Kifogyó fémkészletekről, tartós energiaválságról szóltak a híradások. Az iráni politikai dráma még hozzájárult a félelmekhez, és a kereslet hiánya ellenére magasan tartotta az olajárakat.
Úgy tűnhet, mintha 2012-ről beszélnénk pedig ugyanez történt a 70-es évek legvégén is (//en.wikipedia.org/wiki/1979_energy_crisis), az árupiacok 7-8 éven át tartó szárnyalásának a végén az iráni forradalom okozott még egy hatalmas sokkot (érdekes, hogy most is az iráni aggodalmak tartják magasan az árakat. Ahogy Mark Twain mondta: "History does not repeat itself but it does rhyme"), majd a nyersanyagárak kb. 20 éven át nominálisan nem mentek sehová, reálértékben pedig hatalmas árfolyam esést szenvedtek el. Éppen ez a 20 éven át tartó áresés (80-as, 90-es évek) ágyazott meg a 2000-es években újjáéledő áremelkedéseknek, ugyanis a legtöbb termék ára reálértékben folyamatosan morzsolódott le, úgyannyira, hogy nem volt értelme kutatni, új bányákat nyitni, sőt a gyengébben működő régieket is bezárták, a kínálat tehát nem nőtt, sőt csökkent. A 80-as években még a kereslet sem nőtt, ugyanis számos energia- és nyersanyaghatékonysági programot hajtottak végre az újbóli árfolyamemelkedésektől rettegő cégek (pont mint most), ám a 90-es évekre ez a félelem elhalványult, ráadásul a feltörekvő országok, elsősorban Kína kereslete borzasztóan elkezdett felpörögni. Így találkozhatott a nyersanyagok piacán a 2000-es évek elején a nem növekvő kínálat, és alacsony beruházási/kutatási helyzet a gyorsan, időnként robbanásszerűen bővülő kereslettel. Az eredményt ismerjük (utólag mindenki okos :) , szinte minden alapanyag ára megsokszorozódott, az olaj pl. a korábban jellemző 15-30 dolláros sávból a 100 dolláros szintekre került, a réz pedig az 50-100 közötti sávból 300-400 közé emelkedett, de folytathatnánk a sort szinte mindennel.
Mivel a nyersanyagoknál a kínálat rugalmatlan, mivel új kapacitásokat, új bányákat kiépíteni évekbe telik, ezért nagyon sokáig tart, mire a kínálat alkalmazkodni tud a kereslethez. Azonban az árak szárnyalását látva számos új kutatás, bányanyitás kezdődött a 2000-es évek közepétől, amelyek most kezdenek beérni. A több éves kutatási-feltárási-beruházási folyamatok eredményeképpen a magas árakra alapozott új kapacitások most kezdenek termelni - épp a legrosszabbkor, amikor a keresleti oldal gyenge. Lássuk pl. a vasérc és acél piacáról mit írnak:
“Steel demand growth had been stagnant, or even dwindled, since the fourth quarter of last year, leading to some dramatic changes in the iron ore market,” Zhang Changfu, general secretary of the China Iron and Steel Association, told the 12th China International Steel & Raw Materials Conference, on Sept. 27 in Dalian. “Iron ore supply is gradually moving into surplus.” An iron ore surplus looms in 2015 after capacity expansions in Brazil and Australia, the biggest exporters, help boost global seaborne exports by about 35 percent from 2010 levels.
Nézzük meg milyen gigantikus beruházások voltak:
"...While some expansions have been delayed because of declining prices, Rio, which says it’s sold more than 1 billion tons of iron ore to China since 1973, BHP and rivals are pressing ahead with capacity increases.These two, and Fortescue, may boost output 65 percent in the next five years to 703 million tons, Citigroup said in a Sept. 3 report, referring to a “building wave of Australian exports.” Rio has an approved spending budget of $22.4 billion on ore projects underway, while BHP is spending $8.4 billion. The proposed BHP port expansion at Port Hedland was estimated at $22 billion by Credit Suisse Group AG in an April 12 report.
Itt is egy teljesen klasszikus árupiaci ciklust láthatunk. Alacsony árak = zéró beruházás = csökkenő kínálat = (amikor beindul a kereslet) felrobbanó árak = új beruházások = megugró kínálat (éppen amikor a keresleti oldal begyengül) = összeomló árak.
Ugyanezt láthatjuk szinte minden nyersanyag piacán: sok-sok új kínálat érkezik és fog érkezni a piacra a következő években (pl. palagáz, palaolaj, szén, arany,, stb.). Mindenhol új bányákat nyitnak, ahol csak lehet.
Mi következik ebből?
Jó eséllyel nem fognak felfelé menni a nyersanyagárak a következő években (ebben a legnagyobb bizonytalansági tényező a jegybankok pénznyomtatása, ugyanis ha kellően sok dollárt, és eurót nyomtatnak, akkor még túlkínálat esetén is emelkedhetnek az árak, ha a pénznyomtatás inflációt okoz).
A klasszikusan nyersanyagexportőr országok gazdasága szenvedni fog (pl. Ausztrália, Brazília), valószínűleg mind a brazil reál, mind az ausztrál dollár leértékelődik majd. Oroszország helyzete talán a legrosszabb, hasonló helyzetben van, mint a 70-es évek végén a nyersanyagkitermelő országok: az életszínvonal emelkedését és a jólétet a folyamatosan növekvő olajár biztosítja, de - ellentétben a 10 évvel ezelőttiekkel - immár nem 20 hanem kb. 100 dolláros olajárnál van egynsúlyban a költségvetés, és ez a szám évente nő. Ha az olajárak tartósan alacsonyak lesznek, akkor Oroszországban komoly életszínvonalcsökkenés és gazdasági-politikai válságok várhatóak.
Az inflációt azonban leszorítja a fenti folyamat, így akár nagyon sokáig is nulla közeli kamatokat láthatunk majd mindenfelé, és ez kedvező Magyarországnak is, mivel itt sem kell külső inflációra számítani, így itt is lehet tere a kamatcsökkentéseknek a jövőben - ha nem rontjuk el nagyon, nem űzzük el a nálunk beruházni, munkahelyet teremteni szándékozókat az immár sajnos megszokott, kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai húzásokkal - akár bőven 5% alá is lemehet a hazai kamatszint, ami viszont új hitelfelvételi kedvhez, beruházásokhoz, növekedéshez vezet. Mindennek azonban alapja kellene, hogy legyen a befektetők, a lakosság, a hazai vállalkozások bizalmának mielőbbi visszaszerzése, mert hit nélkül nincs hitel, és hitel nélkül sokkal nehezebb a növekedés. Már Széchenyi is megmondta...
