2p

A szakszervezet, a munkáltatók és a tulajdonos ÁPV Rt képviselői legközelebb a sztrájk után ülnek le ismét tárgyalni. A tulajdonos ÁPV Rt. nyilvánosságra hozta, hogy egy hároméves modernizációs csomag keretében januártól 5 százalékos bruttó átlagkereset-fejlesztést ajánlott a Volán-vállaltok dolgozóinak.

Emellett idén az alapbérbe beépítenék a tavalyi 20 ezer forintos kiegészítő juttatást, és további 3 százalékkal növelnék az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket.

Az ÁPV Rt. közleményében hangsúlyozza, hogy a szakszervezetek által elutasított javaslat jóval kedvezőbb az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlatánál. A privatizációs szervezet a sztrájk után is kész a tárgyalásokra.

A közleményében ugyanakkor utal arra is, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogellenesnek nyilvánította a figyelmeztető sztrájkot. Indoklása szerint azért, mert a 2002-és bérmegállapodás még január 31-ig hatályos, az idei bértárgyalásokat a hónap végéig kell befejezni, és ez előtt a munkavállalók nem sztrájkolhatnak jogszerűen a béremelés érdekében.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet megfellebbezi a Fővárosi Munkaügyi Bíróság első fokon hozott döntését, amely jogszerűtlennek mondta ki a sztrájkot. Inokai Géza szakszervezeti elnök közölte: tudomására jutott, hogy néhány Volán-vezérigazgató a Bíróság döntését jogerős ítéletként hangoztatja, és megfenyegeti a munkavállalókat. A szakszervezeti vezető szerint nem lehet jogszerűtlennek ítélni a sztrájkot addig, amíg nincs jogerős bírósági döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!