Csaknem duplájára, 86 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások szektorban bejegyzett cégek számához viszonyított aránya az építőiparban az idei első félévben 2008 hasonló időszakához képest, derül ki a Coface Hungary hitelminősítő intézet szerdán nyilvánosságra hozott elemzéséből.
A legrizikósabb szektor az építőipar
Az építőipar 4,64 százalékos mutatójával vezeti az iparágak halállistáját. Csak ezután következik a kiskereskedelem és a nagykereskedelem, amelyek esetében a bejegyzett cégek 3,46, illetve 3,33 százaléka került bajba.
Az első három helyen egyébként az elmúlt években is ez a három szektor osztozott - újdonság az idei évben, hogy felzárkózott hozzájuk a válság által különösen érintett turizmus és vendéglátás 3,29 százalékos mutatóval, közölte Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.
Az építőipar az abszolút számokat tekintve is a legrosszabbul teljesít: összesen 2274 cég ellen kezdeményeztek fizetésképtelenségi eljárást ebben a szektorban. A kiskereskedelemben 1878, a nagykereskedelemben 1428 cég járt pórul – tőlük jócskán leszakadva következik a turizmus-vendéglátás, valamint az ingatlangazdálkodás.
Nem fizetnek az alvállalkozóknak
Az építőipar helyzete azért különösen kritikus, mivel ebben a szektorban még mindig jóval több vállalat működik, mint amennyit a piac elbír, mondta el az mfor.hu-nak Dercze Zoltán. Bár az elmúlt években már radikálisan csökkent a piaci szereplők száma - a néhány évvel ezelőtti 80 ezerről a jelenlegi 49 ezerre -, további szelekció valószínűsíthető, tette hozzá. Utalt arra, hogy Ausztriában néhány éve ugyanebben az iparágban Magyarországhoz képest nagyságrendekkel kevesebb, mintegy nyolcezer cég mozgott.
A Coface szakembere szerint másrészt azért éppen az építőiparban ilyen magas a bedőlések száma, mivel a cégek sokszor áron alul vállalnak be üzleteket. Ez egyben azt is jelenti, hogy már a szerződés megkötésekor úgy kalkulálnak, hogy az alvállalkozók egy részét nem fogják kifizetni, ami utóbbiak csődjét vonja maga után, magyarázta Dercze Zoltán.
Az összes iparágat tekintve egyébként az év első hat hónapjában a legtöbb eljárást a 20 milliós forgalom alatti mikrocégek, valamint a 20 és 300 millió forint közötti árbevételű vállalatok ellen folytatták le – Dercze Zoltán szerint az építőiparban is ezek a vállalatok vannak a legnagyobb bajban. Tükrözi a gazdaság egészében tapasztalható viszonyokat az építőipar abban a tekintetben is, hogy a fizetésképtelenségi eljárások túlnyomó részét a cég megszűnésével járó felszámolások teszik ki.
A harmadik negyedév lesz a mélypont
Az idei első félévben - az összes szektort figyelembe véve – 22 százalékkal, 12 938-ra nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma 2008 első hat hónapjához képest.
A nemfizetés szempontjából azonban a mélypont valószínűleg az idei harmadik negyedév lesz, 2009 pedig a rendszerváltás óta a legrosszabb év lesz, emelte ki Dercze Zoltán.
Az EU-n belül egyébként már most is Magyarországon a legmagasabb a fizetésképtelenség. Míg például itthon tavaly több mint 21 ezer ilyen eljárás volt, addig Csehországban 3500, Szlovákiában 567, Lengyelországban pedig mindössze 411, áll a Coface elemzésében. Hazánk ilyen szempontból a térségen belül leginkább Romániával sorolható egy csoportba – igaz, még keleti szomszédunk is jobban áll nálunk 14,5 ezres mutatójával.
W. B.
Menedzsment Fórum