WWF) képviseletében Hans Verolme "tartalom nélkülinek" nevezte a megállapodást. Számára Bali "amerikai győzelmet" hozott, de az mégis eredménynek tekinthető, hogy "a tárgyalóasztal körül lesz egy széke az Egyesült Államok leendő elnökének".

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!