Az előző rész
Az előzetes elképzelésekben csak Óbudai-hídnak nevezett átkelő vonalvezetésére és a vele kapcsolatos városrendezési tervekre Kossalka János műegyetemi tanár igyekezett választ adni.
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) az volt a véleménye, hogy az új műtárgyat olyanképpen kell felhúzni, hogy közepe úgy a pesti, mint a budai oldalon a főközlekedési utak vonalába essék. Fontosnak tartották a kapcsolatok könnyű kiépíthetőségét, és az is a tervek között szerepelt, hogy a Szent Margit-szigetre ne épüljön lejáró.
S volt még valami, amit az utódok csak részben vettek figyelembe: a Magyar Nemzeti Múzeum kérésére sokat gondolkodtak egy olyan kompromisszumos megoldáson, amely az itt sejtett római kori tábor és középkori magyar királynéi vár falait megóvni és megőrizni igyekezett az utókor számára.
Tegyük rögvest hozzá: a hetvenes években, amikor a hidat kibővítették, magasan tettek a műemlékvédelemre, s dinamittal robbantották fel a páratlan római kori táborközpontot és az említett magyar erősség egy részét.
Az FKT minden szempontot maximálisan figyelembe akart venni: végül egy olyan megoldást tett le az asztalra, amely a jelenlegi hídtengelytől százötven méterrel északra tervezte az átkelőt.
A fő törekvés az volt, hogy a szigetet mentesítsék a forgalom alól - ám a kereskedelemügyi miniszter ezt nem így gondolta. Tette mindezt annak ellenére, hogy a pilléreknek az FKT verziójában kedvezőbb elhelyezést tudtak biztosítani a mérnökök, s számos hévforrást is meg lehetett volna menteni.
A közmunkatanács részéről felmerült az ötlet, hogy az állam vegye meg az Óbudai-szigeteket, azokon alakítson ki közparkot, s minden, a Margit-szigeten feleslegesnek ítélt intézményt költöztessenek át oda. Az eszme ugyan jónak tűnt, s sokan támogatták, ám a pénzhiány megakadályozta a kivitelezést.
Borítékolható, ha a kormány akkor előteremti a szükséges összeget, egészen másként festene ma a városnak ezen része.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
