z Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe 2009 júliusában 65,1 százalék, az előző havi értékhez képest több mint három százalékponttal emelkedett. Júliusban a hazai tulajdonú vállalatok a korábbinál valamivel derűlátóbban értékelték működési esélyeiket, teljesítményük várható alakulását. Bizakodásukat azokra a több irányból érkező szakértői prognózisokra alapozzák, amelyek év végére kisebb visszaeséssel számolnak, és a recesszió enyhülését vetítik előre az év utolsó hónapjaira.
Az elmúlt negyedévben a hazai KKV-k 21 százalékának termelése növekedett az előző hónapokéhoz képest. Csökkenő teljesítményről 42 százalékuk adott számot, változatlant több mint egyharmaduk tudott elérni. A cégek válaszainak megoszlása közel áll a januári eredményhez, asz utóbbi félévben a legkedvezőbb visszajelzésnek minősíthető.
A következő negyedévre szóló termelési előrejelzés október óta a legkedvezőbb, e szerint a hazai cégek 22 százaléka növekvő, 44 százaléka stabil teljesítménnyel kalkulál. Termelése visszaesésétől a vállalatok egyharmada tart. Az október végéig terjedő időszakban a lanyha piaci igényekre tekintettel a hazai vállalkozások háromnegyede nem lát esélyt új tevékenység kezdésére. A profilbővítési szándék is alacsony, érdemi előrelépést a cégek mindössze 2 százaléka, kismértékűt 23 százalékuk tervez végrehajtani.
A hazai cégek fejlődésük legfőbb akadályát továbbra is a gyenge belföldi keresletben, a bizonytalan makro környezetben és magas szintű adókötelezettségben látják. Az üzleti környezet egyes elemei értékelésekor a vállalatok döntő többsége a körbetartozásokat és a hitelhez jutás akadályait tartja jelentős problémának.
Fél éven belül a KKV-k 56 százaléka stabil, 27 százalékuk csökkenő kereslettel számol belföldi piacain. Export viszonylatban gyengébb lehetőségekkel kalkulál többségében hazai tulajdonú cégek 20 százaléka, növekvő igényekben bízik 32 százalékuk. Határainkon belül versenyképessége javulását a cégek 16 százaléka valószínűsíti, romló feltételektől 15 százalékuk tart.
A külföldi igények kielégítésével a kis- és középvállalatok 18 százaléka számít javuló versenypozícióra, 60 százalékuk viszont versenyképesség megőrzését tartja reális lehetőségnek. Saját vállalatuk létszámát a cégek 56 százaléka a jelenlegi üzletmenethez megfelelőnek, 11 százalékuk bővíthetőnek értékeli. Felesleges létszámmal a kis- és középvállalatok egyharmada rendelkezik.
A júliusi felmérés szerint a hazai cégek 29 százaléka tervezi egy éven belül új beruházás indítását, ez 3-4 százalékponttal szélesebb kör, mint az előző hónapokban mért arány. Pénzügyi helyzete várható változásáról pesszimistán nyilatkozott a KKV-k egyharmada, kismértékű javulással mindössze 17 százalékuk számol. Cége rendelésállományát alacsony, ez a cégek 58 százalékának jövőbeni teljesítményét érinti negatívan. A szerződéssel alátámasztott igényt a válaszadók 35 százaléka az ilyenkor szokásosnak, 7 százalékuk annál magasabbnak minősítette.