Mint manapság, régente is a kakasüllő csúcsán állók jártak a legjobban: a XVI. század végén egy végvári főkapitány fizetése háromszáz rénes (rajnai) forintot tett ki. A vezér stábja kapott még negyedszáz lóra kétszáz, négy gyalogosra harminckettő, egy titkárra, egy papra és egy seborvosra húsz-húsz, egy dobosra tizenkettő, egy-egy tolmácsra és szakácsra nyolc-nyolc, végül egy kocsira húsz rénes forintot. A pénzek természetesen havi járandóságként értendőek.
Egy zászlóalj parancsnoki tisztet betöltő kapitány havi bére negyven rajnai forintra rúgott. Legénye és hadi írnoka négy-négy, hadi borbélya, tolmácsa, szolgálattevő gyalogja és káplánja nyolc-nyolc forintot részelt a kincstártól.
Egy zászlós húsz, legénye négy forintot kapott. A hadnagyi fizetés ugyanannyi volt, mint a zászlósi. Az őrmester, a puskás- és a fegyvertelen futár pont annyihoz jutott, mint egy legény, míg a dobos és a sípos kétszer annyihoz. Tucatnyi német tiszt 2800 rénes forintjába került évente a kamarának. A további adatokat nem részletezve egy ötszáz fős zászlóalj csaknem harmincháromezer forintot emésztett fel. (Nem árt visszanézni, mekkora volt a Magyar Királyság éves bevétele, s ebből könnyen látható, mily nagy terhet jelentett a végvári rendszer fönntartása az államkincstárnak.)
Mivel a kézpénzforgalom akkortájt roppant visszaszorult, érthető a kamara törekvése, hogy elsősorban posztóban és borban adja ki a vitézek járandóságát.
Visszakanyarodva a zsoldhoz, nem lesz haszontalan, ha felidézzük még néhány szakma járandóságát. A tüzérek és a lakatosok havi nyolc, egy-egy inas bognár és ács hat-hat, a szabó és a pintér öt-öt forintért szolgált harminc-harmincegy napot. Az építőmester ötven forintot kapott havonta - de ez inkább csak elmélet volt. Visszaemlékezésekből tudjuk, az egri vár korszerűsítésén dolgozó olasz mérnöknek még az özvegye is pereskedett hajdani férje járandóságáért.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
