5p

1938. november 19-én született Ted Turner amerikai üzletember, a CNN hírtelevízió alapítója.

A Robert Edward Turner - sorrendben a harmadik - Cincinattiben született, tehetős családja hirdetés- és reklámüzletből alapozta meg vagyonát. Apja fegyelmezett ember volt, és ezt megkövetelte családtagjaitól is. Életfilozófiáját így foglalta össze: "Mindig állítsd magasabbra a célt annál, mint amit magad el tudsz érni az életben." Turner a patinás Brown Egyetemen tanult, a nyarakat munkával töltötte, és hamar bebizonyította, sikeres üzletember lesz.

Közben elveszítette húgát, aki hosszú és fájdalmas betegség után tizenhét évesen halt meg. A végsőkig elkeseredett Turner még több munkával vigasztalódott, melynek elismeréseként apja kinevezte reklámcége atlantai leányvállalatának élére. Egyik versenytársukat csak nagy összegű kölcsönfelvétellel tudták felvásárolni, és a két cég összeolvadásával járó feszültség erején felül megterhelte apját. Egészsége megrokkant, 1963-ban öngyilkos lett. A huszonnégy éves Ted Turnerre maradt a virágzásnak indult vállalkozás.

Ted Turner, a CNN alapítója
Ted Turner, a CNN alapítója

Az évtized végére az atlantai Turner Advertising volt a legnagyobb óriásplakátokkal foglalkozó cég a régióban. A szemfüles Turner észrevette, hogy ügyfelei egyre nagyobb összegeket költenek rádió- és tévéhirdetésekre, ezért műsorszolgáltatási lehetőségeken kezdte törni a fejét. Komoly pénzösszegeket fektetett az akkortájt még "pénznyelőként" működő televíziós cégek megszerzésébe. Nyilvánvaló volt számára, hogy a televíziós reklám a jövő útja. Régi filmeket, sorozatokat szerzett be a sugárzás jogával együtt, hogy újra és újra adásba kerülhessenek jogdíjfizetés nélkül. 1975-ben már műholdas adásokkal kísérletezett, aminek az eldugott, távoli települések örültek a legjobban. Nem kellett hozzá sok idő, rádió- és televízióállomásai pénznyelőből profittermelővé váltak. Megvásárolta az Atlanta Hawks kosárlabdacsapatot is, mérkőzéseikkel tévéműsorainak választékát gazdagította. 1970-ben megszületett a Turner Broadcasting System. Üzleti diadalai ellenére, vagy éppen amiatt, sokan kritizálták, nyilvános szerepléseivel nemegyszer kavart botrányt, egy idő után ráragasztották a "Nagyszájú Déli" becenevet.

1980-ban elérkezettnek látta az időt, hogy útjára indítsa addigi legnagyratörőbb vállalkozását, egy 24 órás hírcsatornát. Így született meg a Cable News Network (CNN), amely kizárólag híreket sugárzott. Ahogy ő mondta: "Nem állunk le, amíg nincs itt a világvége, de azt is tudósítani fogjuk." Turner egy második csatornát is elindított CNN Headline News címmel 1982-ben, ezt a CNN Radio és a CNN International követte.

A szakemberek és a média bizalmatlanul mustrálta az újítást, hiszen minden televíziós társaságnak megvolt a maga híradója. Az első években nem is tett szert túl sok nézőre. A fordulópontot a Challenger 1986-os katasztrófája jelentette, amelyet a CNN élőben közvetített, ezután a világ első számú hírcsatornájává nőtte ki magát. Forgatócsoportjai a világ minden helyszínéről tudósítottak, a közvetítések nemegyszer a döntéshozók számára elsődleges információforrássá, a közvéleményt formáló, politikai döntéseket befolyásoló erővé váltak. A CNN-nek köszönhető, hogy a világ egyenesben láthatta többek között az Öböl-háborút, az afrikai vérengzéseket, a boszniai konfliktust.

Turner 1986-ban felvásárolta az MGM/UA Entertainment Companyt, a két stúdió archívumára alapozva indította el a Turner Network Televisiont (TNT), majd a Turner Classic Movies (TMC) kábelcsatornákat, a Hanna-Barbera rajzfilmstúdió megszerzése után a Cartoon Network gyermekadót.

Az 1980-as években, a "kis" hidegháború alatt az amerikaiak által bojkottált 1980-as moszkvai és a szovjetek által bojkottált Los Angeles-i olimpia pótlásaként életre hívta a Jóakarat Játékokat, 1991-ben a Time magazin a média világából elsőként választotta az év emberének.

1995-ben a Turner Broadcasting összeolvadt a Time Warnerrel, Turner az új cég elnökhelyettese és a kábeltelevízió-üzletág felelőse lett. A Time-Warner 2001-ben az ő nyomására egyesült az AOL-lel, ez a fúzió azonban kudarcba fulladt, Turner hétmilliárd dollárt vesztett. Ennek emléke sokáig kísértette, de a csalódás élete újabb szakaszának nyitánya lett, s ennek középpontjában már a jótékonyság és a környezetvédelem állt.

Sokat tett a megújuló energiaforrások elterjesztéséért, 2011-ben az angol Sir Richard Brensonnal hozta létre az óceán élővilágát és a vadon élő állatok életterének megőrzését célul kitűző OceanElders elnevezésű csoportot, és a természeti környezet helyreállításával biztosított életteret a veszélyeztetett észak-amerikai bölényeknek. Két életrajzi könyvet írt, 2008-ban a Call me Ted, 2013-ban Last Stand: Ted Turner's Quest to Save a Troubled Planet címmel.

Ted Turner a második legnagyobb magán földbirtokos az Egyesült Államokban, birtokának nagysága meghaladja Delaware és Rhode Island területét. Több mint egymilliárd dollárt adományozott az ENSZ-nek, ez vagyonának majdnem egyharmada. A milliárdos üzletember háromszor nősült, és háromszor vált el. Harmadik felesége a színésznő Jane Fonda volt, akitől tíz év házasság után, 2001-ben vált el. Élete során több mint 1200 díjat nyert, és 46 tiszteletbeli egyetemi doktori címmel jutalmazták. 2018-ban egy interjúban nyilvánosságra hozta, hogy Lewy-testes demenciában (az agyállomány jellegzetes elváltozása) szenved.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!