Ma politikai oldaltól függetlenül - szavak szintjén - mindenki kiáll a bajba jutott devizahitelesek mellett és bőszen anyázza a népnyúzó bankokat. Persze, én is sajnálok mindenkit, aki most a másfél-kétszeresét fizeti az eredeti törlesztőrészletének. Ugyanakkor nagyon meglepődnék, ha bárki is pert nyerne bármelyik bank ellen a törlesztőrészlet emelkedése miatt. Ne legyünk már ennyire naivak! A bankok bebiztosították magukat, erre szolgál a kockázatvállalási nyilatkozat, az apróbetűs rész, a különböző záradékok. A szerződés aláírásával pedig mindenki önként vállalta ezeket a feltételeket, senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy új házat vagy plazmatévét vegyen. Szóval szerintem ezt a békát mindenkinek le kell nyelnie és tanulnia kell az esetből, hogy semmit nem írunk alá hosszas tanulmányozás, a kockázatok felmérése nélkül. Drága tanulópénz lesz, nem vitás, valószínűleg sokaknak az egzisztenciája megy majd rá.
Persze én is örülnék, ha lenne valódi megoldás a devizahitelesek problémájára, hiszen mint mondtam, sajnálom azokat a szerencsételeneket, akik most többszörös részletet fizetnek havonta. Az elmúlt hónapokban sokan próbálták feltalálni a spanyolviaszt, de eddig senkinek nem sikerült.
A héten például Angyal József okleveles adószakértő, matematikus publikált egy cikket a HVG Adózóna hasábjain. Szerinte kötelezően kellene alkalmazni a 180 forintos árfolyamot, nem kellene gyűjtőszámla, a bankok a veszteséget évente leírhatnák a bankadóbl. Ez valóban jó megoldás lenne. Akkor, ha nem lenne meg a helye a bankadónak a költségvetésben. De ha most azt a 180 milliárd forintot leírhatják a bankok, akkor azt az összeget máshonnan kell előteremteni, azaz jöhet egy újabb megszorítás. Erről pedig mintha elfeledkezett volna Angyal úr.
Sokan (köztük az egyik ellenzéki párt) rendszeresen felvetik, hogy miért nem lehet egyszerűen minden devizahitelt forintra váltani, azzal meg lenne oldva minden. Ők a forrást is megjelölik: az MNB-nek van 36 milliárd eurónyi devizatartaléka, abból kellene frankot venni a svájci jegybanktól. A 36 milliárd euró 275-ös árfolyamon számolva nagyjából 9900 milliárd forint, azaz bőven fedezné a bő 4000 milliárdos hitelállományt. Viszont akkor majdnem a felére csökkenne a tartalékunk, alig lenne több, mint a válság előtt. Pedig akkor sokan (részben ugyanazok, akik most az átváltást követelik) arra hivatkoztak, hogy azért kellett az IMF-hez fordulnunk, mert nem volt elég a tartalékunk. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy már az idén el kell kezdenünk törleszteni a 2008-ban felvett hitelt, ahhoz pedig jól fog még jönni a devizatartalék, hiszen a mostani helyzetet elnézve könnyen lehet, hogy néhány hónap vagy év múlva majd nem fogunk tudni olyan könnyedén kilépni a piacra devizakötvényekkel, mint idén tavasszal. Persze a devizahitelek kockázatának eltűnésével lehet, hogy kevesebb tartalék is elég lenne, hiszen az egyik fő kockázat tűnne el a magyar gazdaságból. De azt senki nem garantálja, hogy ez a kockázatcsökkenés kompenzálja majd a tartalék csökkenése miatti kockázatnövekedést a piacon.
A harmadik fő megoldási javaslat talán a legabszurdabb: törlesszenek a devizahitelesek a felvételkori árfolyamon. Ők azzal érvelnek, hogy akkor és ott ők annyiért vették a frankot. Csak azt felejtik el, hogy a bank ha folyósít egy hitelt harminc évre, akkor ahhoz nem harminc évre veszi meg a forrást mondjuk a bankközi piacon. A pénzintézeteknek három- vagy hathavonta meg kell újítaniuk lejáró forrásaikat, így magasabb árfolyamon, magasabb kockázattal tudnak például frankhoz jutni. Azt pedig mégsem várhatjuk tőlük, hogy ezt a pluszköltséget egyszerűen lenyeljék. Ez kábé olyan, mintha én beperelném a Főtávot, mert mi az, hogy háromezer forint egy gigajoule hődíj. Hiszen amikor bekötötték a fűtést, akkor még csak teszem azt ezerötszáz volt. Miért nem tetszettek bespájzolni gázból 30 évvel ezelőtt?
Visszatérve a bankokhoz meg a devizahitelesekhez: lehet "arcoskodni", keménykedni, csak szerintem nem érdemes. Ugyanis teljesen természetes reakció lesz a bankok részéről, hogy azoknak a szerződését mondják majd fel elsőként, akik perre viszik az ügyet. A jelenlegi helyzetben nem az ügyfél diktál. Van egy aláírt szerződés, és ahogy a mondás tartja: aki a pénzt adja, az húzatja a zenét. Márpedig jelen esetben a bank adta a pénzt, ő diktálta a feltételeket, amiket az ügyfelek elfogadtak. Persze lehet egyéb "őrült" öteletekkel előállni: "majd ha senki sem fizeti a hitelét", "majd ha a bankok elé vonulunk". Azonban ismerve a magyar nép fotelforradalmár attitűdjét, csak a töredéke tenne ténylegesen bármit is, akik most forradalmi terveket szőnek.
Mégis mi a megoldás? Szerintem a perrel való fenyegetés helyett mindenkinek együtt kell működnie a bankjával. Persze, tudom, a gyűjtőszámla újabb évekre adósítja el az ügyfeleket. De akinek van jobb reális - hangsúlyozom, reális - megoldási javaslata, azt szívesen meghallgatom.
Nem várok egyetértést, tapsot a véleményem miatt. Hála Istennek nem voltak, nincsenek és remélhetőleg nem is lesznek politikusi ambícióim, így számomra nem fontos, hogy bárkinek is a kedvében járjak. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy sokan el vannak tévedve, félreértették a szerepeket.
Beke Károly
