2019. október 9. 16:37
mfor.hu

Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint.

Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a vállalatközi kereskedelemben a tranzakciók 59,1 százaléka, addig az idén 77,8 százaléka történt hitelre. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll a régióban Csehország és Szlovákia után.

Az Atradius elemzői szerint a B2B hitelezés erősödését a gazdaság bővülése tette lehetővé. Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint idén 4,4 százalék lehet a GDP növekedése, emellett erős a belső fogyasztás, ez egészséges üzleti környezet pedig vonzza a befektetéseket. – „Ugyanakkor továbbra is gondot jelent a külső adósság mértéke és összetétele, mert ebben még mindig nagy a deviza aránya” – mondta, megjegyezve, hogy a kereskedelemben nő az importigény és gyengül az export, ebben a helyzetben pedig a cégeknek különösen fontos a kockázatok elkerülése. Ennek érdekében a vállalatoknak gondoskodniuk kell arról, hogy biztonságosan tudjanak halasztott fizetést adni a vevőiknek.  

Kelet-Európában az idén is magyar vállalatok adják a legkevesebb időt a számla kiegyenlítésére (29 nap). A nagyvállalatok könnyebben hiteleznek, itt 36 nap a számlák átlagos határideje, a mikrovállalkozások viszont 21 napos határidővel állítják ki a számláikat. A magyar vállalatok a vevőik hitelképességének előzetes ellenőrzésében is lemaradnak, mert míg itthon a szállítók 32 százaléka vizsgálja a partnere hitelképességét, Kelet-Európában ez az arány 39 százalék.

Az elemzés szerint javult viszont a lejárt követelések érvényesítése. – „2018-ban átlagosan még 42 napot kellett várni arra, hogy a vevő kiegyenlítse a számlát, az idén a várakozási idő 36 napra csökkent. Ennek ellenére a kiállított számlák 20 százalékát késve fizetik ki a partnerek, emiatt 2019-ben a vállalatok 12 százaléka maga is késve fizetett az alvállalkozóinak vagy szállítóinak” – mondta az országigazgató.

A leghamarabb továbbra is az agráriparban és a szolgáltatási ágazatban kell fizetni (átlagosan 23, illetve 27 nap). A fémiparban 36 nap az átlagos fizetési határidő (2018-ban 20 nap volt).

A legkockázatosabb ágazat a vegyipar és a gépgyártás, ahol az elmúlt egy évben 10 százalékkal több számlát fizettek ki késve a vevők, pedig ebben a szektorban adták a leghosszabb, 40 napos határidőt a számlák kiegyenlítésére a tavalyi 32 nap után. A legtöbb behajthatatlan követelést a gépgyártásban regisztrálták (2 százalék), ezt követi az építőipar (1,7 százalék).

A vállalatok nagysága szerinti csoportosítás azt mutatja, hogy leginkább a mikrovállalkozások ügyletei dőlnek be, itt a számlák 1,4 százalékát kellett leírni. A kkv-k és nagyvállalatok esetében 1,3 százalék a behajthatatlan követelések aránya. Vanek Balázs szerint a bukott üzleteket leginkább a rossz hitelkezelés okozza, és ezek komoly fennakadásokat okoznak a vállalati cash flow-ban.

A felmérésből az is kiderült, hogy a mikrovállakozások vevői pontosabban fizetnek az idén, az időben kiegyenlített számláik aránya 15 százalékkal nőtt. Emellett a késve fizető vevőik is hamarabb fizetnek: tavaly 33, az idén 29 nap telt el a számla kiállítása és a fizetés között. A kkv-k esetében is javult a számlák forgási sebessége: a vevők a tavalyi 42 nap helyett 39 napon belül fizetnek. Egyedül a nagyvállalatoknál romlott a fizetési fegyelem, mivel a tavalyihoz képest idén 8 nappal később jutnak a pénzükhöz.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.