Várospolitikusok és mérnökök ma is sokat beszélnek arról, milyen átjárhatatlan akadályt jelentenek az egyes vasútvonalak a budapesti közlekedésben. Elegendő csak a váci vonalra utalni, amelyet mindössze hét helyen lehet átlépni.
Régen is hasonló problémával küzdöttek, ezért határozták el a harmincas évek végén a ceglédi vonal felemelését. A másik indok a címben említett halálsorompók megszüntetése volt, amely probléma évtizedeken át foglalkoztatta a Fővárosi Közmunkák Tanácsának mérnöki osztályát és a főpolgármesteri kabinetet.
A ceglédi vonal töltésre helyezése 8,2 millió pengőbe került: a költségekből hatmilliót a fővárosi pénzalap viselt, míg a fennmaradó részt a vasút biztosította. A szükséges kisajátítások és épület-átadások csaknem egymillió pengőt vittek el, a többi a hidakra, a kubikusok fizetésére és a gépek használatára, üzemanyagára ment.
A munka 1940-ben kezdődött, s 1943-ra lett kész. Ekkor építették meg a Kőbányai úton álló hidat, a Kolozsvár utcai gyalogjárót, a Kerepesi és a Mogyoródi úton lévő átkelők ellenfalait, a Tábornok utcai gyalogaluljárót, emellett a Francia út átépítésére, a Kőbányai pályaudvar vágányhálózatának átalakítására, új felvételi épületre és váltóállító toronyra is futotta.
A korabeli sajtó lelkesen üdvözölte a projektet, s számos cikkben számolt be a leendő állapotokról. Az újságírók emlékeztettek az itt történt súlyosabb balesetekre, s kifejtették, a halálsorompók eltűnése miatt bőven megérte a beruházás.
Az új pályát sajnos nem sokáig használhatták: Budapest ostromakor a hidakat fölrobbantották, s a pálya is sok helyen megsérült. A töltést beépítették a védelembe: a zuglói szakaszt több napig nem tudták áttörni a szovjet csapatok.
A helyreállítás 1945 nyarán kezdődött: a hálózat többé-kevésbé akkor nyert el ma is látható külalakját.
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
