Ma már a HR-menedzserek néhány perc alatt döntenek egy beérkező pályázat sorsa felett. Ha nem akarunk rögtön az első körben kiesni, inkább hagyatkozzunk az objektív érvekre és tartózkodjunk saját teljesítményünk értékelésétől.
A tapasztalt HR-menedzserek akár tizenöt-húsz másodperc alatt el tudják dönteni, hogy az önéletrajz mögött rejtőző személyt érdemes-e interjúra behívni. A pályázatokra szánt idő még az alaposságukról ismert német személyzeti vezetők esetében sem szokta meghaladni a három percet.
Éppen ezért célszerű, ha azok írásának nem csupán formai és alapvető tartalmi kritériumaival jövünk tisztába, hanem általános irányelveit is megismerjük és néhány apró fogást is elsajátítunk.
Bár egy pályázat egyfajta önreklámnak minősül, az soha nem tartalmazhat önértékelést.
Ön szorítkozzon csupán a tényekre, sorolja fel végzettségét, tudását és szakmai tapasztalatait, azok minősítését viszont hagyja a személyzeti vezetőre. Az öntömjénező munkatársakat ugyanis sehol sem látják szívesen.
Az alapkérdéseket - ki Ön, mit tud, miért éppen Ön a legalkalmasabb az adott állásra - próbálja világosan, röviden és hosszadalmas magyarázatok nélkül vázolni.
A cégek sokszor már a hirdetésben részletezik, milyen kritériumoknak kell a jelölteknek megfelelniük. Ilyen esetben helyezze ezek közül a hangsúlyt arra a szempontra, amelyben valóban fel tud valamit mutatni, és igazolja tudásának meglétét a legkülönfélébb módon.
Például ha a vállalat tárgyalóképes angol nyelvtudást kér, akkor ne elégedjen meg egy apró igennel, hanem hivatkozzon a külföldön eltöltött tanulmányokra, nyelvtanfolyamokra vagy a nyelvvel kapcsolatban álló munkatapasztalatokra.
Kerülje a mára - éppen szüntelen alkalmazásuk miatt - közhellyé silányult jelzőket. A "kreatív", "csapatorientált", "rugalmas" vagy éppen "teherbíró" tulajdonság ugyan önmagában pozitív, azonban ez ma már egyetlen HR-menedzser szemében sem hat az újdonság erejével.
Ehelyett próbálja meg az egyedit hangsúlyozni magában és tolja előtérbe speciális ismereteit, jellemzőit, illetve egyéni tapasztalatait.
Az írásos pályázatból lehetőleg hagyja ki az olyan részeket, hogy "már tíz hónapja munkanélküli vagyok" vagy "az elmúlt két évben három cég vált meg tőlem." Viszont az sem megoldás, hogy örök titokként kezeli szakmai előéletének árnyékos oldalát.
Ha az a személyes elbeszélgetésen szóba kerül, lehetőleg ne tagadja le. Inkább próbálja meg ügyes érvekkel kedvező színben feltüntetni és emelje ki annak a jövőt érintő pozitív vonatkozásait.
Például célozzon arra, hogy - a kudarcból tanulva - az új munkahelyén már biztosan nem követné el ugyanazokat a hibákat. Ez nem csupán biztatóan hangzik, hanem - kimondatlanul - önkritikára való képességét is bizonyítja.
(Menedzsment Fórum)
Az önértékelés helyett a meggyőző érvelés teheti nyerővé az álláspályázatot
Ma már a HR-menedzserek néhány perc alatt döntenek egy beérkező pályázat sorsa felett. Ha nem akarunk rögtön az első körben kiesni, inkább hagyatkozzunk az objektív érvekre és tartózkodjunk saját teljesítményünk értékelésétől.