Kovács Lajos elmondta, hogy a társaság minden szakmai segítséget megad ahhoz, hogy a fogyasztók jól döntsenek. A cégvezető úgy vélte: azzal, hogy az Ab alkotmányellenesnek nyilvánította a távfűtési rendszerükről való leválás tiltásáról szóló fővárosi rendeletet, a távfűtő művek nehéz helyzetbe került. Ezután ugyanis bárki, bármikor választhat más fűtési módot.
A Főtáv felkészült erre a helyzetre és mindent megtesz azért, hogy olcsóbb legyen a távfűtés Budapesten. "Úgy gondoljuk, hogy a következő fűtési szezontól a legolcsóbb fűtési mód lesz a távfűtés, és ez hosszú távon is így fog maradni" - hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy ennek elérésében az is segíti a céget, hogy augusztustól a távfűtés áfája 7 százalékkal kisebb lesz, mint a gázé. Számítanak arra is, hogy egy kormánydöntéssel jelentősen olcsóbban kaphatják majd a gázt a nagyfogyasztók, mint a lakosság.
A vezérigazgató szerint a cég helyzetét javíthatja az ökoplusz-program is, amellyel egyébként a lakóközösségek az eddigi példák alapján akár 17 százalékos hődíj-megtakarítást is elérhettek úgy, hogy ezzel 10 százalékos alapdíjkedvezményt is kapnak. Eddig 252 lakóközösség csatlakozott a programhoz, s várhatóan számuk 400-ra bővül. A fogyasztókat érintő pozitívumként szólt arról, hogy várhatóan jövőre sem emelik az alapdíjat, sőt inkább tovább csökkentik azt.
Kérdésekre válaszolva a cég vezetői elmondták, hogy a tulajdonos fővárosi önkormányzathoz fordultak annak tisztázására, hogy a korábban jogszerűtlen leválások miatt keletkezett 100 millió forintos veszteséggel mit csináljanak, pereskedjenek vagy leírják azt. A cég pernyerésének megvan a jogi alapja, a Főtáv hírnevének azonban biztosan nem tenne ez jót az Alkotmánybíróság döntésének tükrében - fogalmazódott meg.