2p

A magyarországi villamos energia ellátás megbízhatósága és minősége 2008-ban javult, de kisebb mértékben mint 2000 és 2007 között - közölte a Magyar Energia Hivatal a minimális minőségi követelményekről és az elvárt színvonalról végzett vizsgálat eredményét kedden az MTI-vel.

A fogyasztók számára legfontosabb mutatók: az áramellátás megszakadásának átlagos gyakorisága, ennek átlagos időtartama és a nem szolgáltatott villamos energia aránya alapján a magyarországi villamos energia ellátás a rosszabbak között van - állapította meg a hivatal.

Az áramkimaradások gyakorisága 2008-ban 1,61 darab volt fogyasztónként, és az üzemzavarok az év során egy fogyasztó esetében átlagosan összesen 111 percig tartottak. Ehhez képest teljesített rosszabbul a német E.ON magyarországi leánycége, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. (korábbi nevén: E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.). A hivatal eljárást indított a cég ellen, mert a társaság szolgáltatási területén az áramkimaradások átlagos időtartama több mint 30,6 százalékkal volt rosszabb az országos átlagnál - olvasható a közleményben.

Az áramkimaradások gyakorisága 2006-ban még 1,77 darab volt fogyasztónként, az idejük pedig elérte a 128 percet. Németországban mindössze 21,9 perc fogyasztónként az áramkimaradások éves átlagos időtartama.

A közlemény emlékeztet rá, hogy a hivatal a múlt évben intézkedéseket írt elő az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. számára, aminek eredményeként hároméves átlagban az üzemzavarok időtartamának fogyasztónként 166 perc alatt kell maradnia. A közlemény megjegyzi, hogy a cég a szükséges intézkedések megtételét már megkezdte, de azok még nem hoztak megfelelő eredményt.

Az ellátás nem tervezett megszakadásának átlagos gyakoriságát tekintve a budapesti Elektromos Művek Nyrt. teljesített rosszul, de ez még a bírságolási határon belül van. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. viszont jelentősen javult 2008-ban ahhoz képest, hogy két évvel korábban a követelmények nem teljesítése miatt bírságot kellett fizetnie.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!