Fontos pont volt mindig a Kárpát-medencében élő népek számára a Gellért-hegy lába: a Duna ugyanis messze fel és le itt a legkeskenyebb, s ez kiváló lehetőséget teremtett az átkelésre. Minderről egy, az Erzsébet-híd oldalán szerénykedő emléktábla is megemlékezik.
A helyet a rómaiak is előnyösnek tartották - jól bizonyítja ezt a mai Belvárosi-templom helyén állt Contra Aquincum nevű erőd. Ez a váracska egyébként a honfoglalást is megélte, s csak a XI. században enyészett el.
Múltidéző
A túloldal épp olyan fontos volt, igaz, ott az erőt csak egy tornyocska képviselte. Feljegyzések szerint a Tabán első lakói a neolitikumban telepedtek ide, őket pedig a kora vaskor népei és a kelta eraviszkuszok követték. A rómaiakról már megemlékeztünk, a sort mindenféle népek után a magyarok, majd a XIV. században a rácok zárták.
Mielőtt továbblépünk, nem árt tisztázni, mekkora területre terjedt ki a Tabán: ezen ma a Vár-, a Gellért- és a Nap-hegy közé ékelődő placcot szokás érteni, ám hajdan hozzá tartozott a mártír püspökről elnevezett sziklaorom északi lejtőjének utcasora és a Nap-hegy déli oldala, alsó része pedig a Dunáig terjedt. Mi több, anno a mai értelemben vett Lágymányos nagyobb szeletét is e szóval illették. Az embereket vonzották a hőforrások, a kiváló szőlőt és bort adó hegyoldalak, valamint a kellemes fekvés.
Visszakanyarodva a rácokra, mint fentebb mondtuk, ők a XIV. században érkeztek ide a török hódítás elől menekülve. Mivel e rész a tatárjárás óta jórészt üresen állt, itt építették fel apró házacskáikat, ivóikat és kocsmáikat. A hajdani víg életről számos régészeti lelet és néhány visszaemlékezés tanúskodik. Egy azonban bizonyos: e környéknek már akkor is országos híre volt. A török hódoltság alatt a magyar lakosság elmenekült, ám a rácokat kevéssé zavarta a megszállás, sőt, egyre többen jöttek ide.
Hegyoldali örömök
A városnegyed ma is használt neve a török eredetű Débágháne - más írással Tabakhane - szóból származik, amelynek jelentése Tímár-telep. Mindez arra utal, hogy egykor cserzővargák és bőrösök műhelyei működtek erre. Ez változott később Tabahonra, majd magyarosodott Tabánra. A név sok más hazai településen is használatban volt és fennmaradt, például Pécsett, Szegeden és Szolnokon.
Az 1690-dik évi nagynak nevezett szerb vándorlást követően nagyobb számban e népcsoport tagjai települtek a környékre. Róluk kapta a városrész a Rácváros elnevezést; hajdani ittlétükre ma a Rác-fürdő és egy árválkodó kőkereszt utal.
Az új elem új konyhakultúrát is hozott magával: egyik különlegesség volt az ürmösborban főzött abált ponty, de a töltött káposzta és az akkoriban szokatlanul fűszerezett sült húsok is komoly vonzerőt jelentettek a mindig éhes pesti és budai polgárságnak. De érdemes volt idelátogatni a kőkancsókba ledugaszolt, pezsgőhöz hasonló plicer-wirm-ért is.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
