4p

Egyes elemzők már a világbajnokság rajtjánál győztest hirdettek a két nagy sportszermárka versenyében. A Nike ugyanis sokkal több csapatot öltöztet, mint a labdarúgás tradicionálisan első számú márkája, az Adidas. Ha mindez nem lenne elég, a német vállalat által támogatott nagycsapatok eddig kínos vereségeket szenvedtek.

A Katarban zajló labdarúgó-világbajnokság nem csak a válogatottak, de az őket felszerelő sportszermárkák versengése is. Egyes elemzők már a rajtnál eldöntöttnek látták ezt a csatát, hiszen a 32 résztvevő ország közül 13 a Nike által biztosított mezben játszik, ezzel jócskán maga mögé utasítva a nagy vetélytárs Adidast. Érdemes megjegyezni azt is, hogy régen volt ennyi különböző sportruházati szponzor a labdarúgás legfontosabb seregszemléjén.

A két gigantikus sportszermárka mellett ugyanis ott van a Puma, Hummel (Dánia), Kappa (Tunézia), New Balance (Costa Rica) és három, Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen márka, a Majid (Irán), a Marathon (Ecuador) és a One All Sports (Kamerun) is. Ilyen sokszínűségre a 2000-es években még nem volt példa, ami egyben jelzés, hogy a Nike és az Adidas nem tartja létkérdésnek, hogy minél több csapatot szerezzenek meg a másik és a kisebb konkurensek elől.

 Brazil szurkoló a világbajnoki trófea másával a katari labdarúgó-világbajnokságon. Fotó:  MTI/AP/Andre Penner
Brazil szurkoló a világbajnoki trófea másával a katari labdarúgó-világbajnokságon. Fotó: MTI/AP/Andre Penner

Azt persze érdemes megjegyezni, hogy amióta a sportszermárkák versenyeznek, arányaiban ilyen kevés csapatot még nem támogatott az Adidas. Idén ugyanis a németországi vállalat csupán hét nemzeti csapatot szerelt fel, ami nagyjából a teljes létszám ötöde. Ha már statisztikák, akkor érdemes azt is megjegyezni, hogy ez csupán a harmadik alkalom, hogy a Nike felülmúlja a válogatottak számában az Adidast, és ahogy a fentiekből is kikövetkeztethető, ez a legnagyobb különbség, amely a két sportszermárka között valaha kialakult a világbajnokságokon.

Az Adidas szóvivője ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy ez a társaság részéről tudatos stratégia eredménye. Nem a mennyiséget, hanem a minőséget tartotta szem előtt a német vállalat Stefan Pursche szerint. A Bloombergnek még a vb kezdete előtt nyilatkozó vezető szerint négy olyan csapatot is az Adidas támogat, amely a végső győzelemre is esélyes, így Argentína, Spanyolország, Belgium és természetesen Németország is háromcsíkos szerelést visel.

A világbajnokság előtt az Adidas magyarázata még csak-csak állt, ám a torna első körét követően mindez erősen megkérdőjeleződött, hiszen a Lionel Messi vezette dél-amerikai és a német gárda is komoly pofonba szaladt bele, míg a harmatosan játszó belgákat az ismét remeklő kapusuk, Thibaut Courtois mentette meg attól, hogy az előzetesen megmosolygott kanadai válogatottól ne kapjanak ki. Az Adidasban játszó csapatok közül egyedül a spanyolok villogtak, a szakértők viszont továbbra sem hisznek abban, hogy az alaposan megfiatalított ibériai gárda ott lehet majd a fináléban. A másik három Adidast viselő válogatott közül Japán ugyan legyőzte a németeket, de ettől még nem lettek favoritok, Wales a kiesés szélére került, Mexikó pedig elég vérszegény játékot mutatott a lengyelek ellen.

Lionel Messi és az argentin válogatott is óriási csalódást okozott. Fotó:  MTI/EPA/Nusad Szekkajil
Lionel Messi és az argentin válogatott is óriási csalódást okozott. Fotó: MTI/EPA/Nusad Szekkajil

Annyi vigaszuk persze lehet, hogy legalább a hazai konkurensük, a Puma nem fogja őket lekörözni, amiben persze az is közrejátszik, hogy az ő legnagyobb favoritjuk, Olaszország el sem jutott Katarba. A Puma elsősorban az afrikai válogatottaknál erős, hiszen Ghána, Marokkó és Szenegál is ilyen mezben játszik. Bár mindhárom csapat odatette magát, ám az eddigi eredmények alapján könnyen lehet, hogy a csoportjukból sem tudnak továbblépni. De a szerb vagy az uruguayi csapatról is nehéz elképzelni, hogy akár csak az elődöntőbe eljussanak. A svájciak eddig egy mérkőzést játszottak, melyet meg is nyertek Kamerunnal szemben.

A két német sportszergyártó válogatottjaival szemben a Nike legerősebb csapatai sokkal biztatóbban kezdtek, hiszen az angolok egy hatost szórtak Iránnak, és a franciák négy gólja is meggyőző volt. Kisebb arányban, de nagyon meggyőzően mutatkozott be Brazília is. Nyögvenyelősebben, de legalább győzelemmel kezdett a holland és a portugál csapat. Ami a gyengébbnek tartott, de fontosabb piacokat illet, az amerikai válogatott versenyben maradt két döntetlen révén, míg a szaúdi nemzeti tizenegy komoly médiafigyelmet kapott az argentinok elleni győzelem kapcsán. Más kérdés, hogy a többiek kapcsán már borúlátóbbak lehetnek a Nike kilátásai: Katar gyakorlatilag kiesett, és az ausztrálok, a kanadaiak és lengyelek helyzete nem túl rózsás. Horvátország és Dél-Korea, pedig "semmit sem mutatott" cikkünk írásáig.

Ahogy a csoportmeccsek első körében, úgy persze lehetnek még a világbajnokságon nagy meglepetések, de az eddigi játék és a valószínűségszámítás alapján nehéz lesz innen az Adidasnak vagy valamely kisebb márkának fordítani és legyőzni a Nike-t a katari világbajnokságon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!