Előző két cikkem végén tettem fel a költői kérdést, hogy a vakcina-regisztrációról miért nem küldenek automatikusan egy visszaigazoló emailt? Elég sokan feszegethettük ezt az igényt, mert csodák csodájára megérkezett a megoldás. Müller Cecília csütörtökön bejelentette, hogy elindult egy oldal, ahol mindenki leellenőrizheti, hogy sikeres volt-e a regisztrációja. Alig 8-10 kísérlet és néhány óra türelmes próbálkozás után a rendszer egyszer csak beengedett és megtudtam, hogy regisztrálva vagyok. Bocsánat, de ez a színvonal 2021-ben már elég gagyi - de legalább 3 hónap után megnyugodhattam, hogy előbb-utóbb csak sorra kerülök. Hurrá, lehet örülni. Örülök is.
Azért az örök elégedetlenkedőkben mégis csak felmerül, hogy biztosan rendben van itt minden? A legnyilvánvalóbb problémákat precízen foglalja össze a 24.hu cikke.
Én most ezen túl csak két költség-jellegű és egy elvi jellegű problémára szeretnék kitérni.
Ugyan nem vagyok informatikai szakértő, de nekem gyanús, hogy a jelenlegi helyzetben sikerült az illetékeseknek a rosszabb szolgáltatás - drágább megoldás kombinációját megtalálni. Volt rá több mint 3,5 hónapjuk. Azt, hogy ebből mennyi idő volt a gondolkodás és mennyi a fejlesztés időigénye már csak ők tudhatják, de tekintve a feladat nagyságrendjét és a végeredmény színvonalát, a fejlesztés időigénye nem lehetett több, mint 1-2 hét.
De miért gondolom, hogy ez a drágább megoldás? A megoldandó probléma az volt, hogy az állampolgárok ellenőrizhessék, hogy szerepelnek-e az oltásra regisztráltak adatbázisában. Most olyan alternatívákkal nem törődnék, hogy az állampolgárok személyesen is befáradhattak volna valami hivatalba, ahol némi várakozás után élőben megmondta volna nekik egy ügyintéző, hogy igen vagy nem. Nézzük a két leginkább életszerű lehetőséget.
- Az adatbázisból a rendelkezésre álló email cím alapján küldhettek volna minden regisztráltnak egy emailt, miszerint szerepel a listán. Ha nagyon figyelünk az adatvédelemre, akkor lehetne titkosítani az információt tartalmazó fájlt, amit a TAJ számmal lehet kinyitni. Ez annyira alapfeladat, hogy kis túlzással én is meg tudnám csinálni egy-két nap alatt. Tekintve, hogy mindezen információk eddig is rendelkezésre álltak egy központi adatbázisban - ami alapján zajlik az oltás szervezése -, ezért ennek a többletköltsége százezer forintokban, maximum 1-2 millió forintban mérhető.
- A másik, megvalósult megoldás ránézésre is több feladatot és erőforrást igényel. Kell egy belépési felületet fejleszteni, ahol az érdeklődő állampolgárok érdeklődhetnek. Ennek képesnek kell lennie egyidejűleg több száz vagy több ezer, de valószínűleg az első nap délutánján akár több tízezer, százezer bejelentkezést kezelni. Ehhez kell komoly sávszélesség, szerverkapacitás és még néhány olyan technikai feltétel, ami már meghaladja az én kompetenciámat. Na ez biztosan többe volt, mintha az első alternatívát választják a döntéshozók. Ráadásul csak azon lelkes honfitársaink fogják megtudni, hogy rajta vannak-e a listán, akik bejelentkeznek. Jó eséllyel ez csak a regisztráltak harmadát, felét, 99,9 százalékát jelenti. De még a legoptimistább esetben is biztosan lesz legalább egy olyan ember, aki nem ellenőrzi le magát, azaz ez a megoldás kevesebb emberhez juttatja el az áhított információt, mint az emailes változat.
Igen, tudom, lehet azt mondani, hogy így viszont egyértelmű megerősítést kap minden érdeklődő, hogy regisztrálva van-e vagy nem. Ez igaz, de ezt egyszerűbben is lehetett volna kezelni. Ha az operatív törzs bejelenti, hogy aki csütörtök reggel 8 és délután 16 óra között nem kapott emailt arról, hogy szerepel a regisztrációs listán, az nincs rajta a listán és forduljon bizalommal a következő állami szervhez. (Név, cím, elérhetőség.) Ennyi.
Miután a direkt költségek szintjén nem kétséges, hogy sikerült az államnak a rosszabb és drágább megoldást választania, egy kicsit érdemes messzebbről is értelmezni a problémára adott választ és elgondolkodni azon, hogy nincs-e valami egyéb fontos üzenete ennek a történetnek. Az elmúlt 30 évben elég sokat foglalkoztam adózással és a témával foglalkozó szakirodalom egyik evidenciája, hogy az adózás költsége nem csak az, amibe az állami adóapparátus kerül, hanem sokszor messze meghaladja ennek költségét az adózóknál jelentkező „macera” ára. Nyilvántartások vezetése, bevallások elkészítése és benyújtása stb. stb. Ennek nyilván van egy minimálisan szükséges szintje, ami alá még a legegyszerűbb adórendszernél sem lehet menni, de egy bonyolult, túlzottan bürokratikus rendszer adózói költsége messze meghaladhatja az adóhivatal költségeit.
Gondolom a kedves olvasó már érzi, hogy hová akarok kilyukadni. Csütörtök délután elballagtam az irataimhoz. Elővettem a TAJ kártyámat, 8-10 szer megpróbáltam belépni a rendszerbe. Elment vele vagy 15 percem. Ezalatt akár mesét is olvashattam volna a gyereknek vagy elolvashattam volna egy rövid szakcikket vagy éppen tornásztathattam volna a hátamat. Elég sokat ülünk mostanában a gép előtt. Hiába - karantén, home office van.
Tételezzük, hogy más tudja fejből a TAJ számát, és már elsőre be tud majd lépni a rendszerbe. Legyen az „elpazarolt” idő 3 perc és tételezzük fel, hogy csak 500 ezer ember kíváncsi. Ez azt jelenti, hogy
összesen 25000 óráját pazaroltuk el ezeknek az embereknek.
Nem kevés.
Jó lenne, ha nem csak az üzleti szférában ismernék azt a kifejezést, hogy ügyfélbarátság, ügyfélélmény. Az elmúlt években a Nemzeti Közszolgálati Egyetem évente adja ki a Jó Állam Jelentést. Biztos nagyon hasznosak és sok sikerről számolnak be, de a jelzett példa is mutatja, hogy az állam képviselőinek van még mit fejlődniük. A „köz szolgáinak” az is dolga lenne, hogy végiggondolják egy ilyen esetben, hogy mi lenne az állampolgárbarát megoldás.
Hogyan lehetne őket megkímélni mindenféle macerától? Mi lenne számukra a legkényelmesebb?
A jó állam „közszolgái” egy ilyen szituációban nem válaszolnák azt, hogy ugyan már, mindenkinek van erre 3 perce. Igen. Mindenkinek van erre 3 perce, de számtalan hasonló szituáció van, ahol kell erre is 5 percünk, kell arra is 10 percünk és ha ezeket a pár perceket összeadjuk, akkor már érteni fogjuk, hogy miért is érzi magát a 21. század embere űzött vadnak az elintéznivalók dzsungelében.
Legalább ott ne növeljük az ilyen terheket, ahol nem muszáj. Jelen eset nyilvánvalóan nem tartozott a „muszáj” kategóriába.
