3p

Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk a tabáni vendéglők bemutatását. Megemlékezünk a Mélypince nevű műintézményről, s felvillantjuk, mit tettek az asztalra az itteni vendéglősök.

(Illusztráció)

Nehezen hihető, de a parkosított Tabán helyén valaha nyüzsgő életet élő városrész terült el. Igaz, a házacskák döntő része földszintes volt, s a közállapotok sem voltak mindig rózsásak, ám a polgárok kedvét szinte semmi nem tudta elvenni az idejárástól – ami nem is csoda, hiszen a hegyoldalban messze földön híres vendéglők sora várta az éhes embereket. A számos kiváló vendéglő közül most a Mélypincéről emlékezünk meg.

Híres vendégek

A Mélypincéről szóló első híradás szerint a műintézményt Nesztorovics Pjotr bérelte 1785 táján. A derék atyafi a tabáni bíróság esküdtje volt – hiába, egyesek már akkor is pontosan tudták, mibe kell befektetni megtakarított pénzüket.

A hajdani leírásokból tudható, a vendéglő föld alatti része már akkor úgy nézett ki, mint 1933-ban, a bontás idején: a mélyben két, egymás alatt elhelyezkedő óriási pince lapult. A nyolcvan lépcsővel elérhető felső teremben álltak az asztalok, az alsóban pedig a Dunából télen ide szállított jeget és a borokat tárolták.

Előkelő közönsége már a XIX. század elején kialakult: ide járt mulatni Virág Benedek, majd nyomában számos művész, politikus. Sokszor gazdát cserélt, ám leghíresebb tulajdonosa kétségtelenül Krausz Lipót, vagy ahogy kortársai hívták, Poldi volt. A dicső öregnek sikerült maga köré gyűjtenie a kor nagyágyúit – Krúdy Gyulától kezdve Bródy Sándoron át Tisza Kálmánig.

Amikor a városházán úgy döntöttek, hogy az egész Tabánt lebontják, Krausz bement a hivatalba, s bemutatta azt a sok cikket, amelyet róla, illetve a Mélypincéről írtak a hazai és külföldi lapok. Ám hiába volt a könyörgés, a határozatot kegyetlenül végrehajtották: 1933. október másodikán éjfélkor bezárt a bolt, s két hét múlva már semmi sem mutatta, mi állt itt hajdanán.

A pincét állítólag betömték – bár egyesek ma is úgy vélik, ezt a munkát annak nagysága miatt nem lehetett tökéletesen elvégezni, így a munkások csak a fölső üreget tömedékelték. Azaz az alsó ma is ott van – s csak idő kérdése, mikor akadnak rá valami gépi földmunka során.

Negyed liba

A hajdani Öntő utcában, a Vízivárosban állt a Víg Sereskocsis nevű műintézmény, amely a környék régi kocsmái közé tartozott. A házban külön szoba állt a törzsvendégek rendelkezésére, ahol a váratlanul beesőktől külön lehetett mulatni. Az udvart külön üvegtető fedte – itt májustól a nyár végéig lehetett enni, inni.

A vendéglő egy 1904-es apróhirdetés szerint egy negyed libát negyvenöt krajcárért adott. Sokan jártak ide, ám ezt az épületet is elérte végzete: a többivel együtt lebontották.

Ismert és kedvelt hely volt az Avar Vendéglő, ahol kiváló halászlevet és ürmösbort mértek. A vendégek azért szerettek ide járni, mert a közeli templom időmérője állandóan fél nyolcat mutatott, így otthon könnyedén hivatkozhattak arra, hogy ők hitük szerint időben indultak el – a késésről a toronyóra tehet…

(Folytatjuk)

Lázin Miklós András

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!