Az őszi politikai szezon megkezdődött, a magyar politika egyben ráfordult a 2022 tavaszán esedékes általános választásokra, rögtön három új elemmel. Ezek mindegyike jelentős gazdasági következményekkel járhat.
Az első az ellenzéki pártok, mozgalmak miniszterelnök-jelöltjeinek vitája, majd az előválasztási voksolás. Ilyenre még nem volt példa a magyar közéletben, és ad némi bepillantást a kormányzásra készülők programjába, elgondolásaira. A második nem vadonatúj ügy, ám hosszú idő óta nem láttunk nagy állami devizahitelfelvételt: most rögtön rekordot is döntött a három gyors kötvénykibocsátás együttes mérete. Harmadiknak pedig itt van a választási ígéretcsomag, amelyet a miniszterelnök a szeptember 20-i parlamenti ülésen bejelentett.
A 2010-től tartó politikai időszakban ekkora méretű voks-szerző csomagot nem hirdettek meg. Az előzménye is fontos: 2020-tól három egymást követő évben rekord összegű adósságot vesz magára a magyar állam.
Az időben harmadiknak említett elemnek (a hatalmas választási költségvetésnek) az ismeretében viszont már nem hathat meglepetésként a megelőző héten gyorsan kivitelezett három devizakötvény-kibocsátás. Menjünk ezért időben visszafele, hogy aztán majd próbáljunk előre is tekinteni.
Közkiadás-növelés, adómérséklés
Napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor megerősítette, hogy 2022. februárjában (még a választás várható időpontja előtt) visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót; a visszafizetés felső határa a 2021-es átlagbér éves adótartalma lesz. A gyermeket nevelő kisvállalkozók is kapnak vissza pénzt: az ekhosok a befizetett szja-t, a katások pedig az átalányadó negyedét. A kormányfő szavai szerint 1,9 millió szülő részesül adóvisszatérítésben. Ezzel a magyar államkincstár 600 milliárd forint bevételről mond le.
A jóléti intézkedések előfeltételeként a kormány a bruttó hazai termék (GDP) legalább 5,5 százalékos idei növekedését szabta meg. Hogy miért pont annyi a küszöbérték, arra vonatkozóan nem hangzott el érv, kalkuláció. Tavaly a magyar GDP mintegy 5 százalékkal csökkent a járvány hatására, az idén - mint Európában máshol is – a gazdasági aktivitás helyreállásával a válság előtti szintre jut vissza a gazdaság, és remélhetőleg folytatódik az élet normalizálódása, ami az elhalasztott lakossági és üzleti kereslet hatására még jó ideig hátszelet ad a növekedésnek, különösebb állami rásegítés nélkül is. A folytatás viszont bizonytalan. A MNB friss prognózisa a 2022-évre is kivetíti a helyreállítási lendületet, öt-hat százalékos növekedési ütemmel - és ezzel összefüggésben erős inflációval. Azonban inkább csak az utóbbi biztos, pláne a most elfogadandó béremelések és a nagy választási költekezés hatására. Hogy a magyar gazdaság teljesítménye ténylegesen mennyit képes nőni a bérköltségek növekedésének és a fogyasztók hazai és import iránti keresletének együttes hatására, azt nehéz megjósolni.
A sok bizonytalanságot hordozó trendekből nem vezethető le, hogy 2022-ben mekkora adóbevételről mondhat le az állam, illetve ésszerűen mekkora többlet-kiadásokat vállalhat. Nincs egyértelmű gazdaságpolitikai indokoltsága annak, hogy 2022-ben is nagyméretű állami deficit mellett élénkítsék a keresletet: ez nem 2020 nyara.
Sokkal több érv hozható fel arra, hogy inkább immár ideje lenne fokozatosan felszámolni a járvány kitörésekor bekövetkezett (vagy tudatosan vállalt) költségvetési egyenleg-romlás makrogazdasági következményeit.
Az MNB friss inflációs és növekedési prognózisa sokkal inkább a második pálya választása melletti érveket erősíti. És valóban, vannak országok, amelyek már az idén nekiláttak a büdzsé stabilizálásának, mások csak 2022-ben. A jelenlegi magyar hivatalos álláspont szerint majd csak jóval 2022 után lesz visszatérés az unió határértéknek számító 3 százalékos (GDP-arányos) deficitlimit alatti tartományba: a 2020-as 8,1 százalékot követően 2021-ben 7,5, 2022-ben (még a mostani ígéretdömping bejelentése előtt) 4,8, és 2023-ra 3 százalék a kormány által hivatalosan közzétett hiánypálya.
Azt azonban már többször – így például a Medgyessy-féle „jóléti rendszerváltozás” jelszavával elkövetett kiköltekezés esetében – láthattuk, hogy a nagy egyszeri kiadásnövelés után roppant nehéz visszafogni a folyamatokat. Mindig lesznek olyan rétegek, amelyek joggal követelik ki a nekik is kijáró emelést - és nehéz az nagy emeléssel kialakított aránytalanságokat másként korrigálni, mint egy újabb emeléssel. Ha finanszírozható…
Mindenesetre fontos látni, hogy 2022-ben a kormány tervei szerint a nyugdíjasoknak újabb kiegészítés jön a tervezettet jóval meghaladó infláció miatt, továbbá 2022 februárjában már plusz kétheti nyugdíjat is kapnak. Több jut az erőszakszervekre is: 2022 elején hathavi fegyverpénzt fizetnek a fegyveres és rendvédelmi szervezetek egyenruhás tagjainak. Nem maradnak ki a fiatalok sem: jövő januártól bevezetik a 25 év alatti dolgozók szja-mentességét is. Ez önmagában nem túlságosan nagy kieső tétel, de növeli nyilván a deficitet, és mint minden ilyen kedvezmény, nehezen szedhető vissza a költségvetési körülmények kedvezőtlen alakulása esetén, azaz az egyszeri fegyverpénztől eltérően, a bejelentett csomag több más elemével együtt tartósan beépül a következő időszak költségvetési folyamataiba.
A 200 ezer forintos minimálbér jövő évi bevezetéséről elvileg még folynak érdekegyeztető tárgyalások a forma kedvéért. Azzal viszont, hogy a kormány a „konzultáció” témakörébe betette, a kérdés politikai üggyé vált. A béremelés tényként kezelendő. Tényleges vita már csak arról zajlik, hogy a húsz százalékkal megemelendő minimálbér és a szakképzettekre vonatkozó garantált bérminimum még eldöntetlen mértékű emelése részleges kompenzálására a munkaadók milyen adózási könnyítésben részesüljenek.
Mindennek a makrogazdasági és államháztartási hatásait most számolják itthon – és külföldön is, például a hitelminősítő intézmények, a magyar tőkepiacon aktív külső szereplők.
Annyi azonban bizonyos, hogy a 2020 és 2022 közötti nagyarányú államháztartási hiányok miatti adósságnövekmény további külföldi finanszírozást igényel.
A nagy visszatérés: devizaforrást keresett az ÁKK
Az Államadósság Kezelő Központ legutóbbi hozzáférhető tájékoztatója szerint 2021. július végéig a központi költségvetés adóssága 37 836,5 milliárd forintra növekedett, ennek 82 százaléka volt forintban (nem mind rezidensek kezében).
Ehhez az adósságállományhoz adódik hozzá a három nagy ügylet nyomán a mai árfolyamon 1600 milliárd forintnak megfelelő új tétel; ezzel közel kerül a 40 000 milliárd forinthoz a bruttó államadósság. Majd meglátjuk, hogy a GDP volumenének és az inflációnak az alakulása folytán mindez a GDP százalékában mennyi lesz, de valahol a 80 százalékos érték körül mozog, ami a visegrádiak között messze a legnagyobb. Az európai statisztikai szolgálat (Eurostat) 2020. évvégi adatai szerint a cseh mutató 38,1, a lengyel 57,5, a szlovák 60,6 - a magyar 80,4 százalék.
Összehasonlításként említhető az osztrák (83 %) vagy a német (70%). Ám tudjuk, hogy az osztrák, német állampapírokat igen előnyös feltételek mellett lehet elhelyezni: a 10 éves Bund hozama mínusz 0,3 százalék. Ez a különös negatív kamatlábas állapot talán nem marad fent sokáig, mindenesetre tény, hogy a szuperolcsó finanszírozás a teljesen biztos (AAA besorolású) adósok sajátja. Az EU közös kötvénykibocsátása is nulla alatti hozamokkal járna - azaz lényegében kamatmentesen jutnak hitelhez a projektben részt vevő tagállamok, hiszen az EU nemzetközi rating-je szintén AAA. Magyarország nem ilyen piaci szereplő: a magyar állam nemzetközi besorolása BBB.
Amilyen könnyű a német államnak a lejáró adósságait és az éves deficitjét finanszíroznia, a magyar állampapírok esetében bizony a pozitív tartományban van a hozamszint. Az még mindig alacsony történelmi visszatekintésben, de emelkedő.
Ha a 2020-2022 közötti hatalmas deficittel megnövelt államadósságot továbbra is főként a hazai piacról kellene finanszíroznunk, akkor – ha egyáltalán menne a dolog – a forint hozamszintek roppantmód megemelkednének, megdrágítva ezzel az államadósság-szolgálatot.
Mindennek figyelembevételével több mint különös az Orbán-kormánynak a nyári döntése, hogy nem vesz részt a válságkezelést segítő uniós hitelprogramban. A hivatalos érvelés akkor az volt, hogy a kormány „nem akarja növelni az adósságállományt”. Azt is gyakran elmondták kormánytényezők, hogy devizahitelt elvből nem vesznek fel, mert magyar forrásból finanszírozzák az adósságot.
Ezek az érvek most semmivé váltak. Mint a korábban gyakran hallható tétel is, mely szerint az adósság nem jó.
Az ideológia fordulat mögött nyilván az áll, hogy a kormány nem számol a közeli időkben jelentős EU pénzek beérkezésével. A közös uniós hitelfelvételben való részvételt az ahhoz kapcsolt jogállami (legfőképpen: korrupcióellenes) feltételek várható nem teljesítése miatt mondta le a kormány. Azóta az uniós intézményekhez és főbb tagállamokhoz fűződő viszony nem javult. Így minden uniós forrás lehívása lassulhat. A vissza nem térítendő alap (RRF) igénybevétele nem látszik könnyűnek, és nem csupán a források felhasználásának transzparenciája, mint lehívási feltétel miatt. A közösen elfogadott EU-s elvek szerint a helyreállítási és ellenálló-képességi alap (RRF) nem a tagállami költségvetések egyszerű tehermentesítését szolgálja (arra inkább a közös hitelfelvétel alkalmas, olcsóbb adósságfinanszírozási jellege miatt), hanem modernizál, a fenntartható fejlődést szolgálja. Ezért a beterjesztett tagállami tervezetek megítélése és jóváhagyása tartalmi vitákat is felvethet a Bizottság (”brüsszeli bürokraták”) és az egyes tagállamok között. „Brüsszel” folyamatos kormányzati ócsárlása és jelentős partnerek sértegetése már ezért is teljesen felesleges, sőt kontraproduktív, a tartalmi vonatkozásokat nem is említve.
Külső egyensúlyi viszonyaink
A nagy hitelfelvétellel most hirtelen megnő az államadósság. Mivel 2020-tól eltérően immár nem csökken a GDP, így a 2012-től érvényes stabilitási törvény szerint folyamatosan csökkenteni kell a költségvetési adóssághányadot. Ezzel a jogi normával most is ütközhet a realitás (ám a jelenlegi kormány aligha enyhít az egyébként szakmailag kétes megítélésű adósságfék-törvényen, amellyel egy következő kormánynak majd rengeteg bajt lehet okozni).
Más gondok is fellépnek, megnő az államadósság devizahányad: ez most kb. 21 százalék az összes adósságon belül, ami nem számít soknak, de több, mint korábban. Egy esetleges forintgyengülés esetén a bruttó adósság forintértéke érezhetően megnőne (így aztán a stabilitási törvény szövegének való megfelelés érdekében az év utolsó napján taktikai árfolyam kialakítása válhat ismét szükségessé…).
A piaci forrásbevonás többlegköltsége jelentős. Szép számvevőszéki feladat lenne annak kiszámolása, hogy évente hány tízmilliárd forinttal növeli meg az államháztartás kiadási oldalát az EU nulla körüli-alatti és a mostani három piaci kötvény hozamkülönbsége miatt kiadási többlet.
A kötvényeket kibocsátó ÁKK természetesen joggal hangsúlyozza, hogy jelenleg még elég alacsony a nemzetközi kamatszint. Így most valóban kedvezőbben lehetett forráshoz jutni, mint ha ugyanennyi kölcsöntőkét akár csak két hónap múlva kívánnának bevonni. Az EU-konstrukcióhoz képesti többlet kamatkiadás ettől függetlenül fölös teher, és e tényre mások is rácsodálkozhatnak.
Így a hitelminősítő intézmények is. Ezek 2020 eleje óta érdemben nem reagáltak a magyar államháztartás állapotának változásaira. A bruttó adóssághányad és a devizahányad növekedése azonban nem jó előjel. Azt eddig is szóbahozták, hogy a BBB-csoporthoz képest a GDP 80 százalékra rúgó államháztartási hiányunk már eleve túl magas; de erre lehetett azt mondani, hogy az uniós tagság és az abból adódó implicit védelem kellő ellensúlyt képez. Ráadásul hosszú évekig szufficites volt a folyó fizetési mérlegünk, így a nehezen követhető gazdaságpolitikai fordulatok („unortodoxia”) ellenére nem látszott veszélyben a fizetőképesség. Újabban azonban a fizetési mérleg sem annyira fényes, mint volt az előző évtized közepén.
A három év (2020-2022) során bekövetkező deficit (2020: -8,1%; 2021: -7,5%; 2022: legalább -4,8 %) felidézi a korábbi nagy államadósság-megugrásokat. Azokat sem lehetett hazai megtakarításokból finanszírozni; a külföldi forrásbevonás elkerülhetetlen volt. A devizaadóssággal pedig ismét a külső kitettség kockázati többlete jár együtt.
A kormány ennek bizonyosan tudatában van. De amíg 2010-ben, azután 2014-ben, sőt még 2018-ban sem kellett erős ellenzékkel számolnia, más most a helyzet. A saját szavazótábor anyagi megerősítése és az ingadozó, el nem kötelezett rétegek anyagi megkörnyékezése olyan eszköz, amellyel a magyar politikában többször is éltek. A közgazdasági következményekre még jól emlékezhetünk.
