9p

Pedig ennek eredetileg az lenne a célja, hogy a valóban életképes társaságoknak segítsen. A kisebb vállalkozások elkeseredettek, a nagyobb cégek - köztük tőzsdén forgó vállalatok - még vizsgálják a program feltételeit.

A cikk eredetileg a Privátbankár.hu-n jelent meg.

A vállalkozások részéről nem volt lelkes a fogadtatása a kormány bértámogatási programjának, mivel a feltételek nagyon szűkre szabták az eséllyel pályázók listáját, miközben egy ilyen jellegű állami segítségre nagyon nagy szüksége volna a hazai vállalatoknak. Eközben Európában - például Németországban - jóval gálánsabb támogatási rendszert vezettek be, növelve a cégek túlélési esélyét, egyben biztosítva a jövedelem egy - jól látható - részét a dolgozóknak. Így mind a kínálati, mind a keresleti oldal kapott egy támaszt.

A magyar modell ehhez képest nem nyújt érdemi segítséget. Vállalati érdekképviseletek, kamarák ezért sürgetik a feltételek módosítását, a támogatási lehetőség kinyitását azon cégek irányába, amelyek 50 százaléknál nagyobb mértékben kénytelenek csökkenteni a munkaidejüket. Ők ugyanis a jelen szabályozás értelmében ki vannak zárva a támogatható cégek közül. De számos más megszorítás is nehezíti a forráshoz - dolgozónként legfeljebb havi 75 ezer forinthoz - való hozzáférést.

Elkeseredtek a cégvezetők, hoppon maradnak a dolgozók
Elkeseredtek a cégvezetők, hoppon maradnak a dolgozók

A kormány azzal érvel a programja mellett, hogy csak a valóban életképes cégeknek akar segítséget nyújtani. Vagyis egyfajta piaci szelekcióra is használni akarja a bértámogatási programot. Ezt azonban nem tudja elfogadni a vállalati szektor, ahonnan számos javaslat érkezett az elmúlt napokban a programhoz. Lapunk elsőként közölte ezek közül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csomagját, cikkünkben pedig a sajtóban először jelent meg információ arról, hogy a kormány a mostani héten újragondolhatja a bértámogatást.

Addig is körbenéztünk a piacon, mit szólnak a cégek a programhoz, akarnak, illetve tudnak-e élni a lehetőséggel, és ha nem, mi annak az oka. Ez is hasznos információ lehet a döntéshozóknak, hogy milyen irányba lenne érdemes elmozdítani a bértámogatási programot.

A textilipart teljesen lenullázta a válság

"Sem a Teáor-számok , sem pedig a forgalomcsökkenés számai alapján nem jogosult bértámogatás igénylésére a cégünk" – mondja lapunknak Komáromi Angéla, a Laguna Lakástextil Kft. tulajdonosa. Az egyik legjelentősebb hazai lakástextil nagykereskedő cég forgalma áprilisban megközelítőleg 60 százalékkal csökkent, márpedig a mostani rendelkezések szerint azok a cégek, melyek 50 százaléknál nagyobb forgalomvisszaesést szenvedtek el, nem számítanak életképesnek, így támogatásra sem méltóak.

Komáromi Angéla szerint ez az érvelés az esetükben (sem) állja meg a helyét, hiszen klasszikus nagykereskedelmi vállalkozásként gyakorlatilag száz százalékban a viszonteladó kiskereskedelmi partnereik teljesítményétől függenek. Márpedig most már szinte az összes (megközelítőleg 500) hazai lakástextil kiskereskedés a puszta létéért küzd. Vagy bezártak, vagy csökkentett nyitva tartással igyekenek minimális bevételre szert tenni. Így nagykereskedésként hiába állnak biztos lábakon, a kiskereskedelmi hálózat megroppanásával – önhibájukon kívül - ők is megszenvedik a válságot. 

A cégnél összesen 42 embert alkalmaznak, de továbbra sem terveznek elbocsájtani senkit. Május elsejével viszont csökkentett munkaidőben alkalmaznak majd mindenkit. Két kategóriát vezetnek be: a négy és a hatórás munkaidőt, s a béreket is ennek megfelelően alakítják ki. Egyben a vezetés bérét csökkentik. Komáromi Angéla véleménye szerint nem annyira a bértámogatás, sokkal inkább az lenne nagy segítség a cégek szempontjából, ha a tb-t legalább három hónapra elengedné az állam.  

Van, ahol ennél is kilátástalanabb a helyzet. "Nem vesszük igénybe a támogatást. A forgalmunk nemhogy 50, hanem 95 százalékkal esett vissza. Munkaidőkeretben 6 kollégát foglalkoztatunk, nekik most csökkentettük a bérüket, mivel végkielégítést sem tudnánk fizetni, ezért most táppénzen vannak" – mondta lapunknak egy nyomtatással foglalkozó budapesti kft. vezetője.

A 15 éve működő fővárosi cég valóban kkv-méretű, évi 105 millió forint árbevétellel, 5 millió forint nyereséggel rendelkeznek, két üzletük, amelyek a vészhelyzet miatt március 21-től zárva vannak.

"A havi teljes adóbefizetésem átlagosan 2 millió forint, 6 munkavalló után 480 ezer forint forintot adnának utólag. Az évek alatt befizettem 2-300 millió forint adót. Most ennek az 1-2 százalékával simán megúszhatnám a helyzetet. Továbbra is fejőstehénnek tart az állam. Ez a mentőcsomag arról szól, hogy a kormány megússza azt, hogy megmentse az egyébként életképes vállalkozásokat. Nem akarom, hogy megússzák. A jövőben inkább az adóoptimalizálás minden elérhető formáját fogom intenzíven igénybe venni"

– jegyezte meg a cégvezető.

Még a tőzsdén forgó cégek is rászorulhatnak az állami segítségre

A bankok közül az OTP-nél egyelőre nincs napirenden a támogatás igénybevétele. A Takarékbank sem kíván még élni ezzel - mint lapunk érdeklődésére fogalmaztak - az egyébként kifejezetten előremutató lehetőséggel, de nem zárják ki, hogy a későbbiekben igénybe veszik azt. A CIB, a K&H és az MKB Bank pedig jelenleg még vizsgálódnak, annak érdekében, hogy a legoptimálisabb megoldásokat megtalálják.

A hazai tőzsdei blue chipek közül Mészáros Lőrinc érdekeltsége, az Opus Global Nyrt. mint anyavállalat egyáltalán nem, a konszolidációs körébe tartozó társaságok közül pedig egyelőre kizárólag a turisztikai szegmensbe tartozó Hunguest Hotels élt a béreket érintő járulékfizetési könnyítésekkel. A szintén bérekre vonatkozó, legutóbb bejelentett kormányzati lépések tekintetében jelenleg vizsgálják a cégcsoporton belül a rendeletek feltételeit. "A koronavírus okozta válsághelyzetben az első hónap tapasztalatai azt mutatják: tőkeerős, stabil fundamentumokkal rendelkező tőzsdei társaságként további kivételes előnyünk származhat diverzifikált portfóliónkból. Jelenlegi számításaink alapján egy elhúzódó válság esetén sem kerül veszélybe az Opus Global Nyrt. működése" - közölék lapunkkal.

A Richternél egyelőre nem tudják, hogy igénybe vehetik-e a bértámogatást, mert azt csak nyomós gazdasági érdekre hivatkozva lehet, a gyógyszercég pedig még nem tud ilyet felmutatni. Ugyanakkor lapunk megkeresésére hangsúlyozták: még várják a rendelet értelmezését, mert az nem elég pontos. A Richternél is többen vannak leálláson, részmunkaidőben, de az üzleti eredményeik egyelőre nem romlottak. 

A Magyar Telekomnál a kezdettől fogva kiemelt figyelemmel kísérik a koronavírussal kapcsolatos híreket, intézkedéseket, folyamatosan tájékozódnak és dolgoznak azon, hogy munkavállalóik számára továbbra is stabil, biztonságos keretet biztosítsanak. A vonatkozó program feltételeit, lehetőségeit vizsgálják. A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében a Magyar Telekom csoport március 16-ától általános távmunkát hirdetett munkavállalói számára. Ez azt jelenti, hogy azokban a munkakörökben, ahol lehetséges, a kollégák otthonról dolgoznak a veszélyhelyzet végéig. Tekintettel a kritikus helyzetre, olyan munkakörökre is kiterjesztették a távmunka lehetőségét, ahol eddig nem volt bevett szokás. Így mindössze néhány nap alatt sikerült a call centeres munkatársakat is átállítani a távmunkára, biztosítva nekik mindazt a technikai hátteret, ami elengedhetetlen a korábban megszokott minőségű munkavégzéshez.

A hotelbizniszben elkeseredettek, nem ezt várták

Nem valószínű, hogy a turizmusban tevékenykedő cégek megrohamoznák majd a bértámogatás lehetőségét.

"Márciusban és áprilisban minden dolgozót teljes béren megtartva vártuk a kormányzati döntést a bértámogatással kapcsolatban. Bíztunk, hittünk, abban is, hogy különbséget tesznek azon vállalkozók között a támogatás megítélésekor, akik egyetlen egy dolgozót sem küldtek el. Bíztunk és hittünk abban, hogy hasonló támogatás várható mint a körülöttünk lévő országokban. Ehhez képest elkeseredettséget érzünk"

- írta lapunknak Harmati Judit, a Hotel Eger & Park szállodaigazgatója.

A hotel családi vállalkozásként működik. Nem fogják igénybe venni a támogatást, amennyiben ez így marad.

A következő okok miatt:

  • A teljes bér figyelembe vételét irányozza elő, ami szervízdíjjal és jutalékkal bővített, azonban jelenleg sem szervízdíj sem jutalék nem képződik.
  • Létszámmegtartást kér, nem foglalkozik azzal, ha valaki elmegy, vagy a cég nem mondhat fel neki.
  • 3 hónapig 4 órával számol, de júliusban, ha már esetleg elindulhatna a hotel, ez nem megoldás.
  • Le kell zárni a munkaidőkeretet, így elveszítik az áprilisban keletkezett mínusz órák ledolgozásának lehetőségét.
  • A támogatás összege nagyon kevés egy olyan dolgozónál, akinek a bére magasabb, így a cég számára ez roppant kedvezőtlen.
  • Az egyéni képzésnek is költsége van, online képzést nem lehet most megoldani, főleg egy konyhai kisegítőnek, akinek otthon még számítógépe sincs.

Harmati Judit szállodaigazgató szerint sokkal jobban járt volna mindenki, ha a munkanélküli segély összegét
adta volna meg a kormány és azt kiegészítette volna a munkaadó. "Így a kormány felelőssége lesz a rengeteg
munkanélküli és a teher is nagyobb lesz számára. A munkavállaló rosszabbul jár, a munkaadó pedig hitelét veszíti a dolgozója előtt
" - summázta véleményét a Hotel Eger & Park vezetője.

A kormány kész változtatni a programon

Friss fejlemény, hogy a kormány jelezte, kész változtatni az észrevételek alapján a programon. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hír TV-ben mondta el vasárnap este: átalakítják a rövidített munkaidő utáni támogatást; a gazdaságvédő stratégián a partnerekkel való egyeztetés után igazítanak. Arra nem utalt, növelik-e az állami támogatás mértékét; azt mondta, "csak annyi fog történni", hogy az ipari partnerek  számára pontosítanak bizonyos elemeket, hogy egyszerűbb legyen igénybe venni. A miniszter hozzátette: a múlt hét közepe óta lehet pályázni, a pályázók száma naponta változik, a tapasztalatok ezidáig pozitívak.

(Privátbankár)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!