A Nemzeti Technológiai Program második fordulójában tízmilliárd forinttal megemelték a rendelkezésre álló 16 milliárd forintos keretet, így 26 milliárd forint támogatást adnak 50 pályázónak – közölte Kolber István.
Az államtitkár elmondta, hogy a versenyképesség növelését szolgáló kutatás-fejlesztésre az innovációs alapból évente mintegy 50 milliárd forint áll rendelkezésre, további kétmilliárd forintot tesz ki az alapkutatást támogató Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) forrása. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben az idén 100 milliárd forint pályázati keret érinti a kutatás-fejlesztést.
Az államtitkár kitért arra, hogy a Nemzeti Technológiai Program második fordulójában a megnövelt keretet, a 26 milliárd forint támogatáshoz egyharmad sajáterőt is biztosítani kell a nyertesnek, ezzel mintegy 35 milliárd forintra nő a K+F csomag.
Kolber István elmondta: a második fordulóban támogatott projektek 53 százaléka kis- és középvállalkozás és mintegy hat százalék a nagyvállalati arány, rajtuk kívül ágazati kutatóhelyek, egyetemek is szerepelnek a nyertesek között.
A sajtótájékoztatón Molnár Béla, az élettudományok témakörben támogatott "Integrált virtuális mikroszkópos technológiák és reagensek kifejlesztése a vastagbél daganatok diagnosztikájára, terápiás válasz predikciójára és szűrésére" című projekt vezetője kiemelte: a világon eddig nem létező módszert dolgoznak ki, amely iránt nagy a kereslet. A projekt az 1,2 milliárd forint költségű fejlesztéshez 813 millió forint pályázati forrást nyertek, amelyhez további önerő társul.
A telepíthető gyors diagnosztika laboratórium készítése című projekt 650 millió forint értékű támogatást nyert, amelyet 314 millió forint önerő egészít ki.