Nehéz kideríteni, hogy az őstermelők, az üzemek, a nagykerek vagy az árkartellre gondosan
ügyelő külföldi szupermarketek diktálják ezt az őrületes, példa nélküli inflációt. Közben
olvasom, hogy Ausztriában feleannyiba se kerül a száraztészta – a búza nem tegnap termett és
aszály sem fenyegette novemberben a termést – no meg, hogy vizsgálódik a GVH az
áremelések miatt.
Most? Ennyi hónap után?
Ha ellenőriz, akkor nem a kereskedőket kellene vizsgálnia, hanem a kormány intézkedéseit,
az indokolatlanul magas benzin-, áram-, gáz- és egyéb rezsiköltségeket, amelyek aztán
hólabdaként görgetik előre a bér-árspirált. Az importáru pedig – lásd euróárfolyam – felfelé
húzza a hazai termékek árait is, bár érdekes módon, hiába csökken az árfolyam, lefelé nem
viszi.
Árudugdosás van
Mert ha még valódi áruhiány lenne, akkor érteném. De hát szerencsére nincs, az ársapkák
ellenére sem. Termékdugdosás persze van, a legtöbb helyen a hatósági áras termékek a
raktárból ki sem kerülnek, meg van tiltva, hogy kivigyék onnan, hiszen akkor ki venné a
drágát? Ez „indokolja”, hogy „véletlenül” a kétszer annyiba kerülő tej van szemmagasságban
kirakva a polcokra. Amit semmi nem indokol, az a vaj, a túró meg a sajt ára, amely milliókat
szoktatott le a tejtermékekről, olyanokat is, akik nem is laktózérzékenyek. Arra viszont
bizonyára érzékenyek, hogy luxus legyen a műfajában mérhetetlenül igénytelen műsajtot, a
trappistát is a kosárba rakni.
A II. világháború utáni áruhiány idején érthető volt az infláció.
Néhány generáció felnőtt azóta, hogy Tabi László megírta az akkori áremelésekről szóló, mára klasszikussá vált humoreszkjét, vagy inkább tárcáját, amely, bár egészen más korban született, mégis kísértetiesen emlékeztet a jelenlegi helyzetre. Érdemes idézni belőle, hátha a XXI. század
Magyarországának békeidejére ismerünk, ami önmagában elég szomorú.
Éppen mennyibe kerül egy kiló zsír?
„Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90 000 pengőbe kerül.
Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 000 pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztó
közönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 000 pengőt adni
egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135 000 pengőbe, de a drágaság minden vonalon
ijesztő. S ha meg is veszi valaki ezt a 165 000 pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem
tud. Lehetetlen állapot, hogy akkor, amikor egy kiló zsír 180 000 pengő, a fizetések nem
emelkednek megfelelő arányban.”
Hát valahogy így.
