A XX. század elejének egyik legjelentősebb városfejlesztési terve kétségtelenül Óbuda rendezése volt. Ahhoz, hogy megértsük e városrész ma is meglévő problémáit, vissza kell nyúlnunk az időben.
Amikor 1873-ban létrejött Budapest, a korabeli vezetés inkább tehernek érezte Óbuda csatlakozását, mint előnynek. Hasonló lehetett a terület lakosságának hozzáállása is, amely a közösségtől elsősorban terhei könnyítését kívánta elérni (ez a házadóban be is következett), mint a városias berendezkedésben való egyenlő, de mégis csak terhes részeltetést. Ennek szellemében születtek a környék első, grandiózusnak korántsem nevezhető rendezési tervei is.
A lassan csordogáló, vidékies életet azonban egy csapásra szétzúzta a filoxérajárvány. A lakosság kényszerűen új foglalkozás után kellett nézzen, s ezt az iparban találta meg. Az állam természetesen akkor is igyekezett bajba jutott polgárai segítségére lenni, így a Külső-Váci úton elhelyezett üzemekbe (elsősorban a dohánygyárba) igyekezett a lakosságnak elfoglaltságot biztosítani.
Problémaként jelentkezett, hogy a dolgozók csak óriási kerülővel, a Margit-hídon át tudták megközelíteni Újpestet, illetve Angyalföldet. Az igény tehát hamar megszületett az új átkelőre, ám így is csaknem két évtizednek kellett elmúlnia, mire 1908-ban törvényhozási ígéret született az ügyben. Ám közbeszólt az első világháború, majd az azt követő gazdasági válság, így az építkezés csak nagy sokára indulhatott el.
Fontos megjegyezni, a híd fölépítését a mindenkori kormányok saját feladatuknak tekintették, ám annak pontos helykiválasztásában nagy szerepet játszott a korábbi cikkekben oly gyakran emlegetett Fővárosi Közmunkák Tanácsa.
Az FKT azért jött a képbe, mert Óbuda fejlesztéséről egészen addig a pillanatig nem tudtak érdemben gondolkodni, amíg ki nem jelölték azt a helyet, ahol a vasszerkezet partot ér. Erre pedig kezdetben kétféle javaslat is született.
(Folytatjuk)Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
