Az emberek többsége bizonyára emlékszik az első, nyögvenyelősen elkészített szakmai önéletrajzára, amiben minden potenciálisan releváns információt megpróbált feltüntetni, hogy ne legyen kínosan üres az az egy oldal, amit elvárásként maga elé képzelt. Egyetemi hallgatóként könnyen előfordulhat, hogy az első CV-t nem is a munkaerőpiacra szánja az ember, csupán valamilyen pályázat keretében követelik meg tőle. Egyikünk emlékszik, hogy pár hallgatótársával eltökélt szándékuk volt egyetemi demonstrátornak jelentkezni az első tanév végén, amikor szembesültek az első CV-k zavarba ejtő problémájával. Végtelenül frusztrált minket, hogy a hallgatói státuszunkon túl aligha van bármink, amit felmutathatnánk, pedig még nem is a munkaerőpiacra készültünk kilépni.
Az egyetemek számos szakmai lehetőséget kínálnak a hallgatóiknak a szigorúan vett képzési kereteken kívül is. Hallgatói szervezetek tucatjai várják a lelkes tagokat a közös szakmai fejlődés, és közösségi élmények megélésének reményében, vannak oktatók, akik kutatásokba igyekeznek hallgatókat bevonni, az Erasmus pedig egy örökzöld lehetőség a diákok számára, hogy a képzésre való jelentkezés során vállalt kötelezettségeken túl is aktivitást mutassanak. Mégis felmerül a kérdés, hogy mindezeket a lehetőségeket elegendőnek találják-e a hallgatók arra, hogy a tanulmányaik végeztével biztosított és zökkenőmentes legyen a munkaerőpiaci elhelyezkedésük, hogy a munkaadók elégedettek legyenek az eléjük csúsztatott szakmai önéletrajz láttán.
A KSH adatai (1) azt mutatják, hogy 2009 óta a 20-24 éves korosztályban a foglalkoztatottak száma, ami feltételezhetően magában foglalja az alapszakos hallgatók túlnyomó többségét, növekedést mutatott. 2016 IV. negyedévében érte el a legmagasabb értéket, ekkor ebben a korosztályban 291,4 ezren dolgoztak, attól kezdve viszont egy enyhe csökkenés látható (1. ábra). Eközben a 25-29 éves korosztály esetében, amit viszonyítási alapként használunk fel, egy átmeneti csökkenést követően a 2009-es érték környékén, 500 ezer fő körül stabilizálódott a foglalkoztatottak száma az utóbbi években.
Nemcsak a foglalkoztatottak száma, hanem az aktivitási ráta is látványos növekedést mutat a vizsgált időszakban a 20-24 évesek körében (2. ábra). Az aktivitási ráta a foglalkoztatottak és munkanélküliek összege a munkaerőállományhoz viszonyítva. A ráta növekedése tehát azt jelenti, hogy az említett korosztály képviselői egyre nagyobb arányban lépnek a munkaerőpiacra, és válnak foglalkoztatottá vagy aktív munkakeresővé.
Mindeközben a munkanélküliségi ráta változása nagyon hasonló képet mutat a két korosztályban (3. ábra), bár míg a 20-24 évesek esetében a ráta negyedévente átlagosan 0,3 százalékponttal csökkent 2009 I. és 2019 IV. negyedéve között, addig a 25-29 évesek körében ez az átlagos csökkenés 0,1 százalékpont. Továbbá az ábrán az is látszik, hogy a koronavírus járvány munkaerőpiaci hatásai erősebben érintették a 20-24 évesek csoportját, ami alapján arra következtethetünk, hogy az ezen korosztály által betöltött munkakörök jóval kitettebbek a gazdasági visszaeséseknek. Ez persze érthető, hiszen a munkáltatók először a fiatalabb, tanulatlanabb, kevesebb tapasztalattal rendelkezőket küldik el, és ebben az esetben még az egzisztenciális probléma is kisebb, nincs családjuk, mozgékonyabbak.
A 20-24 éves korosztály természetesen nem csak egyetemi és főiskolai hallgatókat fed le, így messzemenő következtetéseket a fenti adatok alapján a hallgatók helyzetével kapcsolatban félrevezető volna levonni. A KSH fiatal munkavállalók helyzetét vizsgáló kiegészítő felvételei (2) azonban azt mutatják, hogy a nappali tagozatos hallgatók egyre nagyobb arányban jelennek meg tanulmányaik mellett a munkaerőpiacon. Az alábbi ábra adatai azoknak a 20-24 éves nappali tagozatos hallgatók munkavégzés szerinti arányait mutatja be, akik a szorgalmi időszakuk közben rendszeresen, alkalmanként, vagy nem dolgoztak a felvétel időpontjában. Az adatok azt mutatják, hogy az elmúlt 15 évben jelentősen megnövekedett azoknak az aránya, akik tanulmányaik mellett munkát vállalnak. Azoknak az aránya, akik semmilyen formában nem dolgoztak, közel 25 százalékponttal esett 2006 IV. és 2018 IV. negyedéve között.
A legfrissebb felvételből továbbá az is kiderül, hogy az iskolai végzettség szerint hogyan alakul a szorgalmi időszak közbeni munkavállalás. A következő ábra azt mutatja be, hogy a teljes mintában, ami a 15-29 éves korosztályt fedi le, miként alakultak a végzettség szerinti megoszlások.
Az időbeli összehasonlítás az adatok hiánya és a módszertanok eltérése miatt nem lehetséges, azonban ezen adatok alapján is elmondható, hogy a munkavállalás legnagyobb mértékben a főiskolai, egyetemi, PhD hallgatókat érinti, ennek a csoportnak közel 50%-a dolgozik a tanulmányai mellett. Az, hogy a csoporton belül mekkora az alap- és mesterszakos hallgatók aránya, nem derül ki a közölt adattáblákból.
Az adatok tehát azt mutatják, hogy a 20-24 éves korosztály képviselői egyre nagyobb arányban érzik úgy, hogy munkát kell vállalniuk akár tanulmányaik mellett is. Tapasztalataink alapján ennek oka nem csak a pénzkeresés, és nem is csak az a félelem, hogy a hallgatók nem kapnak később állást szakmai gyakorlat hiányában. Ez utóbbi esetében persze kétségtelenül jelen van az a szempont, hogy a vállalatok, a humán erőforrás menedzserek már referenciát szeretnének, és nem akarják vállalni a munkára való tanítás költségét. Emellett azonban legalább olyan fontos szempont, hogy a hallgatók nagyon sok esetben nem tartják kielégítőnek az egyetemek nyújtotta képzés gyakorlatorientáltságát. Ez nem az egyes egyetemi oktatók hibája, hanem az egyetemeken az elmúlt időszakában kialakult képzési rend válsága, ami nem csak magyar jelenség, felismerhető a világ minden részén.
A hallgatók az egyetemmel szakmát, hivatást választanak, azt szeretnék gyakorolni már a legelejétől kezdve, részt szeretnének venni annak művelésében a maguk szintjén. Ehhez természetesen tudásra van szükség, aminek egyik formája a formális egyetemi oktatás: az előadások és szemináriumok rendszere. Ezt azonban érdemes kiegészíteni más formákkal is, olyan konkrét projektekkel, gyakorlati ismeretekkel, amelyek azonnal és közvetlenül hasznosíthatók, és amelyek folyamatos ösztönzést adnak a hallgatóknak a tanulásra. Az a típusú munka, amit az egyetemisták végeznek a munkahelyeken az esetek döntő többségében erre nem alkalmas. Ott jelentős részben olyan tevékenység folyik, amit középfokú végzettséggel is el lehet végezni, és ami nem készít fel a diplomás életre.
A hazai egyetemek között sok olyan van, amelyik elkezdett új típusú képzési formákat beépíteni a képzésébe, és sok helyen van szakmai gyakorlat, de ennél valószínűleg mélyebb együttműködésre van szükség a vállalati-intézményi szféra és az egyetemi világ között. Az egyetem, az universitas a szakmák irányításának legmagasabb szintje, és az irányítás azt jelenti, hogy a szakmát a globális közjó irányába vezeti. Nem arra van szükség, hogy a vállalat alkalmazza a hallgatót gyakornokként, ami Magyarországon jellemzően azt jelenti, hogy alacsony bérű munkaerőt lát benne, akit időlegesen lehet alkalmazni, hanem hogy az egyetem a vállalati gazdálkodás fejlődéséhez járuljon hozzá például a hallgatóin keresztül.
Az egyetem-vállalat-hallgató hármasság keretében az egyetemeknek érdemes olyan oktatási formákat kialakítani, amelyekben a vállalatok szervesebben tudnak kapcsolódni az egyetemeken folyó szakmai műhelyekhez, létrejön egy olyan szoros együttműködés, amelyik nem engedi, hogy az egyetemek elszakadjanak attól a szakmai közegtől, amelyiknek a fejlődését segíteniük kell, illetve a vállalatok vagy más intézmények is elismerik az egyetemi teljesítményt. És nem utolsósorban a hallgatók sokkal szervesebben, kisebb zökkenővel kerülnek ki az iskolapadból az üzleti szférába, jobban érzékelik tanulmányaik értelmét.
Karl Jaspers német filozófus a 20-as években foglalkozott az akkori egyetemek válságával. Három alapeszmét fogalmazott meg az egyetemek megújításával kapcsolatban, ezek között a második szerint az egyetem lényege a tájékoztatás „a szellemi foglalkozások” eszméi irányában. E szellemi foglalkozások csakis akkor tudják a tevékenységüket magas színvonalon kiteljesíteni, ha e tevékenység „az emberi lét egészére (a lelkipásztorságban, orvosi tevékenységben, pedagógiai cselekvésben, igazgatásban és bíráskodásban) vonatkozik.” E szellemi foglalkozásokban éppen ezért kulcsfontosságú „a mindenkor sajátlagos hivatáseszme belsővé válása, amely nem engedi, hogy a feladatokat bizonyos véges célok érdekében gépezet módján végezzük el.” (idézi Schwendtner, 2016) A hivatáseszme közvetítéséhez, azaz ahhoz, hogy a szakma gyakorlása a közjót szolgálja, csak akkor van lehetőség, ha a fiatal szakemberek nevelésében és oktatásában az egyetemi és a nem-egyetemi szféra közötti határvonalak sokkal könnyebben átjárhatóvá válnak. Ebben tud segíteni a hallgatók különböző típusú munkavégzése.
A cikk módszertani hátterét a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdaságtani Szakosztálya által gondozott fejlodesgazdasagtan.hu honlap tartalmazza.
Lábjegyzetek:
(1)
//www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_mef006.html
//www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_mef033.html
//www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_mef027.html
(2)
//www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/fiatalok/fiatalok06.pdf
//www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/ifjusag_munkaero_piac.pdf
//www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_fiatalok9_12_02_02a.html
(3) A minta 247,4 ezer megkérdezettet tartalmazott.
(4) A felvételek különböző bontásban közölték az eredményeket, a dolgozók teljes csoportja a 2006-os felvétel esetében azokat is magában foglalja, akik csak a szünetben/a szorgalmi időszakban és a szünetben egyaránt dolgoztak.
(5) A minta 315,4 ezer megkérdezettet tartalmazott.
(6) A minta 587,4 ezer megkérdezettet tartalmazott.
