Az 1937-es esztendő a magyar vas- és acélgyártás rekordéve volt. A nyersvas-kibocsátás javulásának üteme ugyan kissé visszaesett - az 1935/36-os esztendők hetven (!) százalékos emelkedéséről -15,4 százalékra, de a termelés 1936-ban már alig maradt el az 1929-es esztendő eredményeitől. Különösen jó mutatókról számolhattak be az acélüzemek: dolgozóik munkája nyomán 1936-ban 24, míg 1937-ben 20,5 százalékos bővülést értek el.
Gyártmányok vasércből
A hazai vasérctermelés 1929-ben 25.235, 1936-ban 27.995, 1937-ben 28.952 ezer mázsa volt. A gyártmányok kereskedelmi forgalma ugyancsak szépen alakult: 1928-ban 197 ezer mázsás és 7,8 millió pengős behozatallal 1.167 mázsás és 20,8 millió pengős kivitel állt szemben.
Nyolc év múlva 38 ezer mázsa és 3,2 millió importot, illetve 1.024 mázsa és 12,3 millió pengő exportot értünk el. Egy esztendő múlva ezen adatok 43,3 ezer mázsára és 3,9 millió, illetve 1.090 mázsára és 16 millió pengőre híztak. A növekedés tehát jelentős volt.
A vas- és fémipar által termelt összes érték 1935-ben 404, 1936-ban 528, 1937-ben pedig már 560 millió pengőt tett ki, míg a munkáslétszám 55 ezerről 75 ezerre dagadt. A legnagyobb bővülés a tömegcikkeket előállító ágazatokban volt, míg a klasszikus nehézgépipar még mindig csak a nyolcvan százalékát érte el az 1927-es csúcsévnek.
Exportra is jutott
Ezen szegmens kivitele egyébként kis visszaesés után ugyancsak szépen alakult: nehézgépekből 1929-ben hét, 1936-ban tíz, 1937-ben pedig már 15,3 millió pengő értékben exportáltunk.
Amezőgazdasági gépek kivitelének értéke 1933-ban 2,7, 1935-ben 5,3, 1937-ben pedig már hétmillió pengőt tett ki. Ugyanezeket az esztendőket alapul véve elektromos szerkezetekből a külföld felé 25, 27,4 és 28,5 millió pengős eredményt tudtunk felmutatni.
Kannák, habverők
Szépen hoztak a konyhára az exportált tömegcikkek - lábasok, kannák, habverők, fémkanalak - is: 1933-ban mintegy nyolc, 1935-ben 12, 1937-ben pedig igen jelentős, 18 milliót meghaladó forgalmat tudtak felmutatni a gyártók. Ez utóbbi különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy a csehszlovák és német konkurencia már akkor is jelentős volt.
S végül zárásként álljon itt a harmincas évek közepének legértékesebb fémipara. A Budapesti Nemesfém- és Drágakőcsarnok - mert hogy anno ilyen is létezett - jelentése szerint 1937-ben a magyar ékszerészek hétszáz kilogramm színaranyat, nyolcezer kilogramm ezüstöt és öt kilogramm platinát használtak fel.
Ehhez jött még az ipar a maga 25 ezer kilogrammnyi ezüst és egy tonnányi aranyfelhasználásával.
A PM sápja
Érdemes közbevetni, hogy a Pénzügyminisztérium döntése értelmében ettől az évtől bevezették a fémjelzési díjat, amely ezüstművek esetében grammonként 0,8, aranytárgyaknál nyolc, a platinából készülteknél pedig tizenhat fillér volt.
A harminc milliméternél nagyobb órák sápja platina ház esetében nyolcvan, aranynál negyven, míg ezüstnél tíz fillér volt. Ha az időmérő nagysága ezt az értéket meghaladta, akkor kettő, egy, illetve 0,30 pengőre nőtt a grammonkénti teher.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum