A belpolitikai helyzet egy évvel ezelőtti hirtelen átrendeződése (a „kegyelmi botrány” meg a gazdasági pangás mind nyilvánvalóbbá válása) arra ösztönözte a kormányoldalt, hogy ismét népszerűség-növelő állami beavatkozásokkal éljen. Pedig van bőven tapasztalatunk a kormányzati intervenciók több mint vegyes következményeiről.
A 2021-ben – a 2022-es választást megelőző évben – bevezetett üzemanyag-árrögzítés mérlege például igen negatív. A kútárak fixálása piaci zavarokat okozott, vállalkozásokat tett tönkre – azt láthattuk hamar. Az már elvontabb, de szintén jól dokumentálható szakmai vonatkozás, hogy a beavatkozás lerontotta a magyar gazdaság, társadalom észszerű alkalmazkodási képességét, és ezzel nagyban hozzátett az ország külkereskedelmi mérlegének romlásához.
Hasonlóan súlyosan káros nemzetgazdasági következményekkel jár mind a mai napig a „rezsicsökkentés” márkanév alatt folytatott tarifaszabályozás, amely a háztartások és érintett intézmények által fizetendő energiaárakat tartósan és jelentősen eltéríti a tényleges piaci árviszonyoktól. Ezáltal szintén ront az érintettek alkalmazkodási készségén és képességén, egyben anyagi terhet ró a közvetetten érintettek széles körére.
Ha részben láthatóak, részben szakmai elemzéssel kimutathatók a mellékhatások, akkor miért folyamodnak, folyamodhatnak ilyen eszközökhöz a kormányok?
A politikailag motivált állami beavatkozásokra politikai gazdaságtani magyarázat adható: az állami beavatkozásból fakadó előnyök azonnal jelentkeznek, egy jól meghatározott körre koncentráltan, míg az intervenció hátrányai lassan és később mutatkoznak meg, és szétterülnek a közvetve érintettek között. A kárt elszenvedők sokan vannak, de nem is mindig világos számukra, hogy hátrányok érik őket.
A lakossági energiaár-támogatás vagy bármely állami szubvenció logikája ilyen. A hatalmon levők éppen ezért alkalmazzák szívesen: a kedvezményezett tud, tudhat a neki juttatott kedvezményről, viszont elvont adat az emiatti költségvetési többletkiadás. Teher persze az államon, és így végsősorban az adófizetőn, de olyan teher, amely később lép fel, és több áttételen keresztül, nehezen átláthatóan hat. Aki sokallja az adókat, és érzékeli az állami ellátás gyengeségét, aligha van tudatában a költségvetésből finanszírozott jó dolgok és a későbbi rossz következmények közötti kapcsolatnak.
Fotó: Depositphotos
Másra teszik a terheket
Még elvontabb a téma a nagyközönség számára, ha a kormány nem maga költ a kiválasztott jó ügyre – és a kedvezményezett társadalmi célközönségre – a közös költségvetésből, hanem az üzleti szereplőkre helyezi kompenzáció nélkül a népszerű intézkedésből fakadó terheket. Aztán majd a cégek igyekeznek az őket sújtó elvonásokért a piacon kárpótolni magukat: megemelik áraikat, tarifáikat – és egyben kénytelenek elviselni a drágulás miatti forgalomvesztést, valamint a vásárlók, ügyfelek haragját is.
Ezzel a háttérrel érdemes ránézni néhány újabb ügyre. 2021 őszén, amikor begyorsult az áremelkedés, főként a politikailag különösen érzékeny cikk-csoportokban, a kormány „átmenetileg árstopot vezetett be egyes alapvető élelmiszerek esetében”. 2022 novemberében azonban nem vetettek véget az „átmeneti” helyzetnek, hanem az árkorlátozást kiterjesztették és meghosszabbították. Többszöri prolongálás után 2023. július végéig tartott a hatósági ár-maximalizálás – amelyet annak feloldása után különféle mértékű áremelkedés követett.
A Nemzeti Bank elemzői és mások is kénytelenek voltak azt konstatálni, hogy ez a kormányzati beavatkozás nem gátolta meg az árnövekedést, sőt inkább még hozzá is tett valamennyit, és legfőképpen időben eltolta az árak megemelkedését. Aki azokat a termékeket vette („csirkefarhát”), a maga szempontjából jól járt, de a rentábilis gazdálkodás követelményének kitett kereskedők más termékeken hozták be a veszteségeiket – azaz a nem listázott cikkek mind e közben drágulgattak, majd az árrögzítés végén az addig mesterségesen árazott cikkek többsége is jóval drágább lett. Itt is látszik, hogy bevezetni könnyű egy ilyen szabályozást, de már feloldani az ár-rögzítést, annál nehezebb politikai szempontból.
Ennek ellenére – jobb elgondolás híján – a kormány idén március 13-tól harminc élelmiszeri termékcsoport árazásában ismét beavatkozott. Csakhogy most nem az eladási árat magát, hanem az annak alkotóelemét képező kiskereskedelmi árrést választotta az intervenciója tárgyául. Ismét „átmeneti” intézkedésről volt szó, amitől azonban fölösleges lenne az inflációs folyamat megfékezését várni.
Mégis, az első (május végi) lejáratot megelőzően bejelentették, hogy újabb három hónapra meghosszabbítják, formai és nem tartalmi indoklással („a magyar családok védelme és az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében”). A szakmai szervezet (OKSZ) sajnálattal vette, hogy kormány szakmai egyeztetés nélkül döntött a kereskedelmi árképzésbe való beavatkozás folytatásáról, és ezzel, miként közleményük szólt, „figyelmen kívül hagyja a magyar gazdaság és a vásárlók hosszú távú érdekeit”. Az ágazati szakmai szervezet nem rejtette el álláspontját, hogy eleve hibás az intézkedés, amely nem hagyja érvényesülni a piaci versenyt.
Néhány hónap után valóban meg lehetett volna szabadulni az egésztől – de a kormány egyáltalán nem hajlandó erre. Sőt május 19-től harminc háztartási, higiéniai és szépségápolási termékre is kiterjedt az állami szabályozás.
Indoklásként adatokat hoztak fel annak alátámasztására, hogy a kereskedelmi árak rendjében való belenyúlással mérséklődött az infláció. A pénzromlás üteme kisebb, mint korábban, de egy vagy két hónap adataiból nem következik az árrés-maximalizáló állami beavatkozás célszerűsége; az ilyen intervenciók ismert módon legfőképpen csak eltolják az elfojtott infláció felszínre kerülését.
A csapda az, hogy minél később szánja el magát a kormány az egyébként is átmenetinek szánt intézkedés visszavonására, annál nagyobb lesz a vissza-alkalmazkodási sokk.
Ez bizonyosan így lesz ebben a konkrét esetben is: az újabb negyedéves veszteséges értékesítést nem minden cég bírja ki, továbbá még nagyobbra nyílik az ár-olló a rendelkezés hatálya alá vont és a piaci viszonyok szerint árazott termékek között egyazon bolton, bolthálózaton belül. Csakhogy minél közelebb kerülünk az esedékes parlamenti választás idejéig, annál kevésbé valószínű a nemzetgazdasági szempontból indokolt korrekció. Ha most májusban a továbbvitel mellett döntött a kormány, miért ismerné be az intézkedés értelmetlenségét augusztusban? Ezáltal azonban a veszteségre kényszerítő kereskedési szabály tartósul, az érintett cégek kezdenek boltokat bezárni, főleg a kisebb településeken.
Más gazdasági ág és más témakör, de bizonyos párhuzam itt is látszik: a lakossági kamatstop néven ismert kormányzati intervenció. Ennek ügye azért jött elő éppen most, mert a Magyar Bankszövetségbe tartozó néhány bank az Alkotmánybírósághoz fordult a szabályozás alaptörvény-ellenességének a megállapításáért.
Ritka, amikor magyarországi pénzintézetek, amelyek erősen regulált vállalkozások, az állami intézményektől nagymértékben függenek, mégis jogi utat választanak. Most is sokan találgatják, hogy miért éppen most, és miért ebben az ügyben döntöttek így.
Ettől függetlenül a beadvány okkal született meg, hiszen egy olyan rendelkezésről van szó, amelynek a létoka és hivatalos indoklása miatt nem kellene léteznie. A beadvány felidézi, hogy a kormány még 2021-ben, a Covid-veszélyhelyzetre hivatkozva vezetett be kamatstopot a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre 2022 elejétől, hivatkozva az akkor már javában emelkedő infláció miatt növekedő kamatokra. Ez is tehát a választás előtti intézkedés, amelynek különösebb kapcsolata nem volt a járvánnyal.
A lényege: a lakossági lakáshitelek (idővel növekvő) körében a kamatfordulókor nem a szerződésben szereplő módon, az éppen aktuális piaci (BUBOR-tól függő) mérték szerint változik a kormányzati döntéssel, hanem annál kedvezőbb módon. Ha a szerződés szerinti fordulóponton az akkori BUBOR mondjuk 6 százalék, és a magánjogi szerződésben BUBOR plusz 3 százalék a vállalt kamatteher az ügyfélen, akkor állami intervenció nélkül 9 százalék lenne a következő fordulóig a kamat; csakhogy a rendelkezés miatt csak a 2021. októberi 2,02 százalékos BUBOR-ral kell számolni. Az pedig 6+3 helyett 2,02+3 százalékos, igen kedvező kamatot eredményez.
Az állami intervenció nagy kedvezmény azoknak, akik korábban nem vállalták a rögzített (fix) kamatozással járó szerződést, amely kissé magasabb kamatozású volt, mint az akkori éppen fennálló, de sejthetően növekedésre hajlamos állapot, mondjuk 3 százalék – tehát prudens, gondos módon jártak el. Akik viszont az akkor még kisebb fennálló kamatszint alapján, rövid távú döntést hoztak, nem védve magukat a kamatkockázattal szemben, később sokkal rosszabbul jártak (volna). Csakhogy jött az állam, és a banki nyereség terhére kimentette őket.
Az ügy önmagában sokféle tanulsággal jár (miként neveli le a hatóság a lakosokat az előretekintő, prudens gondolkodásról; hogyan lehet egy rétegnek kedvezni az üzleti szereplők kontójára). Az nem mondható, hogy e politikai indíttatású jócselekedetnek ne lenne makrogazdasági hatása. A magánjogi szerződésekbe való belenyúlással eleve mérséklődik a hitelintézeti nyereség, ami adóemeléshez vagy költségszint-emeléshez hasonló hatású, így a következő ügyfeleknek kissé drágább lesz a hitelfelvétel. És ehhez járul a roppant fura indoklás: a Covid. Még 2025-ben is... És a jogos bankári aggály, hogy ilyen alapon még további be nem látható időkre nyakukon marad egy 2021 októberi tényállapot mint szerződéses elem.
Az említett ügyek is jelentős mértéket képviselnek, de az ilyen jellegű állami intervenció kiterjedtsége messze túlterjed néhány ágazaton. Rámutat arra, hogy a tartós makrogazdasági kiegyensúlyozatlanság (így az államháztartás évtizedek óta tartó deficites jellege, a forint hosszú idők óta érvényesülő külső-belső értékvesztése) elkerülhetetlenül előidéz olyan piaci zavarokat, amelyeknek a töredéke sem lépne fel rendben lévő makro-viszonyok mellett, és ha mégis piaci zavar támadna, az érintettek szűk körének adható fogyasztóvédelmi vagy szociális támasz. Ehelyett elburjánoztak a mikrogazdasági beavatkozások, a maguk esetlegességével.
Mivel indíttatásuk egyértelműen politikai, így bármi lenne is a közgazdasági elemzés eredménye, a kormányzat attól teljesen függetlenül vezet be és (sokkal körülményesebben) szüntet meg hatósági intézkedést. Közben sérül a jogrend, de mindenképpen a jogbiztonság, intézményi stabilitás, és romlik az üzleti klíma. Ez a működési rend nincs ingyen.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
