4p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben 15 százalékkal kevesebb értékesítési bevételt könyvelhetett el tavaly a cége.

Nem a legjobb évek között szerepel majd a tavalyi a Szíjj László által birtokolt Duna Aszfalt Zrt. (DA) egyre vaskosabb történetében. A pénzcsapon most kisebb sugárban áramlott hozzá a nemzeti fizetőeszközünk, de a főtulajdonos még a csaknem 12 milliárdos adózott eredmény negyedéről sem akart lemondani és osztalékként kiutaltatja – derül ki a most közzé tett éves beszámolóból és a mellékletekből.

Szíjj László cége stabilan dübörög. Fotó: Duna Aszfalt
Szíjj László cége stabilan dübörög. Fotó: Duna Aszfalt

Gyászosnak azért nem mondható a 2022-es esztendő, még akkor sem, ha csupán 214 milliárd forint érkezett a cégcsoport számlájára. De a csökkenés azért szembeötlő, 2021-ben ugyanis - az akkor még futó nagyobb volumenű munkák miatt – 252 milliárd forint érkezett. A bevétel tehát csaknem 40 milliárd forinttal lett karcsúbb. Még látványosabb az adózott eredmény visszaesése, hiszen a megelőző évben még 20,3 milliárd forint volt a tiszta profit. 

Mindez akkor, amikor a hatalmas anyagigényű főágazatban, az útépítésben az anyag jellegű ráfordítások a 2021-es 179 milliárd forintról tavaly 175 milliárd forintra mérséklődtek. Vagyis a közel azonosan magas anyagköltséget számottevően kevesebb bevétel kísérte.  

A Magyar Építőkhöz hasonlóan a DA is a csődbe ment orosz Sberbankban tartotta pénze egy részét, mintegy 5,5 milliárd forintot. Ezt 212 millió forint híján sikerült visszaszerezni. Ugyanakkor a jövedelmezőségi mutatók mindegyike romlást jelez: a saját tőke arányos adózott eredmény 25,8 százalékról 13 százalékra esett, az árbevételhez viszonyított adózott profit pedig 8-ról 5,5 százalékra. Nem jobb a helyzet a működő tőkére vetített adózott eredménynél sem, ott 20-ról 12,4 százalékra zuhant a mutató. 

A Duna Aszfalt eladósodottsága csak elhanyagolható mértékben apadt, 54,8-ról 52,7 százalékra, miközben a hosszúlejáratú kötelezettségek 5 milliárd forinttal, immár 35 milliárd forintra nőttek. Ebből 30 milliárd forint az öt év múlva esedékes kötvény visszavásárlás, tehát egyelőre nem nyomja a céget ez a teher, addig akár újra felfuthat az infrastruktúra építési biznisz, ami a cég legfőbb terepe. 

Kicsit szépítette a képet, hogy a pénzügyi eszközökből a megelőző évhez képest jóval többet tudtak kasszírozni, a 2021-es 300 millió forinttal szemben tavaly már 1,2 milliárd forintot számolhattak el. Még ennél is többet termeltek a pénzügyi műveletek, ott háromszoros mutató jött ki: a tavalyelőtti 2,59 milliárd forint után 2022-ben már 9,4 milliárd forint állt ezen a soron.

A mellékletekből az viszont kiderült, hogy a szállítók átfutási ideje óriásit ugrott, a 2021-es 52 százalékról 188 százalékra, vagyis a cég jóval lassabban jut hozzá pénzéhez. Eközben a vevőktől kapott pénz sebessége csak pár százalékot csökkent. 

Óvatos duhaj lehet a főtulajdonos, erre utal a fent említett osztalék mértéke, ami ugyan elmarad a megelőző évben felvett ötmilliárd forintos összegtő, viszont az arány akkor és most is a tiszta profit negyede volt.

Más nagy építőipari cégektől (például az említett Magyar Építők) eltérően az üzleti jelentésben nem szerepel semmiféle gazdasági helyzetjelentés, várakozás vagy terv az idei esztendőre, ám az tudható, hogy még jelentős út- és hídépítési projekteket végez a vállalat, így gazdálkodását rövid távon – vélhetően a jó kormányzati kapcsolatoknak köszönhetően is – semmi sem veszélyezteti. Az M6-os autópálya folytatását, az M44-es út kiépítését és a kalocsai híd építését is a DA irányítja és végzi. Ezen kívül a Dunántúlon és Dél-Magyarországon is több útépítés fűződik a nevéhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!