Izgalmas hónap a szeptember a reklámszakma számára: komoly konferenciákon, workshopokon, szakmai összejöveteleken ápolhatja kapcsolatait ügyfél, kutató és ügynökség. Pozitív, ha egy szakma foglalkozik magával, résztvevői beszélgetnek egymással, megosztják legújabb tapasztalataikat. Orvosoknál például életeket menthet meg egy-egy konferencián hallott új információ...
Van valami elgondolkoztató abban, ha a híresen pörgős, folyton elfoglalt marketingesek, kreatívok hosszú órákat, napokat töltenek a szakmájuk állapota feletti lamentálással. Hanzel Lajos sokak számára talán bicskanyitogatóan cinikus stílusban számolt be a konferenciákhoz való viszonyáról, de az észrevétel jogos: az igazán értékes információit úgysem teregeti ki senki, hiszen a közönség maga a konkurencia.
Az előadások három csoportra oszthatóak: a "hétköznapi, ingerküszöbön át nem jutó", a "szórakoztató, de ezért miért jöttem el, pláne, ha még fizettem is érte" (ebbe a csoportba tartoznak azok az előadók, akik mondanivaló híján gyakorlatilag végig a Youtube-ról letöltött kisfilmekkel szórakoztatják a közönséget), és a „na végre hallottam ma valami újat” előadásokra. Negyedikként lassan új kategória lesz a „na végre, hallottam ma valaki újat” is, miután az előadók meglehetősen szűk körből kerülnek ki, és rotálódnak konferenciák között, előadás címétől független, fix mondanivalóval.
Tehát ugyanúgy, ahogy kevés a jó reklám, kevés az erről szóló hasznos előadás is. A közös halmaz, hogy gyakran az előadások többsége arról szól: rosszak a reklámok, újítani kell, nem szabad a kitaposott ösvényen járni, mert a fogyasztó már megváltozott, megsüketült a reklámzajban, nem érdekli, nem hallja, amit sulykolni akarnak neki. Ezek már olyan közhelyszintű észrevételek, melyeknek maximum bevezető mondatként kellene szerepelniük, nem pedig fő mondanivalóként. Idén talán látszik valami változás abban, hogy egyre többen gondolják így, és túl is lépnek a ténymegállapításon.
A piackutatók és a marketingesek harca is a régi: érdemes-e elhinni, amit egy fókuszcsoportos kutatásban hat ember mond, vagy nem nyírhat ki egy jó kampányt hat ember? A sikeres kampányokról beszámoló marketingesek utólag azt állítják, az ötlet megbukott a fókuszcsoportos kutatáson, mégis belevágtak. A piackutatók pedig arra panaszkodnak, hogy a döntéshozók azért nem kockáztatnak, mert csak a számoknak hisznek. Az ügynökség az ügyfélt okolja a gúzsba kötött kampányokért, az ügyfél a kutatások eredményeit lobogtatja, miközben MINDENKI arról beszél, hogy bátornak, merésznek, bevállalósnak kell lenni, hiszen a közönség már nem kíváncsi a mostani klisékre.
Körbe-körbe forog a szakma, néha valaki kilóg a körből, lásd Emese- vagy UPC-kampány, amire kétféle reakció érkezik: a kutatók és egyes konkurens marketingesek szerint nem jó viccet csinálni a márkából, nem jó szappanoperázni, mert elvész az üzenet. Ezzel tökéletes ellentmondásban azért mindenhová meghívják a körből kilógó kampányok létrehozóit, hogy beszéljenek kulisszatitkaikról. Majd amikor a szakma megveregette saját vállát, és talán dereng valami abból, hogy ideje nem elzárkózni az alternatív ötletektől, és talán nem kell teljesen hülyének nézni a fogyasztót, mindenki visszamegy a barlangjába, és folytatódik azon - hogy is mondjam - "profi" tévéreklámok gyártása, melyekről épp az imént állapították meg készítőik, hogy minek, hiszen senkit sem érdekelnek...
Gábor Fanni
