2p

A vizsgált kereskedelmi és vendéglátó egységek 93 százalékánál találtak kisebb-nagyobb hiányosságot a fogyasztóvédők Gyulán, 73 helyen összesen 3,4 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Dél-alföldi Regionális Felügyelőségének igazgatója.

Horváth Zsuzsanna elmondta: a felügyelőség munkatársai az idegenforgalmi főszezonban, a szokásos ellenőrzés sorozatuk első nagyszabású akciójaként kedden Gyulán, szerdán pedig Békéscsabán ellenőriztek, összesen mintegy 140 kereskedelmi és vendéglátó egységet. A felügyelőség munkatársai, összesen 22-en, tizenegy csoportban vizsgálódtak, hogy megelőzzék a vásárlók megkárosítását, vagy rossz minőségű ételekkel való kiszolgálásukat - mondta az igazgató.

Horváth Zsuzsa a hiányosságok magas arányáról szólva leszögezte: ez nem azt jelenti, hogy szabálytalanságok sokaságával találkoztak, mert már azt is rögzítik, ha valahol nincs feltüntetve egy üveg betétdíja.

"Miután szinte minden évben megfordulunk egy-egy kereskedelmi, vagy vendéglátóhelyen azt tapasztalom, hogy egyre jobban javulnak a körülmények, vagyis az üzemeltetők igyekeznek megfelelni az előírásoknak" - hangsúlyozta. A felügyelők próbavásárlásokat is végeztek, s előfordult, hogy egy már tavaly lejárt szavatosságú üdítőital sűrítménnyel szolgálták ki őket - tette hozzá.

Tipikus jelenségnek nevezte az igazgató, hogy nincs jól látható helyre kifüggesztve az árakat tartalmazó tábla, ezért a fogyasztó nem tudja, hogy pontosan mennyit kellene fizetnie. Hasonlóan gyakran fordul elő, hogy azzal károsítják meg a vásárlót az italmérésékben, hogy kevesebb folyadékot szolgálnak fel, mint amennyit a vevő megfizetett. A konyhai ellenőrzésekről szólva kiemelte, hogy még mindig előfordul, hogy a tej-, hús és tojástermékeket egy légtérben hűtik, miközben ez nemcsak fertőzés veszélyes, hanem tilos is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!