A legfontosabb, hogy az ad-hoc törvénykezés, a voluntarizmus, a folytonosan, akár visszamenőleges hatállyal változó jogszabályok miatt összeomlik a beruházási kedv, ami a makroadatokon, statisztikákon jól látszik. Hiába alacsony az adó, ha nem tudjuk, hogy holnap is az lesz-e, esetleg azt, hogy mi vonatkozik tegnapra, és hogy módosul tegnapelőttre? Ez a legfontosabb probléma a jelenlegi magyar gazdaságpolitikával.
A másik, ami miatt billentyűzetet ragadtam, ez a nagyon jó cikk, amit a beküldőnek köszönök, és egy fonyódi nyaralással jutalmazom:
//www.nytimes.com/2012/03/18/business/marginal-tax-rates-and-wishful-thinking-economic-view.html?_r=2
Jó cikk Christina Romer-től, amiben azt foglalja össze, hogy az elmúlt évtizedekben nem nagyon bizonyosodott be, hogy az adóvágások nagyon tartósan és komoly mértékben megnövelnék a gazdasági potenciált és a növekedési ütemet. Viszont tény, hogy az adóvágások eredményeképpen jelentősen megnőttek a vagyoni különbségek, ami társadalmi feszültségekhez vezet. Nyilvánvaló, hogy az amerikai eredményeket (amelyeket természetesen más közgazdászok vitatnak), nem lehet egyértelműen lefordítani Magyarországra, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy az adóvágás, az egykulcsos adó önmagában nem csodaszer.
Jó gazdaságpolitikát nem wunderwaffe-ra, hanem kiegyensúlyozott, több szempontot is figyelembevevő tervezésre lehet alapozni. Bár a miniszterelnök pár nappal ezelőtti parlamenti beszéde szerint mi, "liberális" közgazdászok nem értjük a unortodoxia zsenialitását, úgy vélem, hogy a hazai elképzelésekben semmi unortodox nincs, a legtöbb intézkedés könnyedén besorolható, gazdaságtörténeti előképe is van, és mint említettem egyrészt a reagan-i "adóvágással bikázzuk be a gazdaságot" elméletre, másrészt viszont kissé populista, antikapitalista, multiellenes, szocialista intézkedésekre épít. Érdekes egyveleg, de az egyik lába a fenti cikk alapján valószínűleg sántít...
