Válságos évek után került a hatalomba a III. század nyolcvanas éveiben Caius Aurelius Valerius Diocletianus (284-305). A császár Dalmáciában, Salona (Solin) környékén született a 240-es években – egyesek szerint apja szegény ember, mások szerint rabszolga volt, aki idővel egészen a szenátorságig vitte. Múltja homályos, a történészek egyöntetű véleménye szerint az első hiteles adat 282-ből származik, amely mint praetorianus praefectus-t említi. E rang a császári gárda vezetőjének felelt meg. Katonái Carinus testvére és uralkodótársa, Numerianus furcsa halála után emelték pajzsra Nicomedia-ban. Carinust a 285-ös margusi csatában győzte le – ekkortól lett a birodalom elismert vezetője. Diocletianus jó realitásérzékkel bírt, hiszen rájött, egyedül nem képes megőrizni az állam egységét: ezért társakat vett maga mellé: elsőként barátját, Maximianust, idővel Galeriust és Constantinus Chlorust – ez utóbbi volt a nagy jelzővel illetett Konstantin édesapja.
A Római Birodalom Diocletianus uralkodásának idejére komoly bajba került: belső és külső ellenségek zaklatták, a bizonytalan viszonyok miatt a piac pangott, az ipar hanyatlott, a mezőgazdaság komoly bajokkal küszködött. Az uralkodó határozott kézzel látott a rendrakáshoz: leszámolt a határokat fenyegető külső erőkkel, belső ellenségeit pedig vagy fegyverrel, vagy szép szóval, jutalmakkal semlegesítette, állította a maga oldalára. Kezdetben csökkentette a bürokráciát, hatalmas építkezésekbe kezdett, amely fellendítette az építőipart, s ezen keresztül más ágazatokat. Igyekezett stabilizálni a pénzrendszert is – igaz, ezt úgy érte el, hogy elődeihez képest egy római fontból (327,45 gramm) már nem hatvan, hanem hetven aureust (egy darab 4,68 grammot tett ki) veretett.
Összes intézkedése közül azonban a legnagyobb visszhangot – és ellenállást – az ármaximalizáló rendelete váltotta ki. Úgy gondolta, ha mindennek – a répától és csemegének számító pelétől kezdve a tunikák és a kőművesmunkákért fizethető összegeken keresztül egészen a gyümölcsökig, kenyérig tésztákig, borig és a gombákig bezárólag – hatalmi szóval megszabja az árát, akkor rögvest rendbe jön a birodalom helyzete.
Tévedett – nem is kicsit
Az élelmi árucikkek pillanatok alatt eltűntek a piacokról, s a feketekereskedelem csatornáiba vándoroltak. A földművesek és a birtokosok eldugták terményeiket, a rekvirálásra érkezett katonákat pedig számos faluban megtámadták, szerencsés esetben elűzték. Éhínség keletkezett, majd a nyomában lázadások törtek ki. A rendrakás sokba került – ahogy mondanánk, a leves drágább lett, mint a hús.
Diocletianus rendeletét hivatalosan soha nem vonták vissza – ám a helytartók idővel bölcsen eltekintettek annak betartatásától. Így végződött e legendás uralkodó gazdasági kalandja.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
