A magyar gazdaság és különösen a magyar ipar gyengélkedésének egyik gyakran hivatkozott indoka a német gazdaság mostani gyenge teljesítménye. Németországot hívták korábban is Európa beteg emberének, aztán túljutott a nehéz korszakon erőteljes belső munkaerőpiaci, oktatási reformokkal, valamint a munkaképes korú bevándorlás következtében (annak jelentős részéért egyébként az EU új tagállamai voltak felelősek, újabban pedig az ismert körülmények között az ukránok). Az utóbbi években ismét felléptek gazdasági növekedési gondok, ezek között nálunk a legtöbb szó a járműiparról esik, amelyhez a magyar (meg a szlovák, cseh) ipar sok szállal kötődik.
Nem kenhet mindent a németekre Magyarország
Leegyszerűsítés lenne azonban a magyar ipari teljesítmény immár tartós gyengélkedését Németország ütemvesztésével magyarázni, pedig kormányzati körökben – nyilvánvaló felelősség-áthárító szándékkal – ez most az uralkodó narratíva. Ha tényleg így lenne, akkor persze visszakérdezhetnénk: mit tettek az egymást követő magyar kormányok a tudottan kockázatos egy-partneri függés ellen? Amire az őszinte válasz: semmit, sőt újabb és újabb költségvetési támogatásokkal és jogszabályi kedvezésekkel a 2010-es évek óta tovább erősítették a német relációs kitettséget. Valójában még más nemzeti hátterű feldolgozóipari cégek ideédesgetésével is fokozódott a német járműipari konjunktúrától való függőségünk, hiszen a villamosipari ágazatba sorolt akkumulátorok, akku-alkatrészek itteni gyártásának egy része ugyanazon autóipari termékkörhöz kötődik. A kormányzati magyarázkodás szerint a mostani autóipari dekonjunktúra a bajaink forrása, ám ez átmeneti jelenség, és utána folytatódik a fellendülés.
Ez azonban leegyszerűsítő, és nem is helytálló értelmezése a magyar szituációnak. Ami azért gond, mert a téves vagy hiányos helyzetértékelésre épülő megoldások nem fognak bejönni. Például az, hogy amint a német gazdaság erőre kap, az majd automatikusan magával húzza a magyar gazdaságot is. Ebből csak annyi igaz, hogy a német járműiparban beállhat javulás, és ez esetben a szorosan kötődő magyarországi cégeknek is jobban megy majd. Most viszont már ott tart a kormányzati narratíva, hogy nemcsak véget ér iparunk mostani úgymond átmeneti gyengélkedése, hanem akár „egymillió autó” éves termelésével hamarosan szintet lép a kormány által kiemelten támogatott autóipar.
Az biztos, hogy egy vagy több szakmai terület dinamizálódása nagyon ráférne az ipari termelésre, amely kiábrándítóan alakul egy ideje.
A hazai ipari termelési adatok trendszerű, immár évek óta tartó mérséklődését valóban legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, és annak is a járműgyártást és az akkumulátor-termelést magába foglaló területei húzzák vissza. Ami persze még indokoltabbá teszi a kritikai megállapítást: iparunk nem vált kellően diverzifikálttá, és így ciklusállóvá.
Hogyan jutott ide a német gazdaság?
De ha már ez a helyzet, még inkább tanulnunk kellett volna a német gazdasági folyamatokból. Az ottani ipari ütemvesztés ugyanis nem az utóbbi évek jelensége. Nézzük meg, hogy mi is történt a német gazdaság fontos ágazataiban hosszabb időtávot véve.
Láhatóan hosszú trendet követ a német ipari teljesítmény mérséklődése. A korábbi évtizedekben még valóban növekedési motor volt az ipar, a maga nagy exporthányadával, de történtek olyan fordulatok, amelyek következtében a nagyhagyományú ipari tevékenységek teret vesztettek. A Covid miatti leállás egyszeri jelenségnek is felfogható, bár az általa okozott életmódváltozás velünk marad tartósan, és érinti például az automobilitást is. Mint ahogy egyszeri ügy az Egyesült Királyságnak az EU-ból való kikerülése, ami szintén hátrányosan befolyásolta Németország (és egyéb EU-tagok) kiviteli pozícióit. Tragikus fordulat volt az Ukrajnát ért második, immár nyílt agresszió 2022-ben, amelyet követően az Oroszországba irányuló német kivitel összeomlott.
Érdekes viszont, hogy a német gazdaságnak a többi euróövezeti országba irányuló exporttevékenysége lendületesen nőtt éveken keresztül, és még annál is erősebben a kelet-közép-európai országokba, valamint az Egyesült Államokba irányuló kivitel. Az utóbbi azonban megszenvedi most a vámügyi fordulatokat. Másfelől viszont a német ipar „európaizálása” minden bizonnyal folytatódik, fontos új tendenciaként.
A német ipari szerkezeten belül nagy átrendeződési folyamatok zajlanak, amelyeket elrejt az átlag alakulása, a termelési és kiviteli adatok trendszerű gyengülése. A járműipar térvesztése régóta tart. A Kínába irányuló export különösen meredeken esett vissza. Újabban Németország többi jelentős értékesítési piacáról, így Dél- és Kelet-Ázsiából is gyengébb adatok jönnek. De ez nem vadonatúj ügy a járműipar számára: a német autók globális kivitele 2016 után stagnált, 2019-től csökkent, majd jött a világjárvány és azzal a globális ellátási láncokban a szűk keresztmetszetek fellépése, különösen a félvezetők esetében. Csak 2023-ban állt helyre a piac, akkorra tudták a német autóeladások meghaladni a világjárvány előtti szintet.
Más iparágak viszont ettől eltérő pályát követtek. A német gyógyszeripari termékek iránt például erősödött a kereslet, és nemcsak a világjárvány idején. Az energia 2021-től bekövetkező megdrágulása ugyanakkor a hagyományos vegyipar és az egyéb nagy energiaigényű ágazatok nemzetközi versenyképességét visszavetette. Az energiaigényes cikkek gyártásának esése a teljes ipari termelés indexét látványosan lehúzta.
Fotó: Depositphotos
Az addigi orosz (szovjet) energetikai kapcsolatok összeomlása valóban megrázta a német ipart. Ebben a nehéz helyzetben az egyik lehetséges reakció az, amit a magyar politika sugall nekünk belföldön, meg az európai diplomáciai térben: „az elhibázott brüsszeli szankciók a felelősek”, és inkább helyre kellene állítani az orosz energetikai kapcsolatokat. A másik irány viszont a szerkezetváltás, és ebben két éve sokat haladt előre a német üzleti élet: mielőbb meg kell szabadulni a nagy energiaigényű termékektől, gyártási kultúráktól, és szembe kell nézni azzal, hogy a hagyományos termékek és eljárások (legacy technologies) felett eljárt az idő.
Ám az is igaz, hogy a német energetikai rendszer modernizálását hosszú időn át elhanyagolták, talán éppen a relatíve olcsó orosz energia miatti korábbi hamis biztonságtudatból. Az egész infrastruktúrára vonatkoztatható, hogy Németországnak most kellene bepótolni mindazt, amit korábban elmulasztott, vagy amit alávetett az államháztartási egyensúlyt javító gazdaságpolitikának.
A német gazdaság mai gondjai között azonban nem az energia drágasága és az annak a német termékek nemzetközi ár-versenyképességét lerontó hatása az elsődleges. A Világgazdasági Intézet (Kiel), az IMF, több más intézmény elemzése szerint a bérköltségek emelkedése az, ami főként okolható az exportképesség romlásáért. A francia, spanyol konkurensekhez mérve jelentős a béregységköltség (unit labour cost) növekedése: a munkatermelékenységhez képest nagy a béremelkedés. A jelenség mögött komoly és tartós munkaerőpiaci gondok húzódnak meg, így az, hogy a társadalom általános elöregedésével együtt a munkaerőállomány is korosodik.
Ezen nehéz segíteni. Viszont az infrastrukturális fejlesztés és a védelmi iparok felfuttatása új szakaszt nyit, és abban a megújuló szerkezetű német iparnak lesznek esélyei. Nagyobbnak néz ki a fiskális politika élénkítő hatása, mint a trumpi vámpolitika lerontó következménye, legalább is ezt jelzi a német pénzügyi piacok jó állapota, a profitkilátások alakulása. A makrogazdasági előrejelzésekben 2026-ra növekvő GDP szerepel, azt feltételezve, hogy a védelmi kiadások a GDP 3 százalékára emelkedne jövőre, és az új infrastrukturális alap forrásait is kezdik felhasználni. Mindez komoly fiskális ösztönzést fejt ki még akkor is, ha a költségvetési pénzek felhasználása a gyakorlatban késésekkel jelenik majd meg az üzleti adatokban.
A makro számítások szerint jelenleg negatív az ún. output-rés, azaz potenciális szintje alatt teljesít most a német gazdaság, bővel léteznek kihasználatlan kapacitások, így jelentős inflációs hatásról nem kell tartani. Az államkötvények kamatszintje azonban emelkedhet. És továbbra is az egyes számú problémakör a munkaerő mennyisége és termelékenysége. A Covid után bevezetett munkahelymegtartó intézkedések és a társadalmi változások együttes hatására veszített rugalmasságából a munkaerőpiac. Majd kiderül, hogy a kormány és a társadalmi partnerek vitáit követően milyen reformok hajthatók végre a munka világában.
Mit érez meg ebből Magyarország?
A folyamatoknak a fentiek szerinti alakulása esetén vajon fellép-e impulzus a magyar gazdaságra nézve? Ebben érdemes nagyobb visszafogottnak lenni.
A német járműipartól nem várható termelésnövekedés, abban az ágazatban tehát kár lenne általános élénkülést várni. A szűkös és drága munkaerő miatt azonban folytatódhat a németországi kapacitások külföldre települése. Annak elsődleges céliránya Kelet-Közép-Európa, noha a gyors robotizáció miatt a mi térségünknek a közvetlen bérköltségekben fennálló előnye veszít a jelentőségéből.
A németországi energiaigényes fázisok kitelepítésében nincsen hazánknak komparatív előnye.
Ahol az EU keleti pereme és benne hazánk számára nyílhat új tér, az a védelmi ipar, a várható megrendelésbőség miatt. A katonai programokba való bekapcsolódásnál viszont erősek a biztonsági szempontok, így például az, hogy a kínai vagy pláne az orosz üzleti, diplomáciai jelenlét mekkora a potenciális bedolgozó gazdaságban. Ezekben a vonatkozásokban a mai magyar helyzet egyáltalán nem előnyös.
Nagy lehetőségeket rejt a lerombolt ukrajnai infrastruktúra remélt mielőbbi újjáépítésében való részvétel. Annak is azonban komoly politikai, biztonságpolitikai előfeltételei lennének. A jelenlegi magyarországi kormánykurzus nehezen helyrehozható károkat okozott a maga Ukrajna-politikájával, ezért félő, hogy a hazai cégek versenyhátrányt szenvednek el a jövőbeli üzletekért folyó küzdelemben.
A magyar gazdaságnak, azon belül a feldolgozóiparnak a dinamikája alapvetően tehát azon múlik, hogy a nagy európai trendekbe miként tudnak a gazdasági szereplők bekapcsolódni, az értékláncokban a mainál értékesebb, nagyobb hozzáadott értékű tevékenységekkel benne lenni. Sokkal kevésbé lehet a német gazdasági élénkülés tovaterjedésére, kereseti oldali szívó hatásaira és így mintegy automatikus német húzóerőre számítani.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
