2p

Mintegy 915 millió forint pályázati támogatáshoz jutottak a Nyírségben lévő mikrovállalkozások, civil szervezetek és önkormányzatok az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében - közölte Demendi László, a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke az MTI-vel pénteken.

A tizennyolc  - többnyire hátrányos helyzetű - települést tömörítő helyi akciócsoport területén az ÚMVP III. és IV. tengelyében megvalósítható fejlesztésekre összesen 6,4 millió eurós, vagyis 1,7 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre.

A hármas tengely most lezárult első fordulójában négy jogcímre - mikrovállalkozások létrehozása-fejlesztése, turisztikai tevékenységek ösztönzése, falumegújítás, -fejlesztés, vidéki örökség megőrzése - lehetett pályázni mintegy 5,3 millió euró értékben.     

A befogadott pályázatok 70 százaléka nyert, így 66 kérelem részesülhet közel 915 milliós támogatásban - mondta Demendi László. A legnagyobb érdeklődés a vállalkozások kategóriája iránt volt; itt 35 befogadott és nyertes kérelem osztozik 383 millió forinton. További 16 pályázat a falumegújításra kapott 237 milliós forrást. Az önkormányzatok és a civil szervezetek egyébként 90-100 százalékos, míg a vállalkozások 60 százalékos támogatottsági arányt érhettek el.  A pályázók zömmel a szolgáltatásban tevékenykednek: egyebek közt autójavító üzemek, vendéglátó egységek, állatorvosi rendelők fejlesztésére, kiskereskedelmi egységek bővítésére, valamint ezek eszközbeszerzésére érkeztek be kérelmek - tette hozzá az egyesület elnöke.

A szakember kiemelte: az október végétől folyamatosan átadásra kerülő, megvalósult beruházások 66 új munkahelyet teremtenek, de hozzájárulnak 180 munkahely megtartásához is.

Demendi László szerint a benyújtott kérelmek magas száma jól mutatja, hogy a térségben a vállalkozások fejlesztésére van a legnagyobb igény. Az akciócsoport munkatársai a november közepén megjelenő, megismételt pályázati kiírásra már most két-háromszoros túljelentkezést prognosztizálnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!