A mai Magyar Honvédséggel egyenértékű erő, csaknem huszonkétezer ember katonáskodott a meglévő százhúsz végvárban az 1570-80-as években. Ez a létszám az akkori, három részre szakadt ország lakosságának csaknem 1,3 százalékát tette ki - ebből könnyen kiszámolható, 1,8 millió lélek lakta e hazát. A véderő zsoldja 1,3-1,6 millió rajnai, azaz rénes forint volt, amelyhez jöttek még az egyéb kiadások úgy négy-ötszázezer forint értékben.
Az összes kiadás így 1,7-2,1 millió között alakult, miközben a magyar állami bevételek pusztán 770-850 ezer forintra rúgtak. A teljes monarchia minden forrása kétmillióra rúgott, de ez az irdatlan nagy összeg sem lett volna elegendő a végvári rendszer fönntartására.
Az egykorú nyilvántartásból kiviláglik, 1580-ban már tízmillió (!) rénes forint tartozást görgetett maga előtt a birodalom. Az, hogy mégsem omlott össze a határvédelem, annak köszönhető, hogy a német fejedelemségek rendre nagyobb összegű segéllyel támogattak minket: az 1576-ot követő harminc esztendőben 18,7 millió forint érkezett ebben a formában. Tovább javította a szaldót a pápaság és a Spanyol Királyság juttatása - értéke három évtized alatt 10-13 millió forintot tehetett ki. S nem szabad elfelejtkezni a végvári katonaságról sem, amely a zsoldfizetés (halvány) reményében bízva tartotta a frontot a török ellen.
Érdemes megjegyezni: olykor-olykor a hadfiak megelégelték a fizetetlenséget. Pápa vallon őrsége az évtizede elmaradt járandósága miatti kétségbeesésében például odáig süllyedt, hogy harmincezer velencei dukát fejében fölajánlotta az erősség átadását a budai pasának. Hogy tervük mégsem sikerült, az pusztán egy véletlenen múlt.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
