9p

A Klasszis lapcsoport kihirdette a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodákat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket megszólító Klasszis TopDesign szakmai verseny díjazottjait.

„Győzni tudni kell! De van, amikor egy ütős megjelenés is elég!”, ezt a szlogent választotta a Klasszis Csoport (privatbankar.hu, mfor.hu, piacesprofit.hu, turizmusonline.hu, eletforma.hu) kiadásában megjelenő Turizmus Online szerkesztősége print kiadványával, a Pont Itt szaklappal közösen, amikor ez év nyarán meghirdette a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodákat, kisebb-nagyobb vendéglátóhelyeket megszólító Klasszis TopDesign szakmai versenyét. A nemzetközi és hazai szakemberekből álló zsűri Gasztro főkategóriában 7 díjat ítélt oda, Hotel-Spa-Wellness főkategóriában 12 győztest hirdetett, emellett a gála alkalmával 1 különdíjat is átadtak, illetve főkategóriánként a közönség szavazatai alapján 2-2 győztest is a színpadra szólítottak, hogy átvegyék az első helyért járó elismerést. Az est folyamán így összesen 24 díj került kiosztásra.

KIEMELT KATEGÓRIA, PÁLYÁZATOK  

Az idei verseny kiemelten fontos kategóriájaként, mind a vendéglátó egységek, mind a szálláshelyek vonatkozásában a fenntarthatóság témája szerepelt, ezért külön létrehoztak két olyan kiemelt kategóriát, ahol azok pályázhattak, ahol a fenntarthatóság előtérbe kerül, vagy valamilyen módon szerepel az adott hely működésének gyakorlatában.

A nyár elején meghirdetett szakmai verseny 2022. szeptember 30-ával zárult. Mivel a szervezők pontosan tudják, hogy a Horeca-ágazat, amelynek a Covid okozta lezárások után most a megugró energia költségekkel, égbe szökő alapanyag árakkal kell megbirkóznia - hogy csak kettőt emeljünk ki az összes, rájuk háruló nehézség közül -, ezért különösen nagy öröm volt, hogy előre nem várt magas számban érkeztek a nevezések: 77 pályázat érkezett a Klasszis TopDesign 2022 felhívásra, és nem egy esetben egy pályázó több kategóriát is kiválasztott, több témában is beadta verseny munkáját.

SZAVAZÁS, ZSŰRITAGOK 

2022. október 24-én hirdette ki a zsűri online szavazatai alapján a döntősök névsorát, és azt azért érdemes megjegyezni ehhez kapcsolódóan, hogy e verseny zsűrijének rangos névsora is nagyban emelte a verseny színvonalát. Hiszen nemcsak a hazai szakma területén jegyzett szakértők, hanem nemzetközi szinten ismert és elismert szakemberek vállalták el első szóra, hogy részt vegyenek a beérkező versenymunkák bírálatában.

A Klasszis TopDesign 2022 verseny 13 tagból álló zsűrije a következő volt:

A zsűri elnöke: Varró Zoltán (belsőépítész, designer, VARRODESIGN) 

A zsűri tagjai: Ács Erzsébet (elnök, Lakberendezők Országos Szövetsége), Bakody Katalin (Kelet-európai igazgató, Jab Anstoetz KG), Baldauf Csaba (elnök, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége), Thierry Baurez (Global Director of Sales, Trump Hotels, Panamai Köztársaság), Forintos-Szűcs Anita (Általános vezérigazgató-helyettes, Magyar Divat & Design Ügynökség), Gerendai Károly (a Sziget alapítója, Michelin-csillagos éttermek tulajdonosa), Peter Katusak-Huzsvar (General Manager, W Dubai – The Palm, Dubaj), David Mulin (General Manager, Sofitel Barú Calablanca Beach Resort & Residences, Kolumbia), Monica Ortiz Haro (Managing Director, Rosewood Baha Mar, Bahama-szigetek), Pozsár Péter (építész, a Hello Wood alapítója), Vágó Ágnes (főszerkesztő, Turizmus Online és Pont Itt magazin) és Johannes Westreicher (tulajdonos, General Manager, GrandHotel Lienz, Ausztria).

Az online zsűrizést a személyes zsűrizés követte 2022. november 3-án, amikor megszületett a végső döntés: kik lesznek a győztesek? Ugyanekkor a zsűri több más fontos kérdésben is döntött. Például összevont különböző kategóriákat annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen a verseny, illetve új kategóriát hozott létre (a tervpályázatokat kiemelve a nevezők sorából), hogy ezzel is tisztább, áttekinthetőbb és jobban egymáshoz mérhető legyen egy-egy pályamű. És akadt néhány olyan kategória is, ahol bár szerepelt shortlistes, azonban a közös döntés alapján idén nem hirdettek győztest. 

DÍJKIOSZTÓ GÁLA 

Az ünnepélyes díjkiosztó gálán, 2022. november 30-án, a hazai szállodások, éttermesek, belsőépítészek színe-java, több mint százan találkoztak az ötcsillagos Mystery Hotel Budapest The Great Hall nevű, lélegzetelállítóan impozáns megjelenésű nagytermében, hogy megtudják, kik kapják idén a díjakat, a kategóriák győzteseinek járó méltó elismerést.

A meghívott döntősöket a nemzetközi zsűri nevében Johannes Westreicher a kelet-tiroli Grand Hotel Lienz tulajdonosa köszöntötte rövid videóüzenetben, majd a díjakat neves hazai szakmai tekintélyek adták át a zsűri jeles szakmai képviselői, valamint a versenyt lebonyolító Klasszis Csoport menedzsmentjének tagjaival közösen. Így a díjátadók között szerepelt Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke, Flesch Tamás, az MSZÉSZ 2023. január 1-vel hivatalba lépő új elnöke, Kovács László, az Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Dr. Szalók Csilla, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara Turizmus-Vendéglátás Intézetének vezetője és Szulló Szabina, a két Michelin-csillagos Stand Étterem és a Michelin-tányérral kitüntetett Stand25 séfjét és társtulajdonosa, hazánk legismertebb női séfje. 

Ács Zsuzsanna, a Klasszis Csoport ügyvezetője köszöntőjében elmondta, a lapcsoport legújabb tagjai a turizmusonline.hu portál és a Pont Itt print magazin, amelyek a hazai turisztikai szektor meghatározó szakmai kiadványai, majd hozzátette: „E szaklapok tulajdonosaként küldetésünknek tartjuk a gasztro- és hotel szakma legjobbjainak bemutatását felületeinken túl egy színvonalas verseny során is. Igaz, ezzel új területre eveztünk, mivel a lapcsoport korábban kizárólag a gazdaságra fókuszált. A csoporthoz tartozó Mfor.hu, Privátbankár.hu és Piac&Profit alapvető tájékozódási ponttá vált a hazai médiapiacon, nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy folyamatosan mértéktartó, hiteles tájékoztatást adjunk.”

A verseny zsűrijének elnöke, Varró Zoltán belsőépítész, designer a következőket emelte ki: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország legszínvonalasabb vendéglátással és vendégvárással foglalkozó versenyét zsűrizhettük. Egy szakmai verseny színvonalát két dolog határoz meg: az egyik a zsűri összetétele, a másik pedig a jelentkezők. Büszkék vagyunk a nemzetközi zsűrinkre is, ahol a világ leghíresebb és legjobb szállodai szakemberei sorakoztak fel mellénk. Ezt azért is fontosnak tartom kiemelni, mert így teljes mértékben pártatlan tud maradni a zsűrizés. Az idei versenyben az is nagyon pozitív, hogy a világ legnagyobb hotelláncai ugyanúgy versenybe szálltak, akárcsak a magyar hazai kisvállalkozások, a zsűri előtt maximálisan csak a design és a teljesítmény volt a meghatározó. A győzteseket nagyon összetett értékelés alapján választottuk ki. Ugyan alapvetően ez egy design-verseny, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy a design miképp van kapcsolatban a működéssel, üzemeltetéssel, és azokat választottuk ki győztesként, ahol úgy éreztük, hogy a teljes koncepció díjazásra érdemes.” 

A szakmai verseny támogatói:

A díjátadó, valamint a verseny Silver támogatója: JAB Anstoetz

Bronz támogató: Green Touch

A díjátadó támogatója: Gottwald Borászat

 

A KLASSZIS TOPDESIGN 2022 GYŐZTESEINEK LISTÁJA

Gasztro főkategória:

Az év Klasszis TopDesign fenntartható étterme 2022
Natura Hill Vendégház és Étterem, Zebegény (Kis Bt.)

Az év Klasszis TopDesign étterme - zárt vendégtér 2022 
Bobajka Étterem, Andrássy Kúria, Tarcal (Temadesign Kft.)

Az év Klasszis TopDesign étterme - nyitott vendégtér 2022 
Aranybástya Étterem és Kávéház, Budapest (Hatvany Kávéház és Szalon Kft)

Az év Klasszis TopDesign bárja 2022 
White Raven Skybar & Lounge, Budapest (Danubius Zrt. Hilton)

Az év Klasszis TopDesign borászata 2022
Jackfall Bormanufaktúra, Kisjakabfalva (Jackfall Kft.)

Az év Klasszis TopDesign kávézója 2022 
Matild Café & Cabaret, Budapest (Melis Operation Kft.)

Az év Klasszis TopDesign éttermi arculata 2022 
White Raven Skybar & Lounge, Budapest (Danubius Zrt. Hilton)

Különdíj:

A fenntartható gasztronómiáért végzett elhivatott munkájáért és a lokális kistermelőkkel való kimagasló együttműködésért a METRO különdíja
Kistücsök Étterem, Balatonszemes (Üvegház kft.)

Közönségdíjak:

Az év Klasszis TopDesign gasztro közönségdíjasa - Budapest - 2022
Baalbek Étterem, Budapest (Most Mint Kft.)

Az év Klasszis TopDesign gasztro közönségdíjasa - Vidék - 2022
Bonita Bisztró, Békéscsaba (Kátay Géza Gábor e.v.)

Hotel-Spa-Wellness főkategória:

Az év Klasszis TopDesign fenntartható szálláshelye 2022
Graefl Major, Kétútköz (Wici Intertransport Kft.)

Az év Klasszis TopDesign fővárosi szálláshelye 2022  
Matild Palace, Budapest (Melis Operation Kft.)

Az év Klasszis TopDesign vidéki szálláshelye 2022 
BOTANIQ Turai Kastély, Tura (TRA Real Estates Kft.)

Az év Klasszis TopDesign spa & wellness részlege 2022 
LUA Resort, Balatonfüred (Sz.Z. Szállodafejlesztő Kft.)

Az év Klasszis TopDesign vendégszobája 2022 
Matild Palace, Budapest (Melis Operation Kft.)

Az év Klasszis TopDesign hotel lobbija 2022 
Grand Hotel Esztergom, Esztergom (Kroki Kft.)

Az év Klasszis TopDesign lakosztálya 2022
BOTANIQ Turai Kastély, Tura (TRA Real Estates Kft)

Az év Klasszis TopDesign szállodai kertje 2022 
BOTANIQ Turai Kastély, Tura (TRA Real Estates Kft.)

Az év Klasszis TopDesign új szállodája 2022
Crowne Plaza Hotel Budapest, Budapest (West End Szállodaüzemeltető Kft.)

Az év KlasszisTopDesign hotel tervezője 2022 
Radnóczy Eszter - Ester’s Partners (Sani-World Kft)

Az év Klasszis TopDesign hotel digitális innovátora 2022 
TouchGameTable (MOT-98 Kft.)

Az év Klasszis TopDesign gasztro & hotel terve 2022 
BORDŰR Wellness Hotel és Szőnyegmúzeum - Békésszentandrás (Körösparti Nyár Plusz Zrt.)

Közönségdíjak:

Az év Klasszis TopDesign Hotel közönségdíjasa - Budapest - 2022
Alta Moda Fashion Hotel, Budapest (MMG Hotels Kft.)

Az év Klasszis TopDesign Hotel-Spa-Wellness közönségdíjasa - Vidék - 2022
MenDan Magic Spa & Wellness Hotel, Zalakaros (MenDan Hotel Kft.)

A Klasszis Csoport nevében szívből gratulálunk minden győztesnek, valamint shortlistre került pályázónak a nagyszerű eredményhez, és természetesen azoknak is, akik mind részt vettek e komoly szakmai megmérettetésen, bár most nem részesültek elismerésben. Azonban jövőre, még különlegesebb, még exkluzívabb koncepcióval, ígérjük, ismét találkozunk!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!