- a bérstatisztikák nagyon megbízhatatlanok
- a hazai exportszektor eredményessége nem mutat szignifikáns, kiugró eltérést attól, mint amit KEU ezen szegletében várhattunk az elmúlt években
- a feldolgozóipari bérek alakulása nem szakadt el a termelékenység növekedésétől
- a folyó fizetési mérlegünk nagyon gyors alkalmazkodása arra utal, hogy a forint nem túlértékelt
- exportrészesedésünk célpiacainkon nem mutatott kiugró gyengeséget
- a BigMac Index nem túl "komoly"
- és egyébként is minek engednénk visszagyengülni a forintot, mikor amúgy is túl nagy az infláció
Összességében azt állították, hogy a forint erőssége nem látható versenyképességi oldalról.
Talán az egyik leghasznosabb ábra, az MNB ábrakészletéből a 48. oldalon a 116-os ábra, //www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/abrakeszlet/MNB_Abrakeszlet_20120626.pdf aminek egyetlen hibája, hogy túl rövid, és nem mutatja a 2000-et megelőző éveket (de a mögöttes letölthető excel táblában azok is benne vannak, akit esetleg érdekel). Itt azt láthatjuk, hogy a versenyképesség oldaláról vizsgálva (egységnyi termelésre jutó bérköltségünk alakulása kereskedelmi partnereinkhez képest) a legjobb mutatószám, amely a forint valódi értékeltségét mutatja, hogyan alakult. A magasabb számok olcsóbb, versenyképesebb forintot takarnak, az alacsonyabbak drágább, kevésbé versenyképes forintot. 1995-ben (az index számítása során a 2000-es év átlaga felel meg 100-nak), a Bokros-csomag nagy leértékelése előtt az index értéke 84 volt, és szép lassan gyengült a forint, az 1997-2001 közötti időszakot nagyjából a 100-as érték körül töltötte el. Úgy gondolom, hogy ez a 100 körüli érték volt a reális a forint árazását tekintve.
A 2002-2008 közötti időszakban véleményem szerint folyamatosan túlértékelt volt a forint (az index értéke nagyjából 80-90 között ingadozott), egyrészt a globális carry-trade mánia miatt, másrészt pedig azért, mert az MNB a felelőtlen fiskális politikát próbálta ellensúlyozni magas kamatokkal, aminek az eredménye az lett, hogy Magyarországot FDI és termelő beruházások helyett portfoliótőke finanszírozta, aminek meg is lett az eredménye a válság után. Azt is láthatjuk, hogy tavaly év végén, amikor a forint-euró 310-re emelkedett az ULC-alapú árfolyamindex ismét 100-ra ment fel, a forint visszagyengült a 2000 környékén megszokott értékekre, ami véleményem szerint teljesen reális, egyáltalán nem kiugró. Azóta azonban ismét beerősödött, az index jelenleg kb. 89-nél van, ami bár teljesen megfelel a 2002-2008 közötti időszaknak, és mondhatjuk rá, hogy normális, ám a fent említett okok miatt én azt az időszakot inkább tekintem abnormálisnak ebből a szempontból, és úgy vélem, hogy inkább a tavaly év végi hármassal kezdődő forint-euró árfolyamszint az elfogadható. Tehát inkebb az 1997-2001 közötti időszak tűnik fenntartható viszonyítási alapnak, mint a 2002-2008 közötti. Így értékeltségi oldalról továbbra is drágállom a forintot, amit a nem túl komoly, ám szerintem mégis nagyon hasznos BigMac index is alátámaszt.
Emellett továbbra is úgy vélem, hogy a gazdaságpolitika sokkal inkább a forintgyengítő növekedésösztönzésben és alacsony kamatokban lesz érdekelt a következő két évben (a várhatóan unortodoxabbá váló jegybanki politikával együtt), tehát - bár értem az ellenérveket - továbbra is úgy gondolom, hogy 2013-14-ben inkább gyengébb forinttal kell számolnunk.
