2p

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy egyes esetekben árfolyam-garanciát biztosít a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB).

A kormányülést követő budapesti sajtótájékoztatón Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter elmondta: ez abban az esetben fordulhat elő, ha az MFB Rt. a hitelnyújtáshoz külföldi megtakarításokból veszi igénybe a forrásokat euróban vagy dollárban, amivel árfolyamkockázata keletkezik. Hangsúlyozta, a kockázatnak a kormányzat csak a kis- és középvállalkozásoknak nyújtandó hitelek esetében vállalja át a felelősségét.

A kamatfeltételek kedvezőbbé válnak, hiszen a lehetséges árfolyammozgások kivédéséhez szükséges összegnek nem a teljes mértékét kell az MFB-nek megteremtenie, ebben segítséget nyújt az árfolyam-garancián keresztül a kormány is - tette hozzá.

Csillag István közölte: ezzel az Európa-terv hitelprogramjának keretében felvett kölcsön kamata a jelenlegi mintegy 7 százalékról 6-6,5 százalékra csökkenhet. A miniszter elmondta: a kormány elé terjeszti, hogy a hitelprogram keretében a kis- és középvállalatok számára elkülönített hitelkeret finanszírozási hátterét ilyen, külföldi megtakarításokból származó forrás biztosítsa.

Csillag István újságírói kérdésre közölte: a kormány még nem döntött arról, hogy visszamenőleg is alkalmazzák a árfolyam-garanciával kialakult kedvezményes kamatokat. Véleménye szerint ez egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy az adófizetők pénzéből biztosított kamattámogatást más célra használják fel.

A korábbi tájékoztatás szerint a márciusban indult, az MFB által kezelt hitelprogram keretében a rendelkezésre álló 150 milliárd forintos hitelkeretből 40 milliárd forintot különítettek el a kis- és középvállalkozásoknak.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!