1p

 Igaz, több mint 50 évig tartott.

A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét dél-romániai üzemében, amely 1968 óta működik – közölte szerdán a román média. A gyártó közlése szerint a hétmilliomodik jármű egy Duster Extreme modell volt, amely egy romániai megrendelő birtokába került - írja tudósításában az MTI. Az egymilliomodik járművet 1985-ben gyártották, a kétmilliomodikat 1998-ban, az ötmilliomodikat 2014-ben. A Dacia-üzem a francia Renault tulajdonában van. A dél-romániai Mioveni településen található gyár termelésének 85 százalékát exportálják.

Egy fotó 1980-ból - egész sokszor láthattunk akkoriban ilyen jelenetet. Fotó: Fortepan / Gulyás Zsuzsa
Egy fotó 1980-ból - egész sokszor láthattunk akkoriban ilyen jelenetet. Fotó: Fortepan / Gulyás Zsuzsa

Romániában két járműgyártó van, a Dacia mellett az amerikai Fordnak is van egy üzeme. Utóbbi tavaly december közepén jelentette be, hogy szintén az ország déli részén, Craiován található üzemében legyártották az egymilliomodik járművet. A Ford tizenkét évvel ezelőtt nyitott gyárat Romániában.

Az MTI összesítése szerint tavaly a két gyártó összesen 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Dacia ebből 257 405-öt gyártott, ami 1 százalékos csökkenés volt. A Ford termelése 9 százalékkal esett vissza, az amerikai gyártó 163 350 járművet szerelt össze tavaly a craiovai üzemében.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!