Széles körben ismert mondás szerint a pénznek nincs szaga. Aki tartott már a markában sokáig mindenféle aprót, az pontosan tudja, ez az állítás messze nem igaz. A bon mot egyébként Vespasianus (uralkodott Krisztus után 69-79-ig) császárhoz köthető. Történt, hogy a fenséges római birodalom első emberének bemutatták, mennyi pénz érkezett a nyilvános illemhelyeken összegyűjtött, majd értékesített vizelet után. (E végterméket kelmefestésre használták akkortájt.) Fia, Titus nemtetszését fejezte ki, mondván, azért ott még nem tart a birodalom, hogy az emberi szükségleteket is megadóztassa. Apja válasz helyett belemarkolt a ládába, s egy öklömnyi bronzot gyermeke orra alá tartott, kérdezvén, érzi-e a vizelet szagát. Suetonius, a neves ókori történetíró szerint a nemleges felelet nyomán hangzott el a nyitó mondatban említett szellemes kifejezés.
Rátérve eredetileg kitűzött témánkra, elöljáróban le kell szögeznünk, a korai köztársasági Róma financiális rendszeréről, annak működéséről csekély ismeretekkel bírunk. Kezdetben nem létezett a mi általunk ismert értelemben vett pénzverés, a nemesfémeket súlyuk alapján osztályozták. Később a fémeket központilag megszabott tömbökbe öntötték, hogy a cserekereskedelmet ezzel is könnyítsék. A Krisztus előtti 5. században lett a Hét Domb Városának először öntött érméje, majd száz év múlva az első vert.
A római "alap" bronz a köztársaság korában az as és a sestertius volt, az ezüstből vert denarius, és az előlapon értékjelzéssel ellátott aureus a Krisztus előtti 3. század fordulóján tűnt föl a színen. Ez a felállás Diocletianus (Kr. után 284-305) pénzreformjáig nagyjából állandósult. Utóbb Nagy Konstantin vezette be a bronz váltópénzeket, illetve a fél- és negyed súlyú aranypénzeket.
A császárság ideje alatt a szenátus hatalmát erősen korlátozták, ennek ellenére a köztársasági hagyományok miatt bizonyos jogok továbbra is megillették az Atyákat. Így például a réz- és bronzpénzek verési joga is a kezükben leledzett – egészen a 3. század közepéig. Mindezt két betű, az SC (senatus consulto) elhelyezésével érzékeltették. A korai császárkorban többféle rézpénzt is használtak a polgárok: sestertius, dupondius, as, semis és quadrans. Sárgarézből készült a sestertius és a dupondius, vörösrézből az as, semis és a quadrans. A különböző aprók értékaránya a következő volt:
sestertius = 4 as
dupondius = 2 as
semis = 1/2 as
quadrans = 1/4 as
Mint fentebb is utaltunk rá, ezek verése a 3. század közepére megszűnt, mivel az addigra már teljesen elbronzosodott antoninianusok mellett feleslegessé váltak. Aurelianus (uralkodott Kr. után 270-275) idejében még egy kísérlet történt a bronzpénz-verés felélesztésére, amikor egész és fél sestertiust és dupondiust vertek.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
