Horváth Balázs a cég kommunikációs vezetője elmondta: a 3.700 dolgozóból 2.100-an voltak a cég állományában, a többieket a Videotontól kölcsönözte az IBM. Közülük novemberben, illetve decemberben közös megegyezéssel mintegy 600-an távoztak a cégtől. A gyártó berendezések leszerelését végző 300 dolgozónak várhatóan június végén szűnik meg a munkaviszonya, a többieknek a gyárban eltöltött idejüktől függően, többnyire január végéig tart a felmondási idejük. A székesfehérvári üzem dolgozói közül mintegy 150-en az IBM váci gyárában folytatják a munkát; ottani letelepedésüket a cég költözési támogatással segíti.
Az elbocsátottaknak - a törvényben meghatározottnál magasabb összegű - végkielégítéseket január közepén kezdik folyósítani.
A munkanélküliek nagyobb hullámára február-március környékén lehet számítani. Az állás nélkül maradtak többsége ugyanis egyelőre kivár, mivel az ország minden részéből összegyűlt mintegy 4-5 ezer állásajánlat zöme jóval kisebb fizetést és kevesebb juttatást kínál, mint amennyit az IBM-nél kaptak. Gondot jelenthet az elhelyezkedésüknél az is, hogy az elbocsátottak mintegy kétharmada betanított munkásként dolgozott, márpedig a munkaerőpiacon lassan, de fokozatosan csökken a képzetlen munkaerő iránti igény. A Fejér Megyei Munkaügyi Központ a székesfehérvári regionális munkaerőképző központtal közösen ezért már decemberben beindította a piacképes szakmát adó tanfolyamok egy részét és a következő hetekben az igényeknek megfelelő ütemben újabbak is kezdődnek.
Felmondási időn vannak az IBM dolgozók
Felmondási idejüket töltik csütörtöktől az IBM székesfehérvári gyárának bezárása miatt elbocsátott dolgozók; a cég állományában levőknek decemberben postán már elküldték a felmondó levelet - tette közzé a cég.