Elöljáróban le kell szögeznünk, a bevételeket és a kiadásokat minden esetben pengőben adjuk meg. Erre - értve alatta az átszámítást - azért van szükség, mert az olvasóknak nem sokat mondana, ha a az adatokat kétféle módon – koronában, majd pengőben - közölnénk.
Az inflációval növelt átszámítást természetesen nem mi végeztük el, megtették azt helyettünk a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal alkalmazottai, amikor 1927-ben az egyik pénznemről áttértek a másikra.
Mindenesetre eláruljuk, egy pengőért akkoriban 12 500 koronát kellett letenni az asztalra. (S ez még egész kívánatos marzs volt, hiszen a pengő-forint átállásnál az előbbiből négyszázezer kvadtrilliót - 29 nulla állt a négyes után! - kellett adni egy utóbbiért…)
Lássuk az elejét!
Budapest 1873-as megalakulását követő esztendőben a város bevételei 12,969 millió pengőt tettek ki. A kiadási oldal 12,7 millió volt, így a kasszában marad egy csaknem negyedmilliós summa. A vagyon akkoriban 125, a rajta lévő teher 30 millió volt. Érdemes megjegyezni, a fiatal város némi kötelezettséget is magára vállalt, amennyiben átvette alapítói 872 ezres adósságát - igaz, tegyük rögvest hozzá, ezt ha lassan is, de rendben kifizette.
Hat esztendő múlva, azaz 1880-ban már 31,283 milliót fizettek be a polgárok és a vállalkozók a kasszába, míg az apparátus eltartása és a megindult fejlesztések 30,850-et vittek el. A vagyon lassabban gyarapodott, mint a bevétel: ez az említett esztendők alatt 125-ről mindössze 139,1 millióra hízott az épületek, telkek, bútorok, vasútüzemi beruházások és egyéb cele-kulák együttes értéke.
Előreugorva az időben, 1910-ben a következő állapotokat találjuk: a bevétel 350,813, a kiadás 347,947 millió volt. Ez óriási növekedésnek számított, hiszen tíz évvel korábban még csak 86,535 és 84,813 millió volt e két adat. A vagyon azonban nem dagadt ilyen mértékben: 1890-ben 184, 1900-ban 234, 1910-ben pedig még csak 334 millió pengőt tett ki.
Óriási visszaesés
Az első világháború után - egészen pontosan 1920-ban - a város összes bevétele az 1910-esnek kevesebb, mint tíz százaléka alá esett, s 25,171 milliót tett ki. Igaz, a költekezést sem vitték túlzásba, így megúszták 25,095 millióval.
Hogy ezt milyen áron érték el, az a történelemkönyvekből pontosan nyomon követhető. A leállított fejlesztéseket (elegendő csak a Tabán átalakítására utalni) csak évek, évtizedek múlva tudták újraindítani.
Érdemes ebben az esztendőben egy pillantást vetni a vagyonra is: mint fentebb említettük, 1910-ben ez a mutató 334 millión állt, amely 1920-ra (nem tévedés) hatmillióra apadt. Mindez a háborús pusztításnak, a megszállásnak és az azt követő zavaros viszonyoknak volt „köszönhető”.
A statisztikából kiderül: a bútorokat 1910-ben 11,6, 1920-ben pedig már csak 2,492 millión tartották nyilván. A recesszió, a vágtázó infláció és a tőkehiány miatt a telkek ára is hihetetlenül leesett: 236 millióról 3,8 millióra (!). S mindehhez a kasszában hetvenötezer pengőnyi korona árválkodott - tíz éve ugyanitt 2,866 millió volt.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
