Azonban tévednek, mert Európa beteg országainak problémái egyáltalán nem egyformák, a spanyolok például mintatanulók voltak e tekintetben sokáig, államadósságuk még 2007-ben is alacsony volt és csökkent, éppúgy, mint az íreknek (a görögök valóban speciálisak voltak ebben a tekintetben, nyakló nélkül adósodtak el). A fő probléma ezekben az országokban az, hogy a magánszektor rendkívül jelentős hitelállományt halmozott fel, a bankszektor túl nagyra nőtt és túl sok rossz hitelt helyezett ki és ennek következtében mind a spanyolok, mind az írek egy klasszikus adósságválság/bankválságba kerültek bele.
Az olcsó hitelek hatására hatalmas hitelezési aktivitás volt az elmúlt 10-15 évben, amely együtt járt egy nagy ingatlanboommal, amely most kipukkant. A hitelezési válságokról azonban egy dolgot tudunk: állami megszorítással nem oldhatóak meg, mert az deflációs spirált okoz, így a bankválság gyorsan átterjed az államra is, annak eladósodását okozva (mivel ki kell menteni a bankszektort és a hirtelen elszegényedőket), majd az ebből következő megszorítás visszaveti a gazdaságot és állami bevételeket, ami újabb megszorításokhoz vezet. Ez az út a halálspirál, nagyon nehéz kijönni belőle, évekig tartó recesszióhoz vezethet.
Az efféle válságok esetében az elinflálás vagy csőd (állami és/vagy magán, részleges vagy teljes) szokott lenni a megoldás. A jelen esetben is e két lehetőség kínálkozik. Valójában mindkettő ugyanazt eredményezi: reálértelemben gyors ütemben le kell építeni az adósság szintjét. Nyilvánvaló, hogy ezt meg lehet tenni úgy is, hogy a hitelekre évekig negatív reálkamatot fizetünk, és így vesszük el a hitelezők vagyonát, csökkentjük le az adósság reálszintjét avagy csődöt mondunk és egyben vesszük el. Az elinflálás sokkal egyszerűbb és fájdalommentesebb megoldás.
Sajnos amit Európa csinál, az tévút, ugyanis a megszorítások erőltetése miatt fokozódik a deflációs spirál. Ha szeretnék ezt az egészet közösen túlélni, akkor csak egy lehetőségük van: a megszorítások ütemét lecsökkenteni (mondjuk éves 1-1,5% elsődleges egyenlegjavulást kitűzve a deficites országokban) és a kamatszintet nulla közelében tartva elérhető, hogy hosszú évek alatt (5-10-15 év !!!) leépüljön az adósság szintje. Ezalatt nominálisan nem nagyon lehet a béreket emelni, sőt a reálbérek szintjének valószínűleg - országtól függően - 10-20-30%-kal csökkennie kell. Én úgy vélem ez egy járható út, de ehhez az ECB komolyabb, drasztikusabb beavatkozása kell (direkt jegybanki finanszírozás is), másrészt a német fiskális dirigizmus és inflációs félelmek megfékezése.
A másik út az euró-övezetből való kilépés, ebben az esetben a reálbérek szintje azonnal 30-60%-ot eshet, és a kilépő országok egy-két év káosz után stabilizálódhatnak.
Úgy vélem, hogy mindkettő járható út a fentiek közül, és nem lehet megmondani melyik következik be. Egy bizonyos: egyre többen ellenzik az erőltetett megszorítások ütemét és úgy látszik, hogy ebben puhulás is lesz. A következő év valószínűleg inkább a növekedés újrateremtéséről, mint a megszorításokról fog szólni Európában. Ha nem, akkor jön a deflációs spirál, amely az eurózóna széteséséhez vezethet.
