Az uralkodó nélküli Magyar Királyságban a trianoni döntésnek köszönhetően alig maradt nyersanyagforrás, így érthető, hogy az ipari tárca minden lehetőséget maximálisan igyekezett kihasználni.
Például hosszú évek fejlesztése révén sikerült elérni, hogy a recski fémbánya üzeme 1937-ben 700 ezer mázsa nyers ércet adott.
Ebből 150 kilogramm volt arany, 1.400 kilogramm ezüst, harminc vagon réz és 190 vagon kén. Utóbbi egyébként teljesen kielégítette a hazai szükségleteket.
A magyar földmélye kincsei
Az állam és a magánosok természetesen folyamatosan igyekeztek újabb bányákat nyitni. Fontos közbevetni, az ez irányú kutatásokat akkoriban kizárólagos jelleggel a Magyar Királyi Földtani Intézet koordinálta.
Munkatársai 1935-ben Gyöngyösoroszi határában kisebb arany és ezüst-, valamint jelentős ólom- és cinklelőhelyre bukkantak.
A kutatók úgy vélték - s mint utóbb kiderült, nem is tévedtek sokat -, hogy az új forrásból hazánk ólomszükségletének tíz, míg cinkigényének 30-35 százalékát tudják majd fedezni.
Az iparügyi tárca hathatós támogatásával sikerült az úrkúti privát mangánbányát is felfuttatni - ez azért volt különösen fontos, mert Oroszországot leszámítva itt volt Európa egyetlen ilyen jellegű ércelőfordulása.
A hazai kémiai ipart gazdagították a Szegi mellett feltárt kaolinlencsék is. A sajátos anyagról elnevezett részvénytársaságot 1931-ben alapították; hat év alatt több százezer pengős beruházásokat hajtott végre, jelentős méretű iszapolót épített, így képes volt a hazai papírüzemeket és gumigyárakat finomított kaolinnal ellátni.
Ilyen telep egyébként még volt Mádon és Hollóházán és Sárospatakon is. Utóbbi helyszínen a Zsolnay-gyár egy telepe állt.
Jól ment a műanyag
A háború előtt a nyersanyag-gazdálkodás szempontjából igen fontos volt a magyar műanyagipar fejlődése. Már akkor is számos társaság foglalkozott ilyen termékek előállításával: így például fenolplastot karbolsavból, fenolból és formadehydből is készítettek.
A nyers karbolsavat a vidéki és a fővárosi gázművek, a másik kettőt pedig az Acetic és a Desztilláció Rt.-k állították elő.
Fenolból behozatalra szorultunk, de a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igen bíztató kísérleteket folytatott a termék előállítására barnaszénből. E mellett létezett olyan terv is, amely szerint naftalinból kell műanyagot készíteni.
Fontos közbevetni: az elektronikai ipar ekkoriban rengeteg bakelitet fogyasztott. Ebből készültek a hajdani rádiók házai, „elektronikus szerelőlapjai” (eleink nyák-lemeze), különböző villamos kapcsolók, lemezek, háztartási eszközök, s még több ezer-féle termék.
A barna színű, kellemes tapintású és illatú műanyag egyik összetevője amúgy a tehéntej volt.
Gázos tervek
Magyarország 1920-ban energiaszükségletének 34 százalékát fedezte importból, míg 1936-ban ez a mutató tizenkét százalékra csökkent. Különösen szép eredménnyel járt a szénbányászat fejlesztése: 1928-ban közel ötvenmillió, 1936-ban már csak tízmillió pengőt fordítottunk külföldi vásárlásra.
1937 közepén felmerült, hogy a lipsei gázkútra alapozva alumíniumgyárat létesítsenek Zalahalápon, ahol nagyméretű timföldlencséket találtak a föld mélyében. Mivel a két község alig hatvan kilométerre van egymástól, adódott a lehetőség, hogy Lipséről lássák el villannyal a leendő üzemet.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
