8p

Ma már kissé idejét múlta az a fogalom, hogy falusi – vagy éppenséggel vidéki - turizmus, jóllehet, ez a két jelző korántsem ugyanazt takarja a magyar nyelvben. A falusi turizmus egy jól behatárolható műfaj, ám az évek folyamán ennek jelentése is sokat változott.

Találkoztam elbúvó alföldi birtokon ötcsillagos majorsággal, és pár embernek szállást nyújtó, gyönyörűen rendbe hozott, a szőlőben magasodó kúriával. A magyar falvak és kisvárosok többsége jelentős vonzerővel bír - sőt, a kastélyok és wellnesshotelek nagy része ma már nem a fővárosban található.

De a kisebb falvak és városok eldugott kincseiről nem mindenki értesül. Nincsenek nap, mint nap szem előtt, ritkán szerepelnek a turisztikai szakma fórumain. Pedig a legtöbb település vezetése fontosnak tartja az idegenforgalmat, és ennek csak örülni lehet, hiszen ez azt jelenti, hogy a vállalkozókészség, a tehetősség, nemcsak a fővárosra jellemző.

Itt Cseke László beszél, a 19 és 49 méteres rövidhullámon…

Ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy a turizmuson túl létezik jónéhány más ágazat, amely egy adott településen – adottságaiból fakadóan vagy hagyományai révén – fontosabb, és nem mindenáron a turisztikai bevételekből akarnak meggazdagodni.

A minap Béren jártam, egy bájos kis Nógrád megyei, 380 lelkes faluban, amely Maczó László polgármester birodalma. Gyűjteményei - régi bútorok, magyar és külföldi, főleg angol  porcelánok - és a különlegesen gazdag, 1200 rádiót, tévét, lemezjátszót, sőt, eredeti amerikai juke boxot és 70 évvel ezelőtti lemezeket, valamint megfakult műsorújságokat, tartalmazó kollekció, páratlan. Mikor belépünk, a Szabad Európa rádió szól, Cseke László, azaz Ekecs Géza köszönt bennünket, a 19 és 49 méteres rövidhullámon.

Templomok, vízimalom, pincesor

 A polgármester maga az idegenvezető, aki egyes szám első személyben meséli el, anekdotázó stílusban, minden egyes tárgy történetét. Ott jártamkor egy Abasárról érkező csoporttal néztük végig a gyűjteményeket. A program – elvégre Nógrádban vagyunk, a Palócfesztivál hazájában - hagyományos palóclevessel és túrós pitével zárul, amely egy helyi főzőasszony tudását dicséri.  

Az Andezit Hotel Béren. Fotó: Andezit Hotel
Az Andezit Hotel Béren. Fotó: Andezit Hotel

A falucska szilárd burkolatú úton csak Szirák felől közelíthető meg, vasútállomása nincs, de távolsági busz jár. Legértékesebb geológiai kincse a Cserhát legmagasabb pontján, a 402 méteres Nagy-hegyen található andezitsapka. Az itteni szálláshely, amely egyszerre akár 150 embert is képes befogadni, ezért kapta a Hotel Andezit nevet.

A település több épülete magán hordozza a palóc építészet jegyeit, közülük az egyik tájházként működik. A faluban sétálgatva megnézhetjük a századvégi parasztházakat, a műemlék evangélikus templomot, bekukkanthatunk a vízimalomba, és borokat kóstolhatunk a történelmi pincesoron.

 A jó palócok meg a rózsák

A kastélyt korabeli stílusban igyekszünk berendezni úgy, hogy közben a kényelem szempontját is figyelembe vesszük – tájékoztat a polgármester. - A vendégkör nagy része budapesti, a forgalom negyedét pedig a külföldről idelátogatók adják. Hétvégenként főleg a pihenni vágyó családok érkeznek hozzánk. Hétköznap tanácskozásoknak, tréningeknek és  konferenciáknak adunk otthont, sőt, házasságkötő termünk is működik itt, ahol már több száz pár mondta ki a boldogító igent.

A település szépítésére ötvenezer tő rózsát hozatott pár éve a polgármester Szőregről, ezért is hívják a települést a rózsák falujának. Már készülnek a júniusi palócfesztiválra, júliusban pedig a népszerű, két napos dagonyafesztiválon 1000 terepjárót fogadnak.

Ahol nemcsak két torony látszik

Irány az Alföld – méghozzá Abony, illetve, ahogy régen hívták, Nagyabony, ahol csak két torony látszik, de ma már látszik más attrakció is. A város karnyújtásnyira van Budapesttől, 50 perces autóúttal, vagy akár emeletes vonattal is gyorsan elérhető.

Akik először járnak itt, meglepődnek, hogy az egykori 23 egykori nemesi kúriából 12 még ma is megtekinthető. A közelmúltban megújult a város patinás főtere is, ahol a polgármesteri hivatal épülete található.  

Az itt élők büszkék településükre, a termálvízkincsre, a helyi értékekre, közte is a Bihari János Zeneiskolára, mely az ország első falusi zenei tanintézményeként jött létre. Nem csupán a város központja kínál érdekes látnivalókat, hanem a határában található horgásztavak, a Mikes-tó, és a megújult Parkerdő is – emelte ki Pető Zsolt polgármester.

Abony városa. Fotó: Abony honlapja
Abony városa. Fotó: Abony honlapja

Szállodai befektető kerestetik

A kellemes hangulatú, nyugodt, élhető kisváros megtekintésre mindenképpen érdemes templomokkal, zsinagógával, régi nemesi tulajdonú épületekkel bír, melyek rendbehozatala folyamatban van. A háború és a szocialista időszak nem kedvezett sorsuknak, akkor  mezőgazdasági raktáraknak, és más, hasonló intézményeknek adtak otthont. A város gazdag a Kossuth-hoz és Petőfihez köthető emlékekben is.

Bár nem elsősorban a turizmusból élnek az itt lakók, sokan érkeznek – főleg nyugdíjas csoportok - egynapos kirándulásokra, ami a főtéri séta közben is kiderül.  Befektetők figyelem: elbírna a kisváros egy kisebb szállodát is, főleg, ha komolyabb fejlesztést kapna a termálvizes fürdő.

A vizek és a Michelin-csillagok városa

Tatát, a vizek városát, aligha lehet összehasonlítani a nógrádi vagy alföldi településekkel. Elvégre az M1-es autópálya mellett vagyunk, amely Bécs felé vezet, és Budapest is igen közel van. No meg, aligha beszélhetünk vidéki jellegű turizmusról egy olyan településen, ahol egy két Michelin-csillagos étterem és panzió működik.

A várost többnyire átutazó pontnak, megállónak tekintik az erre járók, pedig maga a település és a környéke is számos, sokak által nem annyira közismert, történelmi és természetei értékkel bír.

A tatai Öreg-tó hazánk legrégebbi halastava. A vár épületegyüttesét is magába foglaló völgyzáró gátat több mint 600 évvel ezelőtt, a 14. században építették. Az egész évben, szezonon kívül is látogatható Fényes Tanösvény egy 18 állomással bíró ökoturisztikai útvonal. Páratlan természeti jelenség a láperdő faóriásai között a mélyből feltörő víz. Az ösvényt a Látogatóközpont helyi élővilágot bemutató kiállításai és foglalkozásai egészítik ki.

Ökoturizmus és a szépséges Esterházy-kastély

Ha erre járunk, nem szabad kihagyni a Cseke-tavat, az Angolparkot, az Agostyáni Arborétumot, a Geológus kertet és az Ökofalut sem, a vár meglátogatása pedig minden turisztikai programnak része

Az Új Kajakház Ökoturisztikai Közont egy vagy akár többnapos programcsomagokkal várja a vendégeket.

A történelmi kisváros legfőbb vonzereje az Esterházy-kastély. Európai uniós és hazai forrásból sikerült a műemléket 2018–2020 között felújítani. Újjászülettek a főúri szalonok, a hollandi stílusú fürdőszoba, a biliárd terem, a kápolna, az írószoba, a barokk parketta és a díszudvar.  A kávézóban az Esterházy család tatai fajanszgyárának remekei fogadják a látogatókat.

A Fazekas utcai Kőfaragó-Ház felújítása régóta a város vezetésének dédelgetett álma volt, az  aktív ökoturisztikai látogatóközpont, amely a kézműves mesterségek otthona is,  néhány hónapja nyitotta meg a kapuit.

Nem panaszkodnak vendéghiányra

A Hotel Gottwald, gyönyörű természeti környezetben, fine dining szintű éttermében és szállodájában szinte mindig teltház van. A helyiekkel beszélgetve olybá tűnt, hogy egyáltalán nem panaszkodnak a vendéghiányra, ami örvendetes a mai panaszkodós-bezárós világban.

Sőt, mi több, az is elhangzott a város jegyzőjével, dr. Horváth Józseffel folytatott kötetlen eszmecserén, hogy jó persze, ha sok turista érkezik, ám ha már a városban vannak, akkor a zajos, esti bulizós jelenetek és a közlekedési-parkolási gondok miatt nem mindenki örül a jelenlétüknek.

Nem panaszkodnak tehát a vendéghiányra. A várost, a Gerecse natúrparkot, illetve a Neszmélyi Borvidéket nívós kiadványok, turisztikai prospektusok, valamint könyvek mutatják be, nem beszélve a közösségi médiáról.

A Platán, az valami más

Tata legújabb attrakciója a Platán, amelyet már sokan, sokféleképpen, részletekbe menően  méltattak. Az egész ország meglepődött azon, hogy egy, nem Budapesten található étterem, kiérdemelte a két Michelin-csillagot. Természetesen ez az egyik legerősebb turisztikai vonzerő a városban, főleg multi cégek menedzsereinek kedvelt találkozóhelye. De nemzetközi viszonylatban is jelentős vonzerőt képvisel, hiszen létezik egy nem is oly szűk külföldi kör, amelynek régi hobbija, hogy körbe látogatja a világon az ilyen vendégkényeztető paradicsomokat.

Amit talán nem mindenki tud, hogy különtermek, gyönyörű szállodaszobák, elegáns lakrészek is várják itt a turistát, az egész miliő Varró Zoltán belsőépítész-lakberendező különleges ízlését, fantáziadús hangulatteremtő erejét tükrözi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!