Egy nappal azelőtt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta az előző havi, januári fogyasztói árindexet, a nemzetgazdasági miniszternek hirtelen nagyjelentőségű közlendői támadtak az árak és az árpolitika ügyében. Talán csak nem megkapta a közérdekű adatokat a hivatalos közzététel előtt? Vagy csak megálmodta, hogy a decemberi elég aggasztó inflációs indexet is felülmúlja a januári?
Mindenesetre Nagy Mártonnak volt mondanivalója, mégpedig annak előre vetítése, hogy a kormány szükség esetén ismét beavatkozik a fogyasztói árakba.
Az ilyen gazdasági fordulat (valójában időbeli visszafordulás) bejelentéséhez a Facebookot gondolta alkalmas platformnak. Nem mintha az országos ügyek ilyen formában való közzététele hungarikum lenne; Trump az első elnöksége alatt gyakran a Twitter (aktuális nevén: X) szerény karakterszámú platformján jelentett be súlyos vámpolitikai döntéseket.
A gazdasági miniszter nem volt egyedül az árak miatt aggodalomban. A miniszterelnök arra jutott néhány hete, hogy „vérlázító, ami a benzinkutakon történik”. Amikor tehát Nagy Márton reggeli posztjában szóba hozta az újabb kormányzati beavatkozás lehetőségét, a szaksajtó és az érintett iparági szövetségig mindenki egyöntetűen arra következtetett, hogy már megint előveszik az üzemanyagár-rögzítés rossz emlékű eszközét. Az ATV érdeklődésére azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya aznap tisztázta, hogy Nagy Márton ez esetben az élelmiszerárakra gondol, és nem az üzemanyagra.
Egyébként is fura volt, hogy Orbán pont a benzint hozta szóba vérlázító ügyként, hiszen az év eleji üzemanyag-drágulásnak éppenséggel a kormány által megemelt adótartalom volt a fő oka.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Ilyen kommunikációs előzményeket követően tette közzé a KSH a fogyasztói árak januári alakulásának adatait. Az irány nem, a mérték azonban okozott meglepetést az elemzői körben. Azt lehetett tudni, hogy a 2024 végi inflációs gyorsulás nem áll meg az újesztendő első hónapjában. A nagysága azonban bőven meghaladta a várakozásokat.
2025 januárjában a fogyasztói árak éves összevetésben 5,5 százalékkal, decemberhez képest átlagosan másfél százalékkal emelkedtek: ez bizony komoly árszint-növekedés.
A KSH által készített különféle mutatók értékeinek eltérései abból adódnak, hogy a lakosság által vásárolt termékek eltérő kosarain mérik az árak változását, illetve a harmonizált árindex esetében az EU-n belüli összehasonlítást szolgáló mérési módszertant alkalmaznak.
Az 5,7 százalékos januári index továbbra is az európai inflációs felsőházában tart minket.
Ami a leginformatívabb az éves folyamatok alakulását illetően, az a maginfláció mutató. Míg a hazai módszertan szerinti teljes fogyasztói kosárra vonatkozó januári árindex 5,5 %, amire kihatnak a gyorsan átárazódó tételek (üzemanyag, feldolgozatlan élelmiszer), addig a maginflációs mutató mentes ezektől, valamint az állami árszabályozás alá eső tételekről. Az MNB ezért különös figyelemmel kíséri, mint ami a leginkább alkalmas a keresleti/kínálati viszonyok jellemzésére.
A maginfláció januári értéke az egy évvel korábbi szinthez mérve 5,8 százalék, ami önmagában is figyelemre méltóan nagy érték, az pedig, hogy a maginflációs kosár 1,4 százalékkal drágult egy hónap alatt, különösen aggasztó. Az ebben lefedett termékkör legnagyobb része szolgáltatás: piaci és közületi. A szolgáltatási kör év eleji jelentős drágulása arra utal, hogy széles körű, kiterjedt áremelkedés zajlik a magyar gazdaságban.
Erre lehet következtetni az MNB inflációs elemzésének a szolgáltatás-árak alakulásáról szóló része alapján. A piaci szolgáltatások most a tavaszi bázist 9,6 százalékkal múlták felül, az előző hónaphoz mérve pedig 2,3 százalékkal nőttek az árak, az pedig jóval meghaladja a 2024 januári átárazást, sőt a száguldó árakat hozó 2023-as év januári indexét is.
Fotó: MNB
A mostani index értelmezéséhez érdekes adalék, hogy a korábbi, gyors növekedési szakaszban, a 2019-el záruló évtizedben átlagosan fél százalékkel nőttek meg a januári szolgáltatási árak, tarifák. Ezt a mostani egy havi megugrást természetesen nem kell kivetíteni az egész évre, sőt a meghirdetett szolgáltatási tarifák általában maradnak az év során – hacsak nem merülnek fel jelentős piaci vagy szabályozási változások. A mobiltelefon- és internetelőfizetéseknél például volt tavaly ősszel tarifacsökkentés, de átmeneti jelleggel.
Az idei éveleji emelkedésbe az is belejátszott, hogy a bankok a pénzügyi tranzakciós illeték emelésének következményeként megnövelték januárban a lakossági számlavezetési díjakat. Az MNB számítása szerint a telefónia és a bankok díjait leszámítva a piaci szolgáltatások havi árváltozása „csak” egy százalék, a 2024-es évben mérttel azonos.
Azonban már a tavalyi szolgáltatásdrágulás is nagy volt.
Láthattuk, hogy a 2024-es általános áremelkedésben is komoly szerepet kapott a piaci és állami szolgáltatások drágulása. Most, 2025 elején egy évre visszanézve azt mutatják az adatok, hogy a szolgáltatások (a posta különösképpen, lakbér, autójavítás, sportbelépők) nagyobb ütemben nőttek, mint az átlagos élelmiszerárak. Azok 12 havi árindexe 6 százalék a KSH kosarán – ezen belül azonban a tej, tojás, étolaj, vaj sokat drágult egy év alatt.
És igen, az üzemanyag is érzékelhetően drágult, noha a világpiacon nem volt ez idő alatt érdemi áremelkedés dollárban, euróban. Nálunk viszont az állami elvonások viszont nőttek, valamint a forint is tovább gyengült.
Miért ők panaszkodnak?
Ez pedig átvezet a kormánypolitika szerepére. Azért különös a politika csúcsáról hallani a panaszkodást az árak növekedését illetőn, mivel az árszintet felhajtó tényezők között ott találni a kormányzati döntéseket vagy azok nem szándékolt következményeit.
A minimálbér, garantált bérminimum emelése mindig mint az állam szociális érzékenységének bizonyítéka jelenik meg. Csakhogy a nominális béremelés költségemelkedést is hoz magával, különösen a nagy bérhányadú területeken, így a személyes szolgáltatásokban, a többletköltség pedig árfelhajtó hatású. A forint árfolyama az euróval és különösen a dollárral szemben gyengébb volt most januárban, mint korábban – ez is árdrágító hatású, amiért nehéz lenne külső tényezőket vagy a kereskedők mohóságát indokként megnevezni.
Mégis, ilyen háttérrel jelent meg újra az árakba való beavatkozás ötlete. Az ötletelés mostani állapotában nehéz kitalálni, hogy melyik termékcsoport lesz a célkeresztben, és milyen piaci következmények lépnek fel.
A 2021-től követett ár-intervenciós kísérletek megmutatták, hogy az inflációs nyomást ezekkel az eszközökkel nem lehet mérsékelni, csak szétteríteni és időben kitolni.
Ezt nyilván tudják az illetékes kormányzati szerveknél is. De ha a kommunikációs kormányapparátus azt hozza ki, hogy a fogyasztók (és potenciális választók) jelentős körében az ár-stop vagy valami hasonló intézkedés – a nagytőke elleni fellépésbe csomagolt állami gondoskodás jellegével – népszerűnek látszik, akkor ismét félre tehetik a szakmai szempontokat.
Csakhogy akkor még nagyobb az esélye, hogy a teljes fogyasztói kosáron mért árszint nem fog mérséklődni az év eleji megugrást követően, hanem – és ez a jobb eset – beragad az infláció. Az elemzők most mindenesetre némileg feljebb viszik idei inflációs várakozásaikat. És akkor még nem számoltak azzal, hogy a trumpi vámpolitika és a vámfenyegetésekkel való politizálás következményeként milyen költségoldali drágulás léphet fel Európában, benne a magyar gazdaságban. Mindenképpen át kell írni az ár-prognózisokat.
Amit nehezebb előre látni, az a kormánypropaganda és az általa előkészített állami intervenció hatása. Ismét egy olyan kockázati tényező, amelyet sokkal nehezebb prognosztizálni, mint a gazdasági folyamatokat.
