A zsíró követelések közül az államiak mutattak nagy növekedést - 169,7-ről 203 millióra -, míg e téren a magánszféra stagnált, hiszen annak 1937-es 42,1 milliós állománya csaknem megegyezett az 1936-os szinttel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adata azért volt figyelemreméltó, mert az államháztartás javuló helyzetét tükrözte vissza. Jellemző, hogy az állami zsírókövetelések 1932 végén még csak 41,7 millió pengőt tettek ki - azaz fél évtized alatt ötszörösükre nőttek.
Szép számok
Az egyéb tartozások tétele az 1936. évi 142,2-ről 137,7 millióra apadt. Az egykori közgazdászok azt valószínűsítették, hogy e szegmens a következő esztendőkben ismét masszív csökkenést mutat majd. (Zárójelben tegyük rögvest hozzá, súlyosan tévedtek: a fegyverkezést szolgáló 1938-as Győri Program, illetve annak folyamatos bővítése teljes mértékben eladósította hazánkat.)
A szakik arra alapozták véleményüket, hogy a további szaporodást megakadályozzák a külhoni hitelezőkkel kötött megállapodások, amelynek értelmében a Külföldi Hitelek Pénztára transzferálja az esedékes befizetéseket. Azt is hitték, hogy a régi állományt is lassan transzferálják, és így visszatérnek a normális állapotok, amikor az egyéb hitelek az MNB mérlegében csak átfutó tételként jelentkeznek és jelentéktelen összeggel szerepelnek majd.
A nemzeti pénzintézet 1937-ben 2,688 millió tiszta nyereséget realizált - ez csaknem nyolcvanezerrel volt több, mint egy évvel korábban. Ám a szinte változatlan haszon miatt hiábavalónak bizonyultak azok a spekulációk, amelyek jelentős osztalékemelésre számítottak. Az MNB 1937-ben 6,50 aranykorona osztalékot fizetett, amely akkoriban 7,53 pengőnek felelt meg. A pénzintézet ez év végi árfolyamát figyelembe véve ez négy százalékos effektív kamatot jelentett.
Ebben az esztendőben változások történtek az addicionális export technikai lebonyolításában is: a forgalmazóknak a kivitel teljes ellenértékét fel kellett ajánlani a Külföldi Hitelek Pénztárában (KHP). Nyom nélkül eltűnt a szabad rész, ami természetes következménye volt annak, hogy a zárolt pengőpiac is megszűnt funkcionálni, amióta a KHP gondoskodik a külhoni magyar tartozások adósságszolgálatának transzferálásáról.
Frank és forint
Arról már korábban beszámoltunk, miféle megrázkódtatások érték a francia frankot ebben az időben. Az 1937. évi devalvációk mérlege 27,758 százalékot tett ki, azaz ennyivel csökkent a gall valutának a svájci fizetőeszközben kifejezett értéke. Hazánk szempontjából e leértékelésnek nem volt különösebb jelentősége, mert számottevő frankhitel a magyar gazdaságban nem akadt.
A legjelentősebb tartozás az 1931-ben Párizsban aláírt egyezmény alapján szerzett kincstárjegy-kölcsön frankra szóló része volt, amelynek a gall pénzre szóló, kamatokkal növelt része hatvanmillió pengőt tett ki. Az e devizában regisztrált állami kötelezettség 7,7 százalékot ért el.
Ugyancsak e pénznemre szóltak Budapest Székesfővárosának 1911-dik évi kötvénycímletei, amelyből még 14,5 millió állt fenn. Volt még ezen kívül egy, a háború előttről örökölt kisebb tétel is - mindent összevetve a devalvációnak köszönhetően 25,5 millióra tehető az az összeg, amellyel hazánk külföldi tartozása apadt.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
