Az első budai kávésokról egy 1548-ban készült adóösszeírás emlékezik meg: a megsárgult dokumentum szerint ekkoriban hat boltban kínálták e finomságot.
A szemeket dupla zsákokban, Isztambulból hozták szekereken vagy vízi úton. Maga a kávéház szó egyébként viszonylag későn, 1709-ben jelent meg a magyar nyelvben.
Úttörő fekete levesek
Az első Pesti kávést név szerint ismerjük: Blázsónek hívták, s 1716-körül a piacokat járva, csöngőjét rázva kínálgatta portékáját. Később, mikor megszedte magát, a mai Molnár utca közelében nyitott apró boltot. Huszonegy év múlva már hárman voltak.
Az első diákkávéházak 1780-körül nyitottak ki, s ugyanerre az időre tehető a zugmérése fénykora is. Ez utóbbiak a „rendes” boltok pincéreitől kéz alatt felvásárolták a zaccot, s azt újra lefőzve fickó néven bocsátották áruba. A XIX. század elején, egészen pontosan 1809-ben Budán tizennégy, Pesten tizenhét, huszonkét év múlva a jobb parton húsz, a balon huszonnyolc kávéház állt.
A Pest-Budai éhezők kezdetben nem sok jó helyből válogathattak: 1688-ban Budán egy kifőzde és három korcsma kínálta gyenge színvonalú szolgáltatásait - 1714-ben a Várhegy alatt még mindig csak tizenegy étkezde és félszáz ivó árválkodott. 1820-ra ugrásszerű fejlődést tapasztalhatunk ezen a téren is: Pesten nyolcszáz ser- és borházról, Budán kétszáznegyven vendéglátóipari egységről szólnak a krónikások. Hat év múlva pedig már csaknem ezerkétszáz ilyen firma szolgálta a polgárok jókedvét.
A hajdani Magyarországon egész fogadóhálózat működött a nagyobb kereskedelmi utak mentén. Az itt elérhető kiszolgálás nagyon eltérő volt: a legtöbb vidéki szálában például nem akadt pohár, így mindenki a saját edényéből volt kénytelen iszogatni. Ágyat ugyancsak ritkán adtak, így az utasok jobb híján az asztalok alatt a földön, jó idő esetén az eresz alatt vagy a padláson töltötték az éjet.
A fő menüt a szalonna és a kenyér képviselte, jobb helyeken esetleg akadt még füstölt csülök is. Inni bort vagy vizet adtak föl - igaz, ez utóbbit nem nagyon választották eleink, mert a kutak többsége igen csapnivaló minőségű anyagot szolgáltatott. Így ha valaki megéhezett, a szabad tűznél süthetett-főzhetett magának valamit.
A német tulajdonossal bíró fogadókban általában elszámolás fejében adtak ki gyenge bort a pincéreknek, s ha a polgár panaszkodott a minőségre, az ügyet a beosztottakra kenték. Számos korabeli feljegyzés szól arról, hogy a vendégek tettlegesen vettek elégtételt a sérelmekért. Igaz, arra is volt példa, hogy a személyzet a hátsó ajtón át kereket oldott a dühös emberek elől, így azok jobb híján a tulajdonoson töltötték ki bosszújukat.
Gyorsparasztok
Az első, mai értelemben vett közterület foglalási díj 1797-ben folyt be Pest város kasszájába: befizetője a hajóhíd pesti hídfőjénél lévő gyümölcslé- és aszalványárus bosnyák volt. Ebben az időben a rosszabb helyeken hat-tizenkét, a jobbakban tizennyolc-húsz krajcárt kértek egy pohár borért. Léteztek külön pálinkabutikok is - igaz, ezek működése ellen a városi tanácsnokok és az egyház sokszor és sokat szólalt fel.
Ugyanakkor előbbiek kétarcú játékot űztek, hiszen a Duna parti helységek bevételeik nem is elhanyagolható része pont ebből a forrásból származott.
Az első személyszállító menetrendszerű postakocsik 1725-ben indultak el Pest-Budáról. A gyorskocsik 1824-től kínálták szolgáltatásaikat, míg az úgynevezett gyorsparasztok 1830-ban jelentek meg a színen. Ez utóbbiakat a hajdani Bomba-, azaz a mai Batthyány téren lehetett felfogadni. A rugózott-szíjazott könnyű szekerek elsősorban Győr, Bécs, Komárom, Sopron felé indultak, emellett gazdák egyéni igényeket is kiszolgáltak.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
