Nagy hírveréssel nyitotta meg kapuit 1896-ban a mai Rákóczi út 63. alatt a Parisienne mulató. Löbl Izidor, a tulajdonos egy jó nevű építészstúdióval terveztette meg a belső berendezést. A süllyeszthető színpadon akár két balettkar is elfért, a helyiség közepén széles táncparkett terült el, a dobogón zenekar kapott helyet, s egy kisebb zugban még céllövölde is állt. Ez utóbbiban kisöblű flóbertpuskákkal szórakozhatott a nagyérdemű – az acélból készült, számokkal ellátott célok eltalálása esetén fogyasztásra feljogosító biankó csekkek, kisebb ajándéktárgyak ütötték az ügyes polgár markát.
Kutyavilág
Hiába volt azonban a nagy bevétel, a hatalmas rezsi ezt a céget is romba döntötte. A századforduló évében már a harmadik tulajdonos vesződött vele - neki új néven (Folies Moderne) öt évig sikerült fennmaradnia, majd az egész vállalat csődbe ment. A kiürült kasszájú és üres épületet 1906-ban Lakner Lajos vette át, aki azt rögvest átkeresztelte Nemzetközi Orfeumra. A színpadon a kuplék, bohózatok, táncosok mellett feltűntek az első néger vendégművészek, valamint az idomított kutyák és szárnyasok.
Mivel ez nem volt elég, bevezették a mozit: a vetítések este tizenegytől hajnali ötig tartottak. Az egykori pletykák szerint a képsorok között sok olyan is akadt, amelyet számosan ma sem tudnának pironkodás nélkül végignézni.
A szekér látszólag jól futott, ám a sors alig két esztendőt engedett Laknernak: a hatalmas rezsi őt is csődbe juttatta. Az új tulaj, bizonyos Steinhardt Emil ide szerződtette Gyárfás Dezsőt, a kor híres kupléénekesét. A fővárosi közönség újra felkapta a helyet, különösen azután, hogy 1912-ben nagy költséggel modernizálták a helyiségeket.
A háború alatt Figaróra, majd 1917-től Tabarinra keresztelték át. Hat év alatt három tulajdonosa volt, közönsége pedig döntően a hadi szállításokon meggazdagodott tőkésekből került ki. Végül a háború ezt is elsodorta.
Reng a padló lépte nyomán
Ugyancsak a Rákóczi úton, egész pontosan annak Szövetség utca torkolatánál állt hajdan a Wekerle nevű kávéház, amelyet 1899 végén alakított orfeummá Glaser Fülöp. S bár a mulató körül számos hasonló intézmény dolgozott, a tulaj mégis megtalálta számítását. A közönség hűségét nagyban befolyásolta Glaser felesége, aki remek konyhát vitt, s akkor sem jött zavarba, ha a pörkölthöz elfogyott a nokedli: ilyenkor mákos tésztát adott a zsíros húsok mellé. Gusztus dolga, kinek ízlene ez ma, de a visszaemlékezésekből kitűnik, az emberek mégis örömmel mentek oda.
A sikerért sokat tett a szereplőgárda is. Válogatott színészek és komikusok szórakoztatták a nézőket, ám a nagyérdemű legnagyobb kedvence mégis Szigeti Gizi lett. A hölgy - lehetett vagy egy mázsa - fa hangon énekelt, s hozzá riszálta magát, a padló pedig rengett léptei nyomán. Igaz, kezdetben nem szerették, ám idővel úgy megkedvelték, hogy nem is lehetett nélküle műsort tartani. Kapacitását jól illusztrálja: egy-egy este könnyedén megivott húsz-huszonkét üveg sört, s hozzá elfogyasztott nyolc-tíz vacsorát. Irigylésre méltó bendője lehetett...
Kissé odébb, a régi Mária Terézia Laktanyával szemközt, a mai bérház helyén állt a Washington nevű kávéház. A jórészt konfliskocsisok és szabadságos katonák által látogatott műintézményben egy tizenkét tagú női zenekar muzsikált.
Történt, hogy a századforduló egyik nyári estéjén kis híján halálos végződésű vita robbant ki egy civil és egy hadfi között azon, hogy az épp aktuális énekes jól vagy rosszul vágta ki a magas C-t. Az ügyet végül az erőteljes rendőri fellépés hatására lezárták, ám a tulajdonos jobbnak látta, ha előre menekül, s üzletét orfeummá alakította. Két legyet ütött egy csapásra: így nem csak a berendezést, de közönséget is le tudta cserélni…
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
