Sűrű öt év elé nézünk. A fővárosi önkormányzatok felébredtek tetszhalott állapotukból. Az ellenzéki győzelmet kivívó kerületek alakuló testületi ülései valóságos népünnepéllyé váltak. A dísztermekből a folyosókra szoruló helyi polgárok olyan érdeklődéssel hallgatják a választási eredményekről szóló száraz beszámolókat, az ismert kampányszlogeneket felvonultató programbeszédeket, a kölcsönös és helyenként rendkívül álságos gratulációkat, a szervezeti és működési szabályzatról szóló módosító indítványokat és a bizottsági helyekről szóló vitákat, mintha ennél nem is lehetne jobb szórakozást találni. Mindenki szépen felöltözik és próbál illedelmesen viselkedni.
A közönségnek néhány bekiabálás, hangosabbra sikerült provokatív megjegyzés és némi molinózás mellett többnyire sikerült is. Az októberi választásokig szinte a teljes várost, önkormányzati cégeket, újságokat, hirdetési felületeket, köztereket uraló, most ellenzékbe szoruló kormánypárti képviselőknek, városatyáknak már nem annyira. Maguktól vagy pártutasításra előadott beszédeik és hozzászólásaik helyenként kifejezetten kínosra sikeredtek.
A valaha szebb napokat látott, a rendszerváltás hajnalán és valamivel később is elgondolkodtató javaslatokat tevő Pokorni Zoltán (FIDESZ) hegyvidéki polgármester a párt árnyékába szorulva, a főváros becsületét (a Fidesz felé) megvédendő például azzal állt elő, hogy ne erőből politizáljanak a győztesek. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a bizottsági, igazgatósági, felügyelőbizottsági helyeket ne egyszerű hatalmi marakodás eredményeként osszák szét, hanem a szavazatok száma alapján, a demokratikus elvek figyelembe vételével. Karácsony Gergely főpolgármester örült, hogy ez legalább ellenzékben eszébe jutott a polgármesternek, ha már többségben nem. Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettes partnerségi viszonyt és érdemi vitákat várt, holott az előző két ciklusban gondolkodás nélkül söpörtek le minden másik oldalról érkező javaslatot. Láng Zsolt, a II. kerület kiakolbólított polgármestere hozzászólásában sokallta az öt főpolgármester-helyettest, aggódott a pénzszórás miatt, mire felemlítették, hogy a kormány munkáját 200 államtitkár segíti és Tarlósnak tucatnyi tanácsadója, tanácsnoka, szakértője volt.
Minden volt ez, csak nem sportszerű verseny, és ha ez a választás az anyagi erőforrások birtoklásáról és a hatalmai technológiáról szólt volna, akkor most nem a jelenlegi győztesek lennének a győztesek – sommázta a kampánytanulságokat Pikó András polgármester a józsefvárosi testület alakuló ülésén. Majd azt kérte, hogy mindenki próbálja lenyugtatni a saját közösségét, mert már túl vannak a kampány indulatos korszakán, a munkához pedig nyugalom szükségeltetik. De nem tagadta, hogy esetenként nagy a kísértés a visszavágásra, de igyekeznek ellenállni.
Az ellenzékbe szorult józsefvárosi pártkatonák nem fogják megkönnyíteni a dolgukat. Juharos Róbert (FIDESZ) örökös kerületi képviselő (a rendszerváltás óta tagja a testületnek) állva, talpas asztali mikrofonját kezében szorongatva előbb hosszan bizonygatta, hogy az előző két ciklusban minden tettüket a józsefvárosiak érdeke motiválta, majd rákanyarodott az új győztesek mérhetetlen arroganciájának csepülésére. De szerinte nem is várhattak mást, hiszen a Fővárosi Közgyűlésbe már betolták Karácsony falovát, amelyből azután kipotyogott az összes régi szoci. Mire Veres Gábor (MSZP) visszakérdezett:
„talán attól tart, hogy éjszakánként ürgebőrbe varrva felúsznak a szocialisták a Dunán és alkudozni kezdenek”?
Nehéz lesz innen visszalépni. Főként úgy, hogy Kocsis Máté levelet küldött a testületnek, amelyben arra figyelmeztette őket, hogy a „túlzó kétkedés, az időhúzásra használt bizonytalanság súlyos károkat okozhat a kerületnek”. Mert rend kell és határozottság. Szerinte. Józsefváros korábbi polgármesterének szavait egyébként később Pikó maga is idézte, válaszul az ellenzéknek demokratikus szokásjogok alapján bizottsági elnöki posztot követelő Juharos Róbertnek: „az alelnöki pozíciókkal az ellenzék szavazatarányos képviselete teljesült". Ha Juharosék ezt akkor méltányosnak találták, akkor legyen az most is – vonta le a következtetést Pikó.
A forgatókönyv úgy tűnik, mindenütt azonos. A fővárosi és a kerületi önkormányzatokban többségbe került ellenzékiek – legalábbis ígéretük szerint – nem akarnak boszorkányüldözést rendezni. Bár a korábbi gazdasági döntéseket és szerződéseket szinte mindenütt felülvizsgálnák. Nyugodt munkára készülnek. De erre kevés az esély. Juharos szavaival élve „nehéz lesz közös felelősségvállalást elérni”. Várhatóan azoknak is csalatkozniuk kell – legyenek képviselők, önkormányzati dolgozók vagy választók –, akik elhúzódó hidegháborúra készültek. Nyílt háború van kibontakozóban.
A kormánypárt megmaradt helyi erői az első adandó alkalommal támadásba lendültek. S vélhetőleg nem hagynak ki majd egyetlen lehetőséget sem az opponálásra, obstrukcióra, akadékoskodásra, időhúzásra, a győztesek alkalmatlanságának bizonyítására. Az eddigiek alapján könnyen megjósolható, hogy minden hivatali, törvényi, önkormányzati, rendeleti szabályozást akkurátusan betartatnak majd, függetlenül attól, hogy korábban hányszor és mennyire látványosan ignorálták. Rá fognak mutatni minden hibára, legyen az apró tévedés, gazdasági melléfogás, szarvashiba, tudatos machináció. Nem lesz pardon.
S ez így van jól. Az árgus szemek, az állandó demokratikus kontroll a korrupció leghatásosabb ellenszere. De egyúttal kiváló politikai fegyver is. Főként a kormánypárt kezében, hiszen saját ügyeiket legfeljebb az ellenzékinek számító sajtó szellőzteti meg, míg az ellenzéki polgármesterek és testületek teljes ellenszélben hajóznak majd. Ráadásul a baráti tűz gyilkosabb lesz, mint ami a lövészárok túloldaláról érkezik. Nagy a tét. A megbotló – mást ne is mondjunk - ellenzéken azt is elverik majd, amit a kormánypárton nem tudnak. A bukás hosszantartó sötétséget hozhat. A választói hit és bizalom – nem csupán az ellenzékben, hanem a politika egészében – megrendüléséhez vezethet.
A Karácsony Gergely által meghirdetett Tiszta kéz programja alól nem lehetnek kivételek. Az ügyeskedés, a „megoldjuk okosba” nem járható út, még akkor se, ha nem az egyéni gazdagodást szolgálná, csupán az ügymenet gyorsítását. Az önkormányzati döntéshozatal sokszor tűnik lassúnak és körülményesnek egy frissen becsöppent lendületes politikus számára, de az ellenzéki többségű kerületek nem kereshetnek kerülő utakat. Sőt a szabályos, de „erkölcsileg kifogásolható” döntések is kerülendőek. Jó példa erre Horváth Csaba esete a zuglói parkolóautomatákkal.
Hadházy Ákos szokásos hevességgel üzente meg, hogy mijét vágják le a tolvajoknak. Erős. De vékony a jég. Az önkormányzatok a rendszerváltás óta a pártok gazdasági holdudvarainak, segítőinek kifizetőhelyei. A pártkasszák fontos feltöltő állomásai. S bizony sok minden változhat, de ez aligha fog. A csapatot, a kampányokban hadra foghatókat, támogatókat etetni kell.
Baranyi Krisztinának a HVG információi szerint a hivatalba lépése után öt alpolgármesteri és közel negyven külső bizottsági posztra tettek „erős ajánlást” a pártok. A polgármester viszont nem szeretné, ha elburjánzanának a kerületben a (pláne a politikai alapon kirótt) tisztségek, hiszen a kampányban éppen azt hirdette, hogy meg kell szüntetni a politikai alapon „eltartottakat” az önkormányzatnál. Karácsony Gergely sem tagadta, hogy a kiosztandó posztokra, bizottsági és igazgatósági tagságokra minden őt támogató párt és csoport tett ajánlásokat. S közben hálásnak kell mutatkozni azok felé is, akik végigcsinálták velük a nehéz és ellenséges kampányt. A győzelem után mindenki nyújtja a markát.
Nem véletlen a tülekedés. Sok pénz van a rendszerben. A fővárosi költségvetés bevételi és kiadási főösszege 475 milliárd forint az idén, a kerületeken is több tízmilliárd forint pörög át évente. S ehhez jönnek még hozzá az önkormányzati cégek sokmilliárdos bevételei. A polgármesteri hivatalok és cégeik jelentős munkaadónak számítanak. Mindezek fényében aligha meglepő Lackner Csaba kispesti politikus – a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott videóban elhangzó - állítólagos kijelentése:
„aki az önkormányzati politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye”.
A Korrupciókutató Központ adatbázisa alapján a fővárosi önkormányzat és cégei 2011 és 2017 közötti hét évben 1400 milliárd forintot meghaladó értékben kötöttek szerződéseket különféle tenderek eredményeként. (Erről bővebben itt írtunk.) S ebben a két, választásokkal és jellemzően fokozott pénzszórással járó választási év - 2018 és 2019 - még csak nem is szerepelt. Így nyugodtan megfejelhető ez az összeg több tízmilliárddal. A kondér tehát mély, az alját se látni, könnyen bele fulladhat a kiéhezve érkező.
