Mindenütt kitört az öröm a csütörtök hajnali EU-csúcson elért áttörés(?) hírére. Tényleg mindenhol? Ha jobban megnézzük, akkor van a Kárpát-medencében egy icipici ország, mely kivonta magát a piaci folyamatok alól. Hiába erősödött az euró, hiába fújt egy nagyot a német-francia páros, Magyarország és a forint megítélése délutánig egy cseppet sem változott. Az persze felfogás kérdése, hogy most ugyanolyan jó, mint mondjuk szerda este, vagy ugyanolyan rossz. Bár én inkább hajlok az utóbbira.
Csütörtökön például hosszú évek óta először esett meg az a csúfság, hogy nemhogy nem sikerült értékesíteni a kitűzött kötvénymennyiséget, de benyújtott ajánlat sem volt annyi, amennyit ki szerettünk volna bocsátani. Az ÁKK bizonyára legszívesebben törölte volna az aukciót utólag, de azt már nem lehetett megtenni. Ezért szégyenszemre egyáltalán nem fogadott el ajánlatot és elkullogtunk a piacról. Mindezt persze úgy is lehet interpretálni, hogy most nincs szükségünk pénzre, és emelt fővel szemen köptük a gaz nagytőkéseket, akik csak horribilis kamat mellett hiteleztek volna nekünk. Csak mondjuk jövőre, amikor majd 4,5 milliárd euróra lesz szükségünk, akkor ez az érvelés már picit sántítani fog.
A kötvénypiaci blama mellett említést érdemel még, hogy csütörtök délutánig, miközben a piacok nem tudták, hova szárnyaljanak, a mi forintunk megrekedt a 300 feletti szinten az euróval szemben. (mfor.hu szerk: Csütörtök este aztán kisebb forgalomban jelentősen erősödött a forint.) És ezt aztán most tényleg nem foghatjuk a nemzetközi hangulatra meg a bizonytalanságra. Ez bizony kőkeményen azt jelenti, hogy a piac lassan kezd minket beárazni a bóvli kategóriába. Sőt, már a jobbkéz is elismerte, hogy ez reális veszély. Milyen meglepő!
Az elmúlt hetek függvényében még csak azt sem lehet mondani, hogy a piac szándékosan ártani akarna nekünk, direkt "a forint bukására játszanak". Lassan ott tartunk, hogy szinte egyöntetűen könyörög mindenki, hogy legalább egy nyamvadt IMF-elővigyázatossági hitelmegállapodáson gondolkodjunk már el. Nem kell semmit lehívni, nem kell eladósítani az országot, csak azt kellene demonstrálni, hogy valaki még áll mögöttünk, valaki még bízik a fizetőképességünkben. Nekünk még ez sem sikerült. Pedig a menekülőkapu folyton nyitva volt. Persze a múlt heti Kósa-nyilatkozattal lehet, hogy sikerült bezárni.
De nem baj, lényeg, hogy a külföldi bankokat nem mi fogjuk megmenteni. Egy darabig még lehet ezzel hülyíteni pár százezer, esetleg néhány millió embert, de aztán a 320 forintos eurót és a 10 százalékos kötvényhozamot az egész ország a bőrén fogja érezni. Kell ez nekünk?
BK
